Gyerekként úgy nézünk fel a szüleinkre, mintha igazi szuperhősök lennének, akik mindig aktívak és a lehető legjobban gondoskodnak rólunk. Azzal az érzéssel növünk fel, hogy a dolgok mindig így maradnak, és a mi szüleink sosem öregszenek meg. De az idő múlik, és lassan elkezdjük észrevenni rajtuk a változásokat. A valóságot elfogadni nagyon nehéz, de egy napon vissza kell szolgálnunk nekik mindazt, amit kaptunk, és nekünk kell gondoskodnunk róluk.

A szüleink egyre idősebbek lesznek, és ez ellen semmit sem tehetünk

Az életünknek erre a szakaszára lehetetlen előre felkészülni, mégis mindent el kell követnünk, hogy mentálisan készen álljunk rá. A szüleink valószínűleg nehéz időszakon mennek át, és sok támogatásra van szükségük, hogy el tudják fogadni a változásokat. Az egész világuk a feje tetejére áll, nem lesznek olyan aktívak, és a társasági kapcsolataik is csökkennek. Ezért van szükségük a gyerekeikre, hogy mellettük legyenek, és támogassák őket ezen az úton.

Szükségük lesz ránk a mindennapi dolgokban

Testünk állapota egyre csak romlik az idő múlásával, ezért a szüleink nem lesznek képesek minden hétköznapi feladatot – például a bevásárlást vagy a házimunkát – úgy elvégezni, ahogyan korábban. Egy nap szükségük lesz az állandó segítségünkre, ahogyan nekünk volt gyermekkorunkban rájuk. Sokkal sebezhetőbbekké válnak, és nekünk meg kell őket óvnunk minden veszélytől, például mikor át akarnak kelni az úttesten.

Szüleink egészsége attól a támogatástól és szeretettől is fog függni, amit tőlünk kapnak

A támogatás nagyon fontos az idős emberek mentális egészségéhez. Ahogyan az ember öregszik, egyre több figyelmet és szeretetet igényel, ezt pedig a gyerekek tudják biztosítani a szülőknek. Ezt a fajta igényüket azonban nem minden esetben fejezik ki egyértelműen, sokszor követelőzéssel juttatják tudomásunkra. A gyerekeknek ezért bölcsnek és türelmesnek kell lenni a szülőkkel, hogy kielégítsék az igényeiket anélkül, hogy a saját életük ennek kárát látná.

Kell valaki, akiben életüknek ebben a szakaszában bízni tudnak

Egyeseknek időbe telik elfogadni az öregedést, ezért a gyereknek ott kell lenni, hogy segítse a szülőt alkalmazkodni az új helyzetekhez. Hozzá kell szokniuk, ki kell találniuk, hogyan maradhatnak aktívak, és hogyan élvezhetik a mindennapi életüket. Elveszettnek érezhetik magukat, szükségük lesz a szűk családi körükből egy olyan emberre – elsősorban a gyerekükre –, aki támogatást nyújt nekik, és megmutatja, milyen ügyesen birkóznak meg a korukkal.

Szükségük van ránk ahhoz, hogy alkalmazkodni tudjanak a modern világhoz

A világ folyamatosan változik, és ehhez az idős szülőknek alkalmazkodni nagy kihívást jelent. Régen ők tanítottak minket, de egy napon nekünk kell őket átnavigálni a modern élet útvesztőin. Megtaníthatjuk őket a különböző készülékek használatára, melyek megkönnyítik az életüket, megmutathatjuk nekik, hogyan vegyenek igénybe online szolgáltatásokat. Fel kell keltenünk az érdeklődésüket, miközben emlékeztetjük magunkat arra, hogy ők mennyit segítettek nekünk gyerekkorunkban.

Sosem leszünk képesek visszafizetni nekik azt a szeretetet, amit tőlük kaptunk

A szülők rengeteg áldozatot hoznak a gyermekeikért, és megérdemlik, hogy tudják, az önfeláldozásukat a gyerekeik értékelik. Most nekünk kell megfognunk az ő kezüket, amikor arra a legnagyobb szükségük van. Ez nem azt jelenti, hogy a saját életünket szorítsuk a háttérbe, de tisztelettel és türelemmel bánjunk velük. A szeretetünk irántuk feltétel nélküli kell, hogy legyen, ahogyan a gyerekeink iránt érzett szeretet. Álljunk készen segíteni nekik megbirkózni a rájuk váró nehézségekkel.

Az öregedés elkerülhetetlen. A kezünkben van a kulcs ahhoz, hogy saját gyermekeinknek is példát mutassunk, és megtanítsuk őket arra, hogyan kell gondoskodni az idősekről. Mutassuk meg nekik az igaz szeretet lényegét a nagyszülők felé, mielőtt túl késő lenne.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét