A tetoválóművészek számára még ma is kihívást jelent, hogy munkájukat valódi művészetként értékeljék. Hozzáállásukkal, kreativitásukkal, saját stílusuk megteremtésével kell bebizonyítaniuk, hogy a tetoválás is egyfajta művészeti forma. Ebben a cikkben egy olyan tetoválóművészt ismerhetsz meg, aki nem fél kísérletezni. Számára az emberi test a legjobb festővászon.
Phil Garcia munkáit látva le fog esni az állad. Ezernyi apró részletből álló tetoválásai szinte életre kelnek.

Phil Garcia már nagyon korán beleszeretett a művészetbe és a rajzolásba.

Phil Garcia San Diegóban született, és már kisgyermekként szeretett rajzolni. A művészet jelentette számára a kiutat az unalomból, mikor iskolába járt. Van más hobbija is, imád szörfözni és gördeszkázni, graffitivel is foglalkozott. Ekkor döbbent rá, hogy igazi művész is válhat belőle.

Elkezdett tetoválásokat készíteni – eleinte csak saját magának.

Egyszer a barátaival lógott egy helyi tetoválószalonban. Ott találkozott egy fiatal tetoválóművésszel, aki lenyűgözte Philt a tehetségével, hiszen csak 19 éves volt, de már elképesztő tetoválásokat készített. Ez volt az a pillanat, amikor elhatározta, hogy mélyebben megismerkedik a tetoválás világával.

Kezdetben sok nehézséggel kellett szembenéznie.

Phil a legelső felszerelését a tetováláshoz 2001-ben vásárolta meg. Egy interjúban elmesélte, hogy eléggé ideges volt, mert egy vagyonba került, és nem volt benne biztos, hogy ez az egész működni fog. Továbbra is figyelte a neves tetoválómestereket, és igyekezett tanulni tőlük.

Mikor a gépek megérkeztek, hihetetlenül boldog volt. Először leült, és saját magának készített egy tetoválást, amiről ma már azt gondolja, szörnyű volt. De akkoriban elég volt ahhoz, hogy meggyőzze a barátait, hogy tetováltassanak nála.

Ha nehezen is, de megjött a siker.

Phil Garcia ma már keresett, népszerű tetoválóművész, akinek egyedi stílusa van. Rózsás tetoválásai egyenesen világhírűek. A rózsák és virágok teszik ki munkáinak nagy részét, ezek vonzzák a legtöbb látogatót az Instagram-oldalára is.

Saját tetoválószalonja van, az Inkphiller Studio, ahol minden idejét tölti, hogy minél többen viselhessék testükön az alkotásait.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

2 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét