Az apa arra szeretné megtanítani fiát, hogy soha ne féljen megmutatni a saját egyéniségét. Amikor az óvónő azt mondta a fiának, hogy a körömlakkozás csak lányoknak való, az apa nem hagyta válasz nélkül.

Boldoggá tette a kisfiát.

Christian Shearhod TikTokon osztotta meg a történetet fiáról, Ashtonról. “A fiam nagyon mérgesen jött haza az óvodából, mert az óvónő azt mondta neki, a körömlakkozás csak lányoknak való.”

A videóban megmutatja, ahogy ő és barátnője egy körömszalonba viszik Ashtont, ahol a kisfiú rózsaszínű körömlakkot választ magának. Azután leül a székbe, és izgatottan várja a manikűrt, majd boldogan meg is jegyzi: “Rózsaszínt akarok!”

A körmeit szépen megformázták, mielőtt az ujjaira és a lábujjaira felkerült a színes lakk. Ashton pedig elragadtatva nézte, ahogyan apukája és annak barátnője, Eden is ugyanazt az árnyalatot választotta.

A 3 éves kisfiú boldogan legyezgette kezeit a frissen festett körmeivel, az apuka pedig megjegyezte, fogalma sincs, honnan tanulta ezt.

A fiatal apuka a videó végén ezt írta: “hagyd, hogy a kisfiúk azt szeressék, amit szeretnek… teherautókat, Pókembert és talán a körmeit festeni.”

Szeretné, hogy a fia szégyenérzet nélkül mutathassa meg egyéniségét.

Nem ez volt az első eset, hogy Ashton érdeklődést mutatott a körömlakkozás iránt.

Christian elárulta, hogy Ashton 2 éves kora óta festik együtt a körmeiket.

Egy interjúban Christian, aki maga is pedagógus, elmagyarázta, mi motiválta arra, hogy fiát körömszalonba vigye.

“Csak biztos akarok lenni abban, hogy sem szégyenérzete, sem bűntudata nem lesz olyasvalami miatt, amit élvez.” Hozzátette, az a célja, hogy a fia élvezze az életet, mégpedig szigorú nemi normák nélkül.

Azzal kapcsolatban, hogy mindezt miért osztja meg videón a közösségi oldalakon, az apuka elmondta: “Szeretnék inspirálni másokat is arra, hogy önmaguk legyenek.”

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét