Az apák több örömet találnak a gyermekkel való foglalkozásban és a velük töltött időben. Általában kevésbé stresszesek a gyerekről való gondoskodás kapcsán, mint az anyák. Úgy tűnik, az apáknak van egy különleges nevelési módszerük, aminek köszönhetően több mókás és örömteli élményre tesznek szert a gyermekeikkel, ez pedig önmagában is csökkenti a stressz szintjét.

Az apák kevésbé érzik magukat fáradtnak, mint az anyák.

Tudósok kutatást végeztek, hogy kiderítsék, hogyan osztják meg a szülők egymás között a gyermekkel kapcsolatos feladatokat. A kutatók azt is vizsgálták, hogy a szülőknek milyen érzései vannak ezzel kapcsolatban. A tanulmány kimutatta, hogy a nevelés kihívásokkal teli és erősen nemi alapú felelősség, mivel az apák több érzelmi jutalmazást tapasztalnak, például nagyobb boldogságérzetet, alacsonyabb stressz szintet és kevesebb fáradtságot, mint az anyák.

Az apák pozitívabb érzelmeket élnek át, mint az anyák.

A kutatás szerint az apák elégedettebbek az életükkel, és jobban kötődnek másokhoz, mint az anyák. Pozitívabb érzelmeket élnek meg, és kevesebb napi nehézséggel szembesülnek, mint az anyák. Ezenkívül az apák kisebb mértékű depresszióról számoltak be, mint azok a férfiak, akiknek nincs gyermekük. Másrészt viszont az anyák hajlamosabbak a depressziós tünetekre, mint a gyermektelen nők.

Az apák boldogabb, mint az anyák, mikor a gyermekükről gondoskodnak.

A gyermekgondozás és a boldogság közti kapcsolatra jelentős hatással van a nem. A férfiak nagyobb boldogságot élnek át, miközben a gyermekükről gondoskodnak, miközben a nők kevésbé érzik magukat boldognak ugyanebben a szituációban.

Az apák kevésbé stresszesek, mint az anyák.

A kutatás szerint az apák nagyobb érzelmi jutalmat tapasztalnak. Boldogabbnak és kevésbé stresszesnek érzik magukat, mert több időt töltenek a gyermekkel való játszással, és kevesebb stresszes szituációval kell boldogulniuk a gyermeknevelésben.

Az apák általában boldogabbak a gyermeknevelés kapcsán, a kutatások szerint pedig jobban figyelnek a lányaikra, mint a fiaikra. Valójában a tanulmányok azt mutatják, hogy az apák gyakran más kommunikációs stílust használnak, mikor a lányaikkal beszélgetnek, sőt, többet énekelnek velük, mint a fiaikkal.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét