Biztosan te is ismersz olyat, aki jobban szereti a kutyákat vagy a macskákat, mint más embereket. De mi lehet ennek az oka? Kutatók vállalkoztak ennek kiderítésére, és azt tapasztalták, hogy bizony vannak emberek, akik több érzelmet és együttérzést táplálnak az állatok, mint más emberek iránt. Ez pedig különösen igaz a bántalmazásoknál.

Mit vizsgált a tanulmány?

Jack Levin és Arnold Arluke kutatók azt akarták megérteni, egyes emberek miért törődnek többet a kutyájukkal, mint más emberekkel. A vizsgálatban arra összpontosítottak, hogy a résztvevők az állatok vagy az emberek által elszenvedett bántalmazást viselik-e nehezebben.

A feltevés szerint az életkor meghatározó lehet a résztvevők döntésében. A kutatók azonban meglepve tapasztalták, hogy a faj is döntő tényező a visszaélésre adott reakcióban.

Ezt a módszert használták

240 diák érzelmi reakcióját vizsgálták olyan helyzetekben, mikor egy felnőttet vagy egy gyereket erősen megütnek egy baseball ütővel, illetve mikor azt látják, hogy egy kutyát bántalmaznak. Ezeket a jeleneteket hírek formájában mutatták meg nekik. Azok, akik egy kiskutyáról, gyerekről vagy felnőtt kutyáról olvasták a bántalmazásról szóló hírt, jóval nehezebben viselték, mint azok, akik a felnőtt ember bántalmazásáról szóló hírt kapták.

Miért értékelik többre az állatokat?

A kutatók szerint a vizsgálatból az derült ki, hogy az embereket mélyebben megérinti egy állat, mint egy ember bántalmazása. Ez alól kivétel, ha gyerek bántalmazásáról van szó. Az oka talán az lehet, hogy a kutyák életkoruktól függetlenül jóval kiszolgáltatottabbak, míg egy felnőtt ember sokkal jobban meg tudja védeni magát. Valamint a kutyákat az emberek úgy látják, mint egy kisgyereket, egy családtagot.

Az eredmények

A kutatók szerint az áldozat életkora meghatározza a reakciókat a bántalmazásra az emberek esetében, de állatoknál ez a tényező nem játszik szerepet. Az is kiderült, hogy az emberek nagyobb empátiát mutatnak olyan esetekben, mikor az áldozat nem volt képes megvédeni magát.

Bár sok embernek van nagyon közeli kapcsolata a háziállatával, és sokszor többre tartják őket, mint más embereket, nem lehet egyértelműen kijelenteni a vizsgálat alapján, hogy minden esetben az állati áldozatok felé mutatunk nagyobb empátiát. Egyéntől és helyzettől is függ az együttérzés mértéke.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

8 hozzászólás

  1. Igen az állatok meg kiszolgaltatobbak mint a gyerekek.
    ök nem tudnak beszélni, nincs családjuk, egyedül vannak a bajokkal és ki vannak szolgáltatva a mocskos embereknek.Mig a gyerek a szuleiknek van “kiszolgaltatva “idegenek bantalmazasaitol megvédik a szülők.
    aztán ha már sokat csalódott, szenvedett az ember, általában akkor marad egyedül, es kell valaki aki szeretet ad, es annak adni lehet.
    A vágy , hogy gondoskodjunk valakirol eletunk vegeig bennunk marad.Itt jonnek kepbe a haziallatok foleg a kutya. Okos, értelmes, minden aprosagert hálás. Van aki hazavar!! Esoben hoban kint ul a lepcson es ő vár mig haza nem erkezel.nem kerdezi hol voltal, miert maradtal ilyen soka, hanem boldogan fogad, es csendben megnyalja a kezed.Minden jot megérdemelnek!!!

  2. Azt látom, hogy legtöbb esetben a gyerekbántalmazás sem kivétel, ami külön szomorúvá teszi ezt a helyzetet. Úgy gondolom, ez valójában egyfajta “érzelmi lustaságról” szól. Egy kiszolgáltatott (és hálás) állatot könnyebben tudnak szeretni sokan, mint az embereket, akik ehhez képest sokkal “önjáróbbak” és kiszámíthatatlanabbak. Egy másik embert szeretni sokkal nagyobb meló és kihívás, és még nagyobb fejlődési lehetőség. Egy házikedvenccel sokkal egyszerűbb, kevesebb erőfeszítéssel jár, bőven benne maradhatunk a saját kis érzelmi mdobozunkban.

  3. A gyerekbántalmazás sem kivétel, sokaknál ezt látom, sajnos.
    Szerintem az egész jelenségnek az oka egyfajta érzelmi lustaság vagy félelem. Egy kiszolgáltatott (és örökké hálás) állatot ugyanis sokkal könnyebb szeretni, mint egy másik embert, aki kiszámíthatatlanabb, önállóbb akaratú, ennél fogva ellentmondhat nekünk, sőt, meg is bánthat minket. Egyszerűbb, olcsóbb, kényelmesebb megoldás egy házikedvenc. Egy embert szeretni kihívás és hatalmas fejlődési lehetőség. Sokan félnek ezt meglépni, inkább benne maradnak a szépen kipárnázott érzelmi dobozukban.

  4. Egy kutya önzetlen. Nincs benne rossz, vagy gonoszság. Tele van szeretettel, ragaszkodással. Sok ember van akik nem érnek fel egy kutyához.

  5. Persze, hogy jobban szeretem az állatokat, mint az embereket. Az állat nem hazudik, nem szúr hátba, nem leli örömét abban, ha megalázhat, nem bánt. (Ha igen, akkor annak oka van: belemerült a játékba, rosszul nyúltam oda, beteg, fájdalmai vannak, stb.) Az ember? Belegondolva, eddig egy!!!!!!!!!! olyan emberrel találkoztam életem során aki egyszer sem bántott, semmilyen formában. Szomorú? Az. Még szomorúbb, hogy ez az egy ember nem is családtag.

  6. Fél igazság.Az ember ha a kutya van csak a közelében,az érzéseit,a gondoskodását,mint egy személyre terjeszti ki,ezt projekciónak nevezi a lélektan,Aki az állatokat rendben tartja,gondoskodik róluk,az bizonyára jó lélek.És ebból eredően az embertársaivak is ki tud jönni,ha nem harag van a lelkében.Egy állat soha nem mondja,hogy mit hibáztál,mit kéne másképp dolgozni.Az embertársunk a javunkat akarja, még ha nem is esik jól a kritikája.A konfliktusok feloldása csak szavakkal lehetséges.

  7. Ez abszolut nem csoda en is sokkal tobbre ertekelem a kutyamat aki soha nem hazudik nem csap be es oszinten szereti az embert erdek nelkul!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét