Nem titok, hogy a lányokat különleges kapcsolat fűzi az apukájukhoz. Ők jelentik számukra a védelmezőt, a támogatót, minden férfinél különbek a világon. Richie Anne Castillo ugyanígy érez édesapja iránt. Betegsége ellenére ő lett lánya számára az erő és a kitartás példaképe. Nagyon sok bántást kellett elviselnie a külvilágtól, apukája iránti szeretete mégis töretlen maradt. Richie Anne édesapja születésnapján egy megható posztban osztotta meg őszinte mondatait.
“Kedves Apa!
A mai nap egy nagyon különleges és csodás nap az életedben. 50 éves lettél, és nagyon hálás vagyok, hogy ilyen hosszú és boldog élet adatik meg neked. Az orvosok még mindig csak ámulnak rajtad! Tudom, hogy nem fogod tudni elolvasni ezt a levelet, mert nem tudok róla, hogy lenne Facebookod, de azt akarom, hogy az egész világ tudja meg, mennyire büszke vagyok arra, hogy te vagy az apukám. Az egész világ tudja meg, mennyire csodálatos vagy kívül-belül.
Beletelt néhány évbe, mire összeszedtem a bátorságomat, hogy szembenézzek mindenkivel, mert nem mindenki tudja a teljes igazságot. Általános iskolában bántottak azzal, hogy azt mondták, te más vagy. Gyerekként én nem láttalak másnak, én csak úgy láttalak téged, mint az apukámat. Nem értettem, miért nevetnek rajtam és miért neveznek abnormálisnak. Később megértettem, és ez gyávává tett. De te sokkal többet érdemelsz, mint azt a gyáva lányt, aki vagyok. Szeretetet, megértést, türelmet és elfogadást érdemelsz, ahogyan bármelyik Down-szindrómás. Most összeállítottam neked egy születésnapi köszöntőt, amilyet még sosem csináltam korábban. De még ennél is többet érdemelsz.
Apa, te vagy a legerősebb és legbátrabb ember, akit ismerek. Hagytad, hogy szinte egész életedben az orvosok tűket szurkáljanak beléd, kibírtad a műtéteket, az életen át tartó dialízist és a rengeteg korlátot. Mégis ritkán panaszkodsz.
Te vagy a legerősebb, mert a rengeteg műtét, kezelés és kórházban töltött éjszaka után még mindig képes vagy azt mondani: ‘Wa ko mahadlok mamatay kay ni salig ko sa Ginoo’, azaz: ‘Nem félek, mert bízom az Úrban.’ A dialízis központban töltött hosszú nap vagy egy hipoglikémiás epizód után is mosoly van az arcodon. Te vagy a legbátrabb, mert annyi mindenen mentél keresztül, de soha, egyszer sem féltél. Nem tudom elképzelni magam a te helyedben.
Láttalak a legrosszabb pillanataidban is, amikor azt mondtad, elfáradtál. Hallva azokat a szavakat – ‘Kapoy na’ (elfáradtam) vagy ‘Sakit kaayo’ (nagyon fáj) –, napokon át sírtam, és nem bírtam többé visszamenni a kórházba. Láttalak sírni, mert annyira fájt a térded a felgyülemlett folyadéktól. Nem éreztem a fájdalmadat, de azt kívántam, bárcsak át tudnám venni tőled, hogy többé ne érezhesd. Elvesztetted a fogaidat, de a kedvenc ételeidről mégsem mondtál le. A műfogsorodat mindig elvesztetted. HAHA! Tudom, hogy szándékosan csináltad! Elfelejtettem, hogyan néztél ki hajjal és fogakkal.
Apa, nincs szó, ami kifejezhetné, mennyire sajnálom, hogy távol voltam tőled. Sajnálom, hogy nem vittelek le többször a strandra, nem hoztam a kedvenc tím szamodat és nem látogattalak meg mindig, mikor megtehettem volna. Ha van valami, amit bánok, az az, hogy elrejtettelek téged az életemben, mert még mindig ugyanaz a kislány vagyok, aki fél, hogy bántani fogják. De jobban szeretlek, mint azt te valaha is tudni fogod, és mindig te voltál, aki inspirált engem. Inspirált, hogy mennyire szereted az Urat, és én is megszerettem. Lenyűgöző, hogy mennyire elképesztően intelligens vagy.
Mindenki imád, és te tudod ezt. Mindenki arcára mindig mosolyt és nevetést tudsz csalni. Nagyon fel tudod bosszantani az embereket, de mi így is szeretünk. Megértem, hogy vannak jó és rossz napjaid (a te rossz napjaid nekünk is rossz napok HAHA). Néha utálatos tudsz lenni, és félrelöksz mindenkit, engem is. De te ilyen vagy, és ez így jó. Nem baj másnak lenni.
Még sokat tudnék írni rólad, de túl hosszú lenne. Boldog 50. születésnapot, Apa! Köszönöm, hogy mindig az egyetlen kicsi lányodnak hívsz, mert mindig az is leszek. Erős vagyok és bátor miattad, és mert annyira szeretlek. Sok szeretettel: Lányod”