A fotók célja, hogy érzelmeket váltsanak ki. Többnyire vidámságot sugároznak és mókás pillanatokat örökítenek meg, de néha felkavarják az érzelmeket. Most olyan megható fotókat mutatunk, melyek mögött néha szomorú történetek bújnak meg.

21. Egy bevándorló apuka visszatért abba a könyvesboltba, ahol 60 évvel ezelőtt egyedül tanult meg angolul. Éppen fia új regényét tartja a kezében.

20. Katonák a testükkel hidat alkottak, hogy mentsék az áradás elől menekülőket.

19. Ez a fiú a testével védte meg ezt a lányt a Las Vegas-ban történt lövöldözés során. Nemrégiben megkérte a lány kezét, aki igent mondott. Idén nyáron tartják az esküvőt.

18. Egy fiatal férfi esernyőt tart kerekesszékes társa fölé, hogy megóvja az esőtől.

17. “A barátom kész felvenni a harcot a rákkal, holnap kezdi a kemoterápiát. Ő és az apja úgy döntöttek, együtt borotválják le a hajukat.”

16. “Mikor meghalt a kutyánk, a szomszéd kislány írt nekünk egy lapot. Annyira zavarban volt, hogy a saját nevét áthúzta és inkább az anyukájáét írta alá. Olyan vicces volt, hogy még ebben a helyzetben is felvidított.”

15. Ez az amerikai repülőtiszt egész életében japán születésű anyja után kutatott. Megtalálta és megtudta, hogy anyja az éttermét is róla nevezte el.

14. “A feleségem 13-18 éves kora között nevelőszülőknél nevelkedett. Ezen a héten jelent meg a könyve, amiben leírja a tapasztalatait azokról az évekről. Nem is lehetnék ennél büszkébb.”

13. “Miután meglátogatta édesanyja sírját, a barátom úgy döntött, kicsit tovább marad. Végigjárta az összes sírt és minden gyerek fotóját megtisztította, amit csak talált.”

12. “800 nap telt el a diagnózis óta. A 7 éves lányom ma este kapja az utolsó kemóját.”

11. “Elvittem az új kiskutyámat a közeli öregek otthonába. Azonnal a legjobb barátok lettek.”

10. “Ezt a két szőrcsomót ma találtam, és mivel senki nem jelentkezett értük, a feleségem és én leszünk az új szüleik.”

9. “Egy 102 éves holokauszt-túlélő először találkozik az unokaöccsével, miután úgy hitte, hogy az egész családját kiirtották a II. világháborúban.”

8. “Csodálkoztam, miért van annyi teniszlabda a kutyaparkban, ahova járok.”

7. Ennek a fiúnak az osztálytársai nagyon szerettek volna olyan tornacipőt, mint amilyen a fiúnak van, de nem volt pénzük megvenni. A fiú ezért úgy döntött, mindkét osztálytársának vesz egyet.

6. “A husky kutyám meg fog vakulni, és nagyon szeret a teraszon bámészkodni. Azt sem vette észre, hogy visszatoltuk a grillt.”

5. “Hollandiában május 4-e a Nemzeti Emlékezés Napja a II. világháborúban elhunytak emlékére. Este 8 órakor az országban mindenki egy perces csönddel fejezi ki tiszteletét. Még a vonatok és a villamosok is megállnak, és mindenki más is, beleértve ezt a pizzafutár fiút is.”

4. “Túráztam a kutyámmal, mikor az út felénél valami megvágta a tappancsát. A barátom autóval eljött a túraösvényig, majd megkeresett minket, és az egész hátralévő úton vitte a kutyámat.”

3. “Nemrég halt meg a nagyapám. Miközben a régi fotóalbumokat rendezgettük, rábukkantam erre a fotóra, amin éppen azt tanítja nekem, hogyan kell nintendózni. Ő volt a játék iránti szenvedélyem forrása.”

2. “Vittem ki a szemetet, mikor megláttam őt. Azonnal odafutott hozzám, lehajoltam, hogy megsimogassam, ő felugrott az ölembe és ezt csinálta. Elolvadtam tőle.”

1. “Az én gyönyörű anyukám, mielőtt a glioblastoma teljesen tönkretette volna. Mosollyal az arcán sétált be az agyműtétre, amivel arra ösztönzött engem is, hogy még a legnehezebb időkben is tudjak mosolyogni.”

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét