Szülővé válni egyetlen pár számára sem egyszerű dolog. Sokan abban bíznak, hogy majd a család segít átvészelni a nehézségeket, és legalább a gyerekfelügyeletet könnyebbé teszi.

Ám a nagyszülők sokszor nem szívesen vállalják a bármikor hadrendbe állítható bébiszitter szerepét, bármennyire is szeretnék ezt a szülők.

Redditen osztotta meg a következő történetet egy felhasználó.

A férjem és én most váltunk szülővé, fiúnk, Jack 8 hónapos. Azóta küzdök, hogy megszületett. A terhességem is nehéz volt, a fiamnak kólikája volt, és csak rövid időre mehettem szülési szabadságra.

A férjem és én is dolgozunk. Szeretném otthagyni az állásomat, de ezt most nem engedhetjük meg magunknak. Nincs sok barátom abban az államban, ahol élek, és magányosnak érzem magam. Az anyósom egészségi állapota gyenge, a férjem hetente kétszer megy át hozzá, hogy segítsen neki. Mióta Jack megszületett, nekem egyetlen szabadnapom vagy szabad estém nem volt. Ráadásul az otthonunkat 5 hónappal ezelőtt elöntötte a víz egy csőtörés miatt. A feltakarítás kész rémálom volt.

Az anyukám egy órányira lakik tőlünk, és soha, egyetlen egyszer sem ajánlotta fel, hogy bármiben is segítene. Mindig elég jó volt a kapcsolatunk. Háztartásbeli volt, és nagyon odaadóan nevelt engem és a testvéreimet. Most egyedül él, a napjait jógázással és a barátaival tölti.

Mindig csak akkor akarja látni az unokáját, ha az semmi erőfeszítésébe nem kerül. Néhányszor megkérdeztem, hogy tudna-e vigyázni rá, de mindig nemet mondott. Egyszer, a szülés utáni depresszióm csúcsán felhívtam, és mondtam neki, hogy félek egyedül maradni, megkértem, hogy jöjjön át. De a barátaival szervezett programot. Ezután nem kértem tőle semmit, egészen a mai napig.

A legjobb barátnőm jövő héten megy férjhez egy olyan államban, ami tőlünk 2 órányi repülőútra van. Én vagyok a tanúja, a férjem pedig a lelkész. Gyerekek nem lehetnek jelen, mert a helyszín nem biztonságos számukra. Kb. 7 hónappal ezelőtt kezdtünk keresni valakit, aki vigyázni tudna Jackre. Mindenkit felhívtunk, aki szóba jöhetett. 1 hónapnyi keresgélés után végre találtunk egy bébiszittert, aki ugyanabban a városban lakik, ahol az esküvő lesz.

De felhívott minket, és lemondta. Az elmúlt 3 napban mást sem csináltam, mint bébiszitter ügynökségeket hívogattam, de sikertelenül. Elmondtam anyukámnak, hogy mennyire kétségbe vagyok esve, és megkértem, hogy vigyázzon Jackre 24 órán át. Azt is felajánlottam neki, hogy repüljön oda velünk, foglalok neki egy szobát, és akkor csak 5 órán át kéne a fiammal lennie. Sírva könyörögtem neki, de nemet mondott. Jóga órája lesz, és nem akarja lemondani.

Ez volt az utolsó csepp a pohárban, miután hónapokon át semmi empátiát nem mutatott, mikor szülés utáni depresszióban szenvedtem. Elmondtam neki, hogy ha sosem fog segíteni, akkor megszakítom vele a kapcsolatot, és nem láthatja többé az unokáját. Tudom, hogy nem kötelező segítenie, de akkor ne is akarja látni többé a fiamat. Szörnyű ember vagyok, hogy ezt megtagadom tőle azért, mert soha nem segít? © almost30xoxo / Reddit

Néhány tipp azok számára, akik hasonló helyzetben vannak.

  • Próbálj meg kicsit megértőbb lenni a szüleiddel. Ahogyan a történet írójának esetében is láthatjuk, az édesanyja nagyon odaadóan felnevelte a gyerekeit, ezért természetes, hogy ezek után az évek után már magával is szeretne foglalkozni. Most fontos számára az énidő.
  • Hallgasd meg. A kommunikáció elengedhetetlen, legyen szó bármilyen problémáról. Nem várhatod el a másiktól, hogy tudja, mi zajlik benned, ha nem mondod el neki. Az érzéseit kifejezni mindenkinek joga van, a legjobb pedig, ha ezt higgadtan, nyugodtan teszed.
  • Ne hozz elhamarkodott döntést. Stressz hatása alatt hajlamosak vagyunk hirtelen reagálni. Adj magadnak 24 órát, eközben ne foglalkozz a dologgal. Majd kitisztult fejjel és düh nélkül más szemszögből tudod megvizsgálni a helyzetet.
  • Élvezni a szabadidődet nem önzőség. Az idősebbek számára a társasági élet a jó közérzetük szerves része. Ez segíthet elkerülni olyan problémákat, mint például a depresszió. Együtt lenni a barátokkal, jógára vagy akár táncórákra járni sokkal jobbá teszi a napokat.
  • Legyen egy B terved. Ha van gyereked, időnként elő fog fordulni, hogy segítségre lesz szükséged. De a barátok és a családtagok nem mindig érnek rá, amikor éppen kellenének. Állíts össze egy bébiszitter listát, hogy utolsó pillanatban is legyen kihez fordulnod.
  • A legtöbb nagyszülő boldogan vigyáz az unokájára, de tekintettel kell lenni rájuk is. Lehet, hogy fizikailag nem érzik képesnek magukat a feladatra. Egy bizonyos életkor felett már jelentkeznek olyan időskori problémák, mint például a gyengeség, sérülékenység.
  • Gondolj a gyerekedre. Egy felnőtt megértheti, hogy egy nagymamát miért tiltanak el az unokájától. De egy kisgyerek nem biztos, hogy érti, miért történik ez. A gyerekek számára az a legjobb, ha a felnőttek közti nézeteltérések ellenére is kötődhetnek a családjukhoz.
A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

5 hozzászólás

  1. Mindig kettőt kell meghallgatni.
    Én félek, ha jönnek az unokáim nyáron, mert szívbeteg vagyok és sajnos gyakran felmegy a vérnyomásom. Egyik óráról a másikra rosszui vagyok. Régen egyedül voltam velük a telken, 3.éve már nem megyünk.
    Nem lehet tudni, mi az oka az anyukádnak.

  2. Vannak ilyen és olyan nagyszülők.Hozzám bármikor, és bármennyi időre jöhetnek az unokák.Örülök ha nálam vannak, mind annak ellenére hogy 70 éves vagyok és dolgozom.Kell a fiataloknak ,hogy egy kicsit egyedül legyenek.Az én édesanyámnak sem kellettek az unokák, mikor lebetegedett még is én ápoltam el. Akkor megfogadtam , hogy én nem így fogom ezt csinálni. Örülök neki mert azt a szeretetet amit kapok tőlük az semmihez nem hasonlítható

  3. Önző nagyon énközpontú én már rég nem tartanám vele a kapcsolatot ha soha nincs ideje akkor legyen egyedül

  4. Természetesen magamnak. De 8 hónap után egyszer segítséget kérni, ezt nem tartom rátelepedésnek, kihasználásnak. Én 5 gyereket neveltem fel. Borzasztó szerencsés vagyok, édesanyám megélte, hogy a gyerekeim felnőttek, és az első dédunokát is megismerte. Azért is hálás vagyok ma már, mert úgy kellett kiverekednem, hogy időnként itthon is legyenek hétvégén a gyerekek, mert szinte megslrtődött, ha nem nála voltak. Én is gyakran vagyok az unokámmal, de lennék többet is, csak nem akarok erőszakos lenni. A hölgyeket pedig sajnálom. A fiatal anyát azért, mert nem kap segítséget, hiába lenne nagyon nagy szüksége rá. Amit persze nem tudhat, aki sosem volt 8 hónapig 24 órés szolgálatban, szünnap nélkül. Az idősebbet pedig azért, mert olyan időt dob el, amiből nincs másik, nem visszaforgatható. Úgy viselkedik, mint akinek lejárt a munkaideje…. és a lánya is pont ezt érzi.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét