Amikor akciófilmekről van szó, akkor Arnold Schwarzenegger és Sylvester Stallone neve is előkerül. Ez a két fickó évtizedeken át a képernyők elé szegezett bennünket, és úgy tűnik, egyáltalán nem készülnek búcsút mondani a kameráknak. Legalábbis nagyon reméljük!

Vannak barátságok, amelyek olyanok, mint a szerelem első látásra: rögtön érzed a kapcsolódást, és nem számít, mennyi ideig nem találkoztok, mindketten tudjátok, hogy a barátságotok egy életre szól. Vannak viszont olyan barátságok is, amelyek rivalizálással kezdődnek. Ez volt a helyzet a most 76 éves Sylvester Stallone és a 75 éves Arnold Schwarzenegger esetében is. Több évtizedbe telt, mire barátság kovácsolódott köztük.
A következőkből megismerheted az ő történetüket.

1977-ben találkoztak először, viszályuk egy díjátadón kezdődött.

Stallone és Schwarzenegger 1977-ben, a Golden Globe-díj-átadón találkoztak először. A Rocky című film 6 jelölést kapott. Arnoldot pedig az év színész felfedezettje kategóriában jelölték. Sylvester felfigyelt arra, hogy Arnold kárörvendően nézte végig, hogy a Rocky hány díjat veszít.

Amikor végül sikerült elnyerni egy díjat, Stallone fogott egy nagy kosár virágot és odahajította Schwarzeneggernek. Ezzel kezdődött a több mint 10 éven át tartó viszályuk. “Még azt sem tudtuk elviselni, hogy egy galaxisban létezünk. Még a génjeink is gyűlölték egymást” – mesélte Sylvester.

Nemcsak a való életben, de a filmvásznon is versengtek.

A kasszasikerek 3 muskétása: Bruce Willis, Arnold Schwarzenegger és Sylvester Stallone 1991-ben.

1988-ban az Ikrek című filmben a Schwarzenegger által játszott karakter egy Rambo-poszteren viccelődött. A következő évben Stallone erre azzal válaszolt, hogy a Tango és Cash-ben összeverekedett egy Schwarzeneggerre hasonlító férfival. Később bevallotta, a jelenet forgatása közben is azt képzelte, hogy Arnolddal verekszik.

“Könyörtelenül támadtuk egymást a sajtóban is. Mindennek elmondtuk egymást, és felemlegettük a másik gyenge pontjait. Az egész már olyan ostobasággá fajult, hogy végül azon is versengtünk, kinek izmosabb a teste” – mesélte a Terminátor színésze.

A Terminátor odáig ment, hogy fordított pszichológiát alkalmazott Rocky Balboán.

A riválisok annyira messzire mentek, hogy Schwarzenegger egy trükkel még arra is rávette Stallonét, hogy szerepeljen egy borzalmas filmben. “Elolvastam a forgatókönyvet, és rettenetes volt. Legyünk őszinték. Azt mondtam magamnak, én biztos nem fogom megcsinálni ezt a filmet.”

Aztán Stallone megkérdezte tőle: “Beszéltek már neked erről a filmről?” Erre Schwarzenegger azt mondta: “Igen, és gondolkodom is rajta, hogy elvállalom. Nagyon jónak tűnik.” Mikor Stallone ezt meghallotta, azonnal rávágta: “Bármi is legyen, ezt a filmet én fogom megcsinálni.” A film persze megbukott.

Ellenségekből barátok lettek.

Az 1990-es évek végén mindkét színész karrierje csendesebb szakaszba ért, véget vetettek a konfliktusuknak, igazi barátokká váltak, még filmekben is szerepeltek együtt. Nyilvánosan felköszöntik egymást a születésnapokon, és láthatóan élvezik egymás társaságát. Nemrégiben egy közös fotójuk járta be az internetet, amelyen a két marcona fickó együtt farag tököt halloweenre.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét