A statisztikák szerint az anyák 90%-a folyamatosan bűntudatot érez. Leginkább azért, mert úgy érzik, nem tudják megfelelően ellátni az összes feladatukat. A legszomorúbb pedig, hogy erről még beszélni is félnek. De a kétgyermekes bloggernek, Celeste Yvonne-nak szerencsére nincsenek ilyen félelmei. Írt egy őszinte levelet a férjének, nem utolsósorban azzal a szándékkal, hogy a nyilvánosságot kihasználva segítsen azokon a nőkön, akik nem érzik magukat elég bátornak, hogy erről akár csak a legjobb barátnőjüknek is beszéljenek.
A következőkben ezt a levelet olvashatod el, és rá fogsz jönni, hogy miért érintette meg annyira napjaink nőit és asszonyait. Rád mennyire igazak a benne leírtak?

“Kedves Férjem!

Több. Segítségre. Van. Szükségem.

A tegnap este nehéz volt neked. Megkértelek, hogy figyelj a babára, hogy kicsivel korábban tudjak lefeküdni. A baba sírt. Tényleg üvöltött. Az emeleten is hallottam, és görcsbe rándult a gyomrom ettől a hangtól. Azon tűnődtem, hogy le kellene mennem segíteni neked, vagy egyszerűen csak csukjam be a szobaajtót, mert muszáj aludnom. Ez utóbbit választottam.

20 perccel később bejöttél a szobába a még mindig kétségbeesetten síró babával. Betetted a bölcsőbe, és finoman kicsit közelebb húztad az ágyhoz, jelezve ezzel, hogy a magad részéről te befejezted a dajkálást.

Rád akartam kiabálni. Abban a szent pillanatban nagyon durván össze akartam veszni veled. Én egész nap vigyáztam a babára és a totyogónkra is. A babával együtt ébredtem, és etettem egész éjjel. A legkevesebb, amit megtehetsz, hogy este néhány órán át te foglalkozol vele, hogy tudjak aludni.

Csak néhány óra alvás. Túl sokat kérek?

Tudom, hogy a saját szüleinktől mindketten a tipikus férfi-női szerepeket láttuk. Mindkettőnk anyukája főállásban gondoskodott a gyerekekről, apáink nagyjából kihúzták magukat ez alól. Nagyszerű apák voltak, de nem várták el tőlük, hogy megetessék és tisztába tegyék a gyerekeiket vagy hogy vigyázzanak rájuk. Az anyáink voltak azok a szupernők, akik az egész családot működtették. Főztek, takarítottak, gyerekeket neveltek. Az apáktól minden segítségnek örültek, de nem várták el.

Azt látom, hogy napról napra mi is kezdünk ilyenné válni. Az én dolgom etetni a családot, tisztán tartani a házat, és foglalkozni a gyerekekkel, még akkor is, mikor visszamegyek dolgozni. Nagyrészt pedig magamat hibáztatom ezért. Én próbáltam megmutatni, hogy mindezt képes vagyok megcsinálni. Igazság szerint ezt én akartam.

Látom, hogy a barátaim és más nők is ugyanezt csinálják, és jól csinálják. Tudom, hogy te is ezt látod. Ha ők képesek rá és az anyáink is képesek voltak rá, akkor nekünk is jó lesz így, igaz? Nem tudom.

Lehet, hogy a barátaink csak megjátsszák, hogy milyen jó nekik így, közben pedig szenvednek. Lehet, hogy az anyáink is csendben szenvedtek hosszú éveken át, és most, 30 évvel később már egyszerűen nem emlékeznek arra, milyen nehéz is volt nekik akkoriban. Vagy talán ez olyasvalami, amiért minden egyes nap leszidom magam, hogy nem vagyok képes rá, miközben mindenki más igen. És miközben ezen rágódom, ki kell mondanom: Több segítségre van szükségem.

Egyik részem már azt is kudarcnak éli meg, hogy egyáltalán kérem ezt. Hogy segíts. Nagyon jó apa vagy, és nagyon jól bánsz a gyerekekkel. Nekem pedig könnyű lehet, igaz? Az anyai ösztönök, ugye? De ember vagyok, aki 5 órákat alszik, és halálosan kimerült. Szükségem van rád.

Reggelente szükségem van rá, hogy felkészítsd a nagyobbikat, míg én a babával foglalkozom, mindenkinek elkészítem az ételt és megiszom egy csésze kávét. És nem, felkészíteni a gyereket nem abból áll, hogy leültetem a tévé elé. Azt jelenti, hogy elviszed wc-zni, adsz neki reggelit, megkérdezed, hogy szomjas-e, és összepakolod a táskáját.

Esténként szükségem van egy órára az ágyban, tudva azt, hogy a nagyobbik már a szobájában alszik, a kicsire pedig te vigyázol. Tudom, hogy nehéz hallgatni a baba sírását. Hidd el, hogy tudom. De ha a nap többi részében én figyelek rá és én dajkálom, akkor esténként 2 órán át ezt te is megteheted. Kérlek, szükségem van rád.

Hétvégente több pihenésre van szükségem. Időre, amikor egyedül elmehetek otthonról, és önálló embernek érezhetem magam. Még akkor is, ha csak sétálok egyet az utcában vagy beugrom a boltba. És olyan napokon, amikor úszásra megyünk és játszótérre, és azt hiszem, hogy mindent kézben tartok, szükségem van arra, hogy segítő kezet nyújts nekem. Például pakold el az edényeket anélkül, hogy megkérnélek rá. Szükségem van rád.

Végül pedig szükségem van arra, hogy halljam tőled, mennyire értékeled, amit teszek. Tudni akarom, hogy észreveszed, hogy a ruhák ki vannak mosva, és finom vacsora vár az asztalon. Tudni akarom, hogy értékeled, hogy órákon át szoptatok és fejek, miközben dolgozom, pedig megtehetném, hogy bébiételt adok a gyereknek. Remélem, hogy észreveszed, hogy soha nem kérlek arra, hogy hagyd ki a munkahelyi rendezvényeket vagy az edzést, és maradj inkább itthon. Mint anyáról, feltételezed rólam, hogy végig otthon leszek, és mindig rendelkezésre állok, ha gondoskodni kell a gyerekekről, miközben te elmész valahova. Feltételezed, hogy én úgyis mindig otthon vagyok.

Tudom, hogy a szüleink nem így csinálták, és még megkérni is nehezemre esik téged. Bárcsak mindent meg tudnék csinálni egyedül, erőfeszítés nélkül. Bárcsak ne lenne szükségem elismerésre ahhoz, hogy megtegyem azokat a dolgokat, amiket a legtöbb ember elvár egy anyától. De a kezemben a fehér zászló, elismerem, hogy csak egy ember vagyok. Elmondom, mennyire szükségem van rád, és ha ez így megy tovább, nem fogom bírni. Ez pedig fájna neked, a gyerekeknek, a családnak.

Mert nézzünk szembe az igazsággal: Neked is szükséged van rám.

Több ezren osztották meg az anya nyílt levelét, és rengeteg kommentet is fűztek hozzá. Voltak nők, akik köszönetet mondtak a férjüknek, mert nem kell kérniük a segítséget, hanem enélkül is megkapják azt. De sok nő hálás volt a bloggernek, hogy nyilvánosan leírta azokat a dolgokat, amiket ők is gondolnak, de félnek kimondani.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here