Mikor gyerek vagy, a szeretet és támogatás, amit a szüleidtől kapsz, a legfontosabb dolog az életedben. De el tudod képzelni, milyen lenne, ha az egyik szülőd Down-szindrómás lenne? Sader Issa, a 21 éves szíriai fiú megosztotta tapasztalatait, hogy milyen volt egy Down-szindrómás apa mellett felnőni, és azt is elmondta, hogy nem változtatna meg semmit az apjában, hiszen nagy szerepe volt abban, hogy azzá válhatott, akivé lett.
A következő család példája megmutatja, hogy ha valaki harcol azért, amit akar, akkor el is tudja azt érni. Nem számít, mit mondanak az emberek vagy mennyire nehéznek tűnik a helyzet, hiszen egyedül a szeretet a lényeg.

Egy példaértékű történet

Ő Sader Issa, egy fiú, aki büszke a gyökereire. A gyerekkora tele volt szeretettel, gondoskodással, hiszen az apja mindig próbálta olyanná tenni az életét, mint amilyen bármelyik másik gyereké. Bár egyesek számára ez kihívást és szinte lehetetlen küldetést jelentett volna, Sadert az apukája a lehető legjobban igyekezett felnevelni.

Mindennek az alapja: 2 rendkívüli szülő

Bár azt hihetnénk, hogy a kapcsolat közte és szülei között más, mint az átlagos családokban, Sadder szerint ez nem így van. A kapcsolat, melyet éveken át építettek, éppen olyan szokványos, mint más gyerek és a szülei között. Az idő múlásával képesek voltak túljutni a problémákon, és megtanulták élvezni a szeretetet, az egyszerűséget, megtanultak alázatosnak lenni. Ezzel együtt megpróbálták megmutatni másoknak, hogy bármi lehetséges, és a véleményt, a hozzáállást is meg lehet változtatni, elég, ha csak úgy tekintenek rájuk, mint egy családra, ahol a szeretet a legfontosabb.

Egy keményen dolgozó, tisztességes apa

Jad Issa, Sader édesapja egy otthonukhoz közeli malomban dolgozik. A fia gyakran elkíséri a munkába. Normális életet él és az emberek tisztelik, úgy viselkednek vele, mint bárki mással, hiszen tiszta szeretetet ad anélkül, hogy bármilyen viszonzást várna érte cserébe. “Büszke vagyok az apámra. Egész életemben ő volt a legfőbb támaszom, mikor szükségem volt rá.” – mondta Sader.

Egy apa büszkesége

A legszebb dolog, mikor az apuka büszkén mutatja be másoknak a fiát, megmutatva ezzel azt is, hogy betegsége ellenére elérte a célját: egy jó embert nevelt, aki küzd a céljaiért. Jelenleg Sader harmadéves az egyetemen, fogorvosnak tanul. Mikor új emberekkel találkoznak, az apa büszkén mondja, “a fiam orvos”. “Lehet látni, hogy a szemei megtelnek boldogsággal és elégedettséggel, mintha csak azt mondaná: “igen, Down-szindrómás vagyok, de felneveltem ezt az embert, és mindent megtettem, ami az erőmből telt, hogy orvos legyen és segítsen másokon.” – mondja Sader.

Az élet a döntésekről szól

Valószínűleg, mikor egy várandós nő szembesül azzal, hogy a gyereke Down-szindrómával fog születni, úgy érzi, az élete tönkrement és a lehető legrosszabb dolog történik vele. Mint az élet minden területén, itt is számba kell venni a lehetőségeket, melyekből kettő van: vállalja a felelősséget, vagy lemond arról, hogy ilyen gyermeke szülessen. “Ha a nagyanyámat meggyőzték volna arról, hogy ne vállalja az apámat, most nem lehetnék itt, hogy elmeséljem ezt a fantasztikus történetet.” – mondja Sader, aki filmet szeretne készíteni a családjáról.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét