Izgatottság, boldogság, meglepettség vagy akár depresszió – az emberek érzelmek széles skáláját képesek átélni. De azt kétségbe vonják, hogy az állatokra nézve is igaz lehet ugyanez. Azok viszont, akik állattal élnek együtt és nap mint nap van lehetőségük megfigyelni őket, tudják, hogy az állatok is képesek ugyanezen érzelmeket átélni és kifejezni is. Ráadásul még sokkal őszintébben, mint mi! Ezt láthatod a következő fotókon.

1. “A macskám ragaszkodik hozzá, hogy tartsam a mancsát, miközben az ölemben alszik. Még soha, egyszer sem karmolt meg.”

2. Évek óta barátok.

3. “Általában a nyakamban alszik, ahol nem látom. De ma reggel végre láthattam, hogy közben mosolyog.”

4. Végre séta!

5. Mindenképpen szüksége van egy ölelésre.

6. “Az otthoni kollégám nem tartja be a szociális távolságot.”

7. “Egy héttel ezelőtt döntöttem el, hogy Glenn kap egy kistestvért. Azt hiszem, jó döntés volt.”

8. “Ma reggel arra ébredtem, hogy a barátom üzenetben szakított velem. A patkányaim tudják, hogy szomorú vagyok, ezért próbálnak megvigasztalni.”

9. “Az ápolók megengedték, hogy ez a macska bemenjen meglátogatni a gazdáját karácsonykor. Az egész napot a gazdi ölében töltötte.”

10. “Ez történik minden alkalommal, mikor hangosan bosszankodom. Szíve mélyén ő egy terápiás kutya.”

11. Arra az esetre, ha mindig is szerettél volna látni egy ázott, mérges siba inut.

12. Csak egy gyors szundi.

13. Ez a két törpepapagáj aludni sem tud egymás nélkül.

14. “A barátom gyíkja imád összebújni a két macska barátjával.”

15. “Mindig a legrosszabbkor akar szeretgetni minket.”

16. “6 óra + 9 kiskutya = 1 fáradt anyuka. Az újdonsült anyukánk a kicsinyeivel.”

17. “Hűséges kis társam az íróasztalnál.”

18. “Kutyasétáltató vagyok. Minden alkalommal, mikor hazaviszem, ideáll, hogy megakadályozza, hogy itt hagyjam.”

19. “A csincsilláim imádnak így összebújni.”

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer és a NJD fordításában.

Érdekes volt? Kövess a Facebookon!

Köszönjük szépen!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here