Mióta Angelina Jolie és Brad Pitt szakítottak, rengeteg csatát vívtak egymással a bíróságon, ami mindkettejük számára elég stresszes lehetett. Ám felröppentek a pletykák arról, hogy Brad Pitt időközben randizni kezdett valakivel.

Jelenlegi barátnője Ines de Ramon, mindketten túl vannak egy váláson, és úgy tűnik, a dolog kezd komolyra fordulni köztük.

Ines de Ramon még mindig nem ért a végére a válással kapcsolatos problémáknak.

Néhány héttel azután, hogy azt híresztelték, Brad Pitt Emily Ratajkowskival randizik (aki később Pete Davidsonnal találkozgatott rövid ideig), úgy tűnik, most már valaki mással tölti az idejét. Egyes források fotókat osztottak meg Pittről és az ékszertervezőként dolgozó de Ramonról, amint egy koncerten voltak.

Ines de Ramon és exférje, Paul Wesley 2022 szeptemberében jelentették be a szakításukat, de jogilag még tisztázni kell köztük a válás részleteit.

Brad Pitt nem akar több drámát.

Brad Pitt és Angelina Jolie kb. 10 évet töltöttek együtt, míg végül 2016-ban Jolie pontot tett a házasságuk végére. Azt mondta, olyan nagy problémák voltak köztük, amiket már nem tudtak helyrehozni. De a történet nem csak erről szól. Komoly csatákat vívtak egymással azért a borászatért is, amit közösen vásároltak. Pitt úgy vélte, Jolie helytelen módon értékesítette az ő részét, ezért bíróság elé citálta volt feleségét.

Az őket ismerő források szerint: “Brad kapcsolata Angie-vel nagyon durva katasztrófa volt, Ineszel pedig éppen az ellenkezője. Semmi dráma, ő nagyon visszafogott.”

Eleinte nem volt komoly a dolog.

Egy bennfentes elmesélte, hogy néhány hónapja találkozgatnak, és Brad nagyon szeret Ineszel lenni. Egy barátjukon keresztül ismerték meg egymást.

Brad egy másik közeli barátja megosztotta, hogy egy ideje találkozgatnak, de nem túl komoly a dolog: “Nemrég kezdtek randizni. De ez nem egy kizárólagos kapcsolat. Ines nagyon aranyos, vidám és energikus, Brad szívesen tölti vele az időt.”

A People magazin számolt be arról, hogy Los Angelesben, egy afterpartyn látták a párost, akik úgy viselkedtek, mint a szerelmesek, néha átkarolták egymást. Ez volt az első nyilvános megjelenésük, mióta elkezdtek találkozgatni.

Komolyra fordult a dolog.

2022 végén Ines és Brad a vakációjukról osztottak meg fotókat, megmutatva mindenkinek, hogy együtt vannak. A fotókon a medence mellett láthatók, és senki nincs körülöttük. Látszik, hogy élvezik egymás társaságát, beszélgetnek és olvasnak a víz mellett.

Pitt és de Ramon 2023 szeptemberében ünnepelték az 1 éves évfordulójukat. Egy forrás szerint kapcsolatuk erősebb mint valaha, és szinte valamennyi szabadidejüket együtt töltik. A forrás azt is megemlítette, hogy Ines Brad barátaihoz is közel került.

Azonban a gyerekeknek még nem mutatta be a nőt, nem azért, mert nem tartja fontosnak, hanem mert biztos akar lenni benne, hogy a kapcsolatuk valóban komoly, mielőtt megteszi ezt a nagy lépést. Egy forrás szerint: “Volt már néhány nője korábban, de egyiket sem mutatta be a gyerekeknek.” Brad most elégedett azzal, ahogy a dolgok mennek Ineszel, és nem akar elsietni semmit, hagyja, hogy a kapcsolatuk természetes módon bontakozzon ki.

Brad és Ines elkötelezték magukat egy komoly kapcsolat iránt, ápolják a köztük kialakult köteléket. Ám elkötelezettségük ellenére sem sietnek a házassággal. “Brad és Ines kapcsolata jól halad. Szerelmesek.”

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét