Mike Berry író, több gyermek édesapja a blogján magyarázza meg, miért fontosabb neki a felesége, mint a gyerekei, és hogy miért kellene minden családban így gondolkodni erről. Cikke nagyon népszerű lett, ugyanakkor megosztó is: egyesek kritizálták a szerzőt, míg mások látásmódját teljesen meg tudta változtatni.
Mike és felesége, Kristin 8 örökbefogadott gyermeket nevelnek. 17 éve élnek boldog házasságban, és aktív társadalmi munkát végeznek, hogy segítsenek más családoknak megoldani a problémáikat, és segítsék a harmonikus kapcsolatok kiépítését.
Most megosztjuk veled Mike cikkét, mert ezt neked is érdemes elolvasnod!
Általában este fél 9-kor szólok először a két kamasz lányomnak, hogy eljött az idő a lefekvésre. 9-kor már azt mondom nekik, “Be kellene mennetek a szobátokba.” Ez szinte minden este így történik. És ők minden alkalommal vitatkoznak velem: “Miért kell 9-kor lefeküdnünk? Már nem vagyunk gyerekek!”
“Nem kell most lefeküdnötök, egyszerűen csak arra kértelek titeket, hogy menjetek ki a nappaliból. Anya és én egész nap nem láttuk egymást, mivel dolgoztunk. Szükségünk van az együtt töltött időre.”
A lányok erre forgatják a szemeiket.
Őszintén szólva azóta követjük ezt a szabályt, mióta csak az eszemet tudom. 15 éve vagyunk szülők, és a gyerekek soha nem vették el minden időnket. A feleségem és én sok időt töltünk a gyerekeinkkel, de sohasem napi 24 órát. Természetesen szeretjük a gyerekeket, és fontos szerepet játszanak az életünkben. Mindig számíthatnak ránk, mindig segítjük és támogatjuk őket.
De a gyerekeken túl vagyunk “mi” is. Van a mi kapcsolatunk. Kristin és én mindig figyeltünk arra, hogy a házasságunk erős és egészséges legyen. Sok oka van, hogy miért fontos ez. A 4 legfontosabb a következő:
1. Egy jól működő házasság az otthon alapköve
A gyerekek nem a család alapkövei. Fontos részei a családnak, de nem ők az egyetlenek, akik összetartják ezt a kaotikus felépítményt, amit családnak nevezünk. A család legfontosabb része te és a feleséged vagy a férjed vagytok. Ti vagytok azok, akik viseltek minden felelősséget. A gyerekek pedig a ti példátok alapján fogják járni a saját életútjukat.
2. Előttük Mi voltunk
Mielőtt a gyerekek megérkeztek, ketten voltunk. Szerelmesek lettünk, együtt lógtunk el az órákról, éjszakákon át beszélgettünk telefonon (ami akkoriban még a falba volt bedugva), majd úgy döntöttünk, örökre együtt maradunk. Az út kezdetén voltunk. És belevágtunk ebbe a család-dologba. Majd meglettek a gyönyörű gyerekeink. Természetesen boldogok vagyunk, hogy ők vannak nekünk. De a házasságunk szent. És mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy megvédjük.
3. Utánuk is Mi leszünk
Semmi sem tart örökké. El fog jönni az a pillanat, mikor a gyerekek felnőnek és kirepülnek a fészekből. Nem tudom, nálad mi a helyzet, de az én otthonomban nincs hely egy 30 éves gyereknek. Amikor elhagyják a házat, saját családjuk lesz, és nevelik a saját gyerekeiket. Szeretném, ha a feleségemmel a kapcsolatom ugyanolyan erős és intim maradna, mint a legelején volt. Hogy a jövő ilyen legyen, a kapcsolaton most kell dolgoznunk. A kapcsolatunk elsőbbséget kell élvezzen minden mással szemben. Természetesen, ez nem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik.
4. Példát kell állítanunk eléjük a jövőre nézve
A gyerekek látnak minket, és tőlünk tanulnak. Teszik, amit mi teszünk, és figyelik minden lépésünket. Gyakran mondom, mi nem is gyerekeket, hanem felnőtteket nevelünk. Szintén nem tudom, nálad mi a helyzet, de én azt szeretném, ha a gyerekeim a randizáshoz, a szerelemhez, a családhoz való normális hozzáállással nőnének fel. És azt akarom, hogy a házasságunk példa legyen előttük. Éppen ezért a feleségem a gyerekek előtt áll. Nagyon közel vannak egymáshoz a sorban, de a gyerekek csak a feleségem után következnek.
