Bármelyik házasságban és kapcsolatban előfordulnak viták és nézeteltérések. A következő történet elmesélője is egy ilyen helyzetben találta magát, mikor feleségét a repülőtéren hagyta, mert megint elkésett. A vita odáig fajult, hogy a férfi online kért segítséget ahhoz, hogy eldöntse, vajon hibázott-e, mikor ott hagyta a feleségét.
A feleségemnek (43 éves nő) és nekem (47 éves férfi) van egy lányunk (21 éves nő), aki másik államban jár főiskolára. A feleségemet nevezzük Megnek, a lányomat Jessnek. Jess harmadéves a főiskolán. A szemeszter során néhányszor el szoktunk utazni meglátogatni őt.
Hadd kezdjem azzal, hogy a feleségemmel utazni nem valami nagy élmény. Én az a típus vagyok, aki szereti, ha minden meg van szervezve és ha előbb érünk oda a megbeszélt időpontnál, főleg, ha utazásról van szó. A feleségem ennek pont az ellenkezője, csak sodródik az árral, és az a “majd ott leszünk, ha odaértünk” típus. Megteszem a tőlem telhetőt, hogy valahol félúton találkozzunk, de nem akkor, mikor repülővel utazunk.
Tavaly, a szülői hétvége alkalmával Meg és én készültünk meglátogatni Jesst. A gépünk délelőtt 10-kor indult. Mondtam a feleségemnek, hogy 90 perccel hamarabb ott kell lennünk a reptéren, és kb. 30 percnyire lakunk onnan. Ez azt jelentette, hogy legkésőbb 8-kor el akartam indulni. Természetesen 6-kor keltem, hogy biztosan minden meglegyen.
A feleségem nem szeret korán kelni. 5-ször kellett felébresztenem, mire 7:40-kor végre felkelt. 9-ig nem indultunk el otthonról. Az lett a vége, hogy a reptér jóval forgalmasabb volt, mint általában, és olyan sokáig tartott, míg átértünk a biztonsági ellenőrzésen, hogy lekéstük a gépet.
A legutóbbi alkalom. Egy közeli nagyobb városba repülünk, majd onnan abba a városba, ahol a lányom főiskolája van. Ismét egy hosszú délelőtt volt, amikor végig erőltetnem kellett a feleségemet, hogy mozogjon végre. Az utóbbi reptéri szerencsétlenkedés miatt most biztos akartam benne lenni, és mondtam is neki, hogy nagyon korán kell elindulnunk, nehogy újra lekéssük