Az egyik legfontosabb lecke, amit az élet taníthat nekünk, hogy ne ítéljünk a külsőségek alapján. A külső nagyon megtévesztő lehet, sokszor egy durva külsejű ember lehet nagyon lágyszívű. Danny Trejo erre az egyik legjobb példa.
A színész történetét ismerheted meg, aki úgy segített másokon, hogy nem várt érte viszonzást.

Danny Trejo mexikói színész, akit már több mint 400 filmben láthattunk. Sokszor alakított bűnözőket és nehézfiúkat. A legismertebb sorozatok és filmek, amelyekben szerepelt, a Con Air – A fegyencjárat, a Machete, a Breaking Bad – Totál szívás, Desperado, a Volt egyszer egy Mexikó és a Kémkölykök. Nemrég a Boba Fett könyve című sorozatban játszott.

1944-ben született Los Angelesben, egy problémás családban, mondhatni, nehéz gyerekkora volt. Olyan emberek vették körbe, akik aztán a rossz útra vitték. Ennek következtében 11 éven át ki-be járkált a börtönből. Ironikus, hogy éppen ez volt az, ami hozzásegítette első filmszerepéhez.

Míg a börtönben volt, bokszolni kezdett, és annyira jó volt benne, hogy odabent több versenyt is nyert. A rácsok mögött le is érettségizett.

1968-ban néhány rab között verekedés tört ki. Trejót elzárták, ekkor határozta el, hogy ha valaha is kiszabadul, többé nem keveredik bajba. A következő évben szabadon engedték, ezután tisztességes munkákból tartotta el magát, az építőiparban és kertészként is dolgozott. Emellett tanácsadóként segített olyan embereknek, akik rossz döntéseket hoztak az életükben.

Miközben másokat patronált, valaki felhívta, hogy segítsen neki. Egy filmforgatáson találkoztak, a cselekmény pedig két elítéltről szólt. Meglepő módon kiderült, hogy a forgatókönyvíró Trejo társa volt a börtönben. Ő tudta Trejóról, hogy nagyon jól bokszol, ezért meggyőzte a rendezőt, hogy adjon neki egy mellékszerepet a filmben.

Ez volt a legelső film a sok közül. Annak ellenére, hogy egyre több szereppel keresték meg, Trejo nem adta fel a tanácsadói munkáját, mert még mindig nagy örömet okozott neki, hogy másokon segíthet. Az élete viszont óriási fordulatot vett, és azóta is próbál minél többet visszaadni a közösségnek.

Míg Hollywoodban ő az egyik legkeményebb fickó, az igazi Danny Trejónak aranyból van a szíve. Az emberek mit sem tudnak azokról a hihetetlen dolgokról, amiket a színészi munkáján kívül tett.

Például 2016-ban nyitott egy taco éttermet. Annyira jól ment, hogy ma már 7 ilyen étterme és egy fánkozója van. A legjobb az egészben pedig az üzletek mögötti koncepció. “Olyan embereket alkalmazunk, akik második esélyt kaptak. Gyerekeket, akik bajba keveredtek. Az embereknek szükségük van munkára és esélyre, ennyi az egész” – mondta.

Éttermeiben rászorulóknak ad munkát, de sok más módon is segíti a közösséget. Küldetésének tekinti, hogy nála mindenki jót ehessen, legyen az egy autista, egy húst nem fogyasztó vegetáriánus vagy egy hajléktalan. “Rengeteg ételt küldünk hajléktalanoknak, semmit sem teszünk el másnapra, ami megmaradt, az a hajléktalanszállóra kerül. Ez mind része a siker megosztásának.”

Fánkozójában gluténmentes termékeket is kapni, mivel egyesek szerint a glutén különösen káros hatással van az autistákra. Mikor minden üzlet be volt zárva, az ő üzletében akkor is folyamatosan ment a munka, amelynek révén nagyjából 800 családon tudtak segíteni a nehéz időkben.

Danny Trejo a filmekben már szinte mindent eljátszott a mellékszerepektől a főszerepekig. Belekóstolt már a videójátékok világába, és számtalan más dolgot is kipróbált. Önéletrajza azért ilyen színes és változatos, mert gyakran fogadja el olyan fiatalok felkéréseit, akik most indulnak a szakmában. Tőlük fizetséget sem kér.

“Rengeteg projektben dolgoztam már. Ezek között voltak vizsgamunkák, de sokat dolgoztam elsőfilmes rendezőkkel és producerekkel is. Az ügynököm ezen mindig kiakad, de számomra elismerés, hogy már a karrierjük kezdetén a munkásságuk részese lehetek. Szoktam mondani: ‘Csak fizesd a benzinemet, adj 100 dollárt, fizesd az ebédemet vagy bármi.’ A tőlem telhető legjobbat nyújtom az ilyen filmekben és a kasszasikerekben is.”

Másik érdekes dolog, hogy bár olyan fickónak tűnik, aki bármilyen akciójelenetet el tudna játszani, inkább nem teszi. Ennek oka, hogy nem akarja elvenni a lehetőséget azoktól a kaszkadőröktől, akiknek ez a munkájuk és akik rengeteg energiát fektetnek ebbe.

“Egy kaszkadőr még a falon is átmegy. Ez a szakmája. Ha a szakmák keverednek, az nem jó. Nem akarom 80 másik ember munkáját kockáztatni csak azért, hogy megmutassam, én is meg tudom csinálni. Norm Mora az én kaszkadőröm, ez az ő szakmája.”

Bár Trejo nagyon elfoglalt ember, mindig szán időt mentett kutyáira, és kampányol a kutyák örökbefogadásáért. “A kutyák mindig is a családom részei voltak” – mondta a színész.

És ha ez még nem lenne elég ahhoz, hogy elhidd, hogy ez a hollywoodi rosszfiú valójában egy aranyember, tudnod kell, hogy a való életben is hőstettet vitt véghez. 2019-ben egy autóbaleset szemtanúja volt. Az egyik autó a feje tetejére fordult, a színész és egy fiatal nő pedig azonnal odarohantak, hogy segítsenek. Látták, hogy egy kisbaba is van az autóban.

Trejo, aki gyerekekkel is dolgozik, tudta, hogyan nyugtassa meg a babát, akit a fiatal nő segítségével ki tudtak szabadítani a kocsiból. Egészen addig a babával maradt, míg a nagymamája jobban nem lett.

Danny Trejo élete leginkább egy filmre hasonlít, amiben ő nem a gonosz, hanem a szuperhős.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét