Fontos, hogy kiálljunk a bajba jutottak mellett, és tudassuk velük, hogy számíthatnak ránk. Sok mindent tehetünk értük, de az első az, hogy meghallgatjuk őket bármiféle ítélkezés nélkül, hiszen ezeknek az embereknek 100%-ban szükségük van a támogatásunkra. Higgy nekik, és tartózkodj attól, hogy őket okold a történtekért.
Ha te kerülnél bajba, használd a következő segélyhívó jelek egyikét, hogy tudasd az emberekkel, neked van szükséged segítségre.

1. Mutasd a tenyered belső felét, a hüvelykujjadat rejtsd el a többi ujjad alá.

Egy kamaszlány, akit egy férfi elrabolt, ennek a kézjelnek a segítségével menekült meg. A férfi autójában volt, mikor egy arra haladó autós észrevette a TikTokról ismert jelet. A sofőr azonnal értesítette a rendőrséget, akik le is tartóztatták a 16 éves lányt elrabló férfit.

A kézjel nagyon egyszerű, csupán 3 lépésből áll: Először mutasd a tenyered belső felét, majd hajlítsd be a hüvelykujjadat, végül a többi ujjadat hajtsd rá a hüvelykujjadra. Ebből mások tudni fogják, hogy segítségre szorulsz, viszont az elkövetőnek fogalma sem lesz arról, hogy lebukott.

2. Írj üzenetet a rendőrségnek.

Ha telefonálni nem tudsz, arra még lehet esélyed, hogy SMS-t írj a rendőrségnek, amiben nagyon röviden összefoglalod, hogy mi a baj. Légy lényegre törő, ne küldj videót, fotót vagy emojikat. A telefonod legyen néma üzemmódban, hiszen a diszpécser vissza fog hívni, hogy feltegyen kérdéseket. Ha fel tudod venni a telefont, suttogva beszélj.

3. Kérj segítséget jelnyelven.

Egy másik jó módszer a segélykérésre a jelnyelv alkalmazása, mikor a kezeddel formálod a szavakat. Ha az amerikai jelnyelvet szeretnéd használni, az egyik tenyeredet fordítsd felfelé, formálj egy A betűt a másik kezeddel, majd egyszerre emeld mindkettőt. Ez azt jelenti, hogy “help”. A jelnyelvet nem ismeri mindenki, de a világon több mint 70 millió ember él siketként. Nemcsak ők, de a családjuk és a barátaik is ismerik a kommunikációnak ezt a módját.

4. Hívd a rendőrséget azzal, hogy pizzát szeretnél rendelni.

2019-ben egy amerikai nő hívta a rendőrséget azzal, hogy pizzát szeretne rendelni tőlük. A diszpécser egyből értette, hogy valami baj van. A nő megadta neki a címet, a diszpécser pedig olyan kérdéseket tett fel, amire elég volt igennel vagy nemmel felelnie. Később kiderült, hogy a rendőrség még nem ismerte ezt a segélykérési módszert, pedig sok olyan szervezet használja, amely a családon belüli erőszak ellen nyújt támogatást.

5. Angliában vagy Amerikában kérj Angelát vagy angel shotot.

Az angol rendőrség 2016-ban találta ki ezt a módszert a segélykérésre, ha éppen szórakozóhelyen kerülnél bajba. Bármelyik vendéglátóhely dönthet úgy, hogy támogatja ezt a kezdeményezést és részt vesz egy képzésen, hogy tudja, mit kell tenni, ha egy vendég így kér segítséget. Ha valakinek a randevúja vett rossz irányt, vagy bántalmazó párjával látogatott el az adott helyre, egyszerűen csak oda kell mennie a pulthoz és Angelát kell kérnie. Aki részesült a képzésben, rögtön tudni fogja, hogyan segítsen.

Angliában “Angela”, Amerikában viszont “angel shot” a jelszó. Ez utóbbit 3 módon lehet kérni: tisztán, jéggel vagy extrával. Az első azt jelenti, hogy az illetőnek szüksége van arra, hogy elkísérjék az autójáig. Ha jéggel kéri, akkor taxit kell hívni neki. Ha pedig lime-mal vagy valami extrával, akkor rögtön hívni kell a rendőrséget.

BÓNUSZ: Rossz jelzések

  • 2019-ben Kínában egy lány az “oké” jelet úgy mutatta, hogy a 110-es számot formázta meg, ami Kínában a segélykérő telefonszám. Az arra járók észrevették, és rájöttek, hogy a lányt a vele lévő férfi akarata ellenére tartja fogva. Aztán kiderült, hogy ez csak egy megrendezett videó volt, de a kínai hatóságok elmondták, hogy a rendőröknek ez a jelzés semmit nem mond.
  • 2021-ben Gabby Petito küldött egy üzenetet az anyukájának, mielőtt eltűnt. Az üzenetben az állt, hogy “help Stan”. Az interneten elkezdték találgatni, mit jelenthet ez, és arra jutottak, hogy a Stan jelentése: Send The Authorities Now, azaz Hívd a rendőrséget most. Erre azért került sor, mert az édesanya elmondta, hogy az egyetlen Stan, akit Gabby ismer, a nagyapja, de sosem szólította így. Később a hatóságok elmondták, hogy ez nem egy egyezményes segélykérő módszer, és egy ilyen betűszóval lehetetlen segítséget kapni.
A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here