A nap végén mindannyian fáradtak és feszültek vagyunk. Igen, a gyerekeknek szükségük van rátok, ők valóban nagyon fontosak. Nem úgy, mint a hobbid, a munkád vagy a barátaid. Törődnöd kell velük. De elsősorban a kapcsolatoddal kell törődnöd. Ha a gyerekek azt látják, hogy a szüleik szeretik egymást, biztosak benne, hogy szeretik őket is. De a legfontosabb, hogy magabiztosak lesznek, és bízni fognak a körülöttük lévő világban.
Őrült napjaink vannak, sosincs szabadidőnk. Munka után az egész napot a gyerekekkel töltjük. Ezért kérem meg őket minden este 9-kor, hogy menjenek a szobájukba. Ezért tudunk a feleségemmel havonta kétszer randizni, és elmenni valahova. Mert ez számít.
Ezért fontosabb a feleségem a gyerekeimnél.
„Ezért fontosabb a feleségem a gyerekeimnél.”
És az első gyermek fontosabb, mint a harmadik vagy az ötödik a másodiknál?
Egészen más lenne a véleménye, ha mind a 8 gyermek saját lenne.
Nálunk 5 gyermek van, de soha, egy pillanatra sem merült fel bennem, hogy rangsoroljak.
Mindig van időnk egymásra, ez szervezés és logisztika kérdése csak. Amúgy olyan természetesen működik a családunk, mint a levegővétel A gyerekek is gond nélkül együtt lüktetnek a családdal. Nekünk biztos, hogy könnyebb, hiszen a szülőszobából indultunk és nem egy „hivatalból”.
Itt nem a gyermekek rangsorolásáról van szó ! És ahogy fogalmaztad nektek könnyebb, van akinek nem könnyű. ezen nem kell fennakadni !!!
Kedves Zoltán!
Amit Ön írt, az egy romantikus szép rózsaszín köd, de sajnos butaság. Annak, hogy mennyire szeretjük a gyerekeinket nem sok köze van ahhoz, hogy saját vér, vagy örökbefogadott. Egy dolog számít: mennyire akartuk. Az örökbefogadott gyereket is mélyen lehet szeretni, ha valaki nagyon akarta, nagyon vágyott rá, és bizony a vér szerintit is lehet hanyagolni, sőt egyenesen megutálni, piócának tartani, ha nem akarták.
“Mindig van időnk egymásra, ez szervezés és logisztika kérdése csak.”
A cikkírónak is pontosan ugyanez a véleménye, csak lehet, hogy más a technikája: 9-től kettőjüké a nappali.
Nagyon sok házaspárt látok a környezetemben, és még többen írnak róla, hogy amióta a gyerekek megszülettek, róluk szólt az életük. Sőt, van, ahol az adott alapot a közös életnek, hogy jött a gyerek. Másról sem szólt az életük, csak kerestek a gyerekekre, hogy nekik a legjobb legyen, mindenük meglegyen. És fel sem tűnt, hogy valami nem jó. Aztán, amikor a gyerekek felnőttek, és a pénzen kívül köszönték, de nem kértek többet a szüleikből, hirtelen nem tudtak egymással mit kezdeni. Nem volt miért együtt maradniuk.
Kedves remenylana! Abban igaza van,hogy az életünk a gyerekeink körül forog talán túlzottan is.De ha felnőtt korukban a “pénzen kivül” nem kérnek többet a szüleikből, akkor az nem a gyerekeink hibája, hanem a mi nevelésünk csődje!
Más az a szeretet amit a párunknak nyujtunk amit iránta érzünk és más amikor a gyerekünkről van szó. Az igazi szülők ezt tudják. Nem rangsorolnak mivel mind a ketten a gyereket helyezik maguk és a másik elé. Ahogy azt itt írták is hozzászólásban nem saját gyerek. Ők csak nevelő szülők. Teljesen más a hierarhia. Plusz nem is a mi régiónk szerinti életstílust követik. Az EU-ban nagyobb hangsúlyt adnakna gyermek központúságnak. A gyerek szent és sérthetetlen.. Ezt otthon még nem vezették be mert nagy lenne a felháborodás belőle, de majd idővel ezt is elfogadja majd a nép. Engem nem zavarna ha lenne egy fogadott gyerekünk, gyerek gyerek.. Nevelés kérdése hogy milyen lesz.. Azt adja felnőtként amit ő is kapott.. Viszont kiváncsi lennék hogy egy ADHD-s vagy akármilyen más betegséggel rendelkező gyerekkel hogyan játszaná ezt be az apuka.. Fekvés mert anyával együtt akarunk lenni.. Az adhad-s ezt nem érti.. Vele ott kell lenni.. Akár csak egy autistával.. Teljes életmód váltás, minden a gyerek körül forog hogy könnyebb legyen neki az élet.. Akinek van ilyen gyereke az tudja miről beszélek.. Akibmagára gondol miközben gyereke van az a szememben önző, egoista.. Nem a gyereknakart világra jönni.. Mi akartuk, mi vállaltuk, minden nehézséggel és persze rengeteg örömmel együtt.. A mi felelőségünk 100%ban ott lenni mellette amikor kell és igényli az a gyerek.
Mivel örökbefogadott gyerekekről van szó, teljesen egyértelmű, hogy a feleség/férj fontosabb. Ha saját gyerek lenne, akkor már más a helyzet, bár szerintem fontossági sorrendet akkor sem szabad felállítani.
Na igen, az én apámnak is fontosabb volt a felesége (az anyám), mint én. Anyám egy elég mérgező emberként viselkedett, és folyton kritizált, piszkált, bántott, amitől én mérges lettem és néha káromkodtam is. Apám soha nem védett meg. Mindig ilyeneket mondott nekem: “Anyádnak teljes mértékben igaza van!” “Gonosz vagy!” “Meg ne halljalak még egyszer!” “Csak azért sem védelek meg!”
De nem hiszem, hogy igaza volt. Egy elég kétbalkezes kamaszlány voltam, és ahogy véletlenül elrontottam valamit, anyám rögtön lehülyézett, meg ilyeneket mondott: “Áh, te tényleg hülye vagy!” “Úristen, de hülye vagy!” “Ezt nem így/úgy kell, te hülye!” “Szándékosan vagy ilyen hülye?” “Hogy lehetsz ennyire hülye?!”
Meg ha valamit nem úgy gondoltam, mint ő, akkor már rögtön ezt mondta: “Te ostoba!” “Te hülye!” “Te idióta!” “Te agyhalott!”
Igen, ilyen csúnyákat.
Apám meg mindig őt védte, őt támogatta, mindig beletáplálta, hogy igaza van, mindent jól csinál, annak ellenére, hogy már eleve ilyen természete volt. Nekem meg nagyon rosszul esett, hogy ilyeneket mondanak. Kiskoromban nagyon szerettem anyám ölében ülni, jó hosszú ideig, akár órákig is, de néha már neki fájt a lába. Én megértettem, de egy 3-4 éves kislány voltam. Apám ilyeneket mondott anyámnak: “Tiltsd meg neki, hogy az öledbe üljön!” . Én mondtam, hogy nagyon szeretek az ölében ülni, de apám erre azt felelte: “Nem érdekel! Anya egészsége fontosabb, mint a te kis hülyeségeid!”. Pedig anyámnak csak néha fájdult meg a lába.
És mindig ők döntöttek mindenről. Általában anyám ötletét fogadtuk meg, mert hát azt volt muszáj. Néha én is megpróbáltam felajánlani valamit, de apám mindig ezt mondta: “A felnőttek döntenek mindenről, neked nincs jogod, anyád ötlete sokkal jobb!”
Automatikusan ezt mondta, nem gondolt bele, hogy nem csak anyámnak lehet jó ötlete. És anyám ötletei tényleg nem mindig voltak a legjobbak, néha rosszul is sült el a terv.
Én azt mondtam, hogy próbáljuk ki, amit én javasoltam, de azt nem, azt rögtön elutasították, pedig lehet, hogy még jó is lett volna.
Na mindegy! Az a lényeg, hogy apám MINDIG anyámat védte, engem soha, mikor már szinte halálra voltam kritizálva. MINDIG anyám érdekei voltak a fontosabbak, én rögtön el lettem utasítva. Tehát az anyám fontosabb volt. És én bizony vér szerinti gyerek voltam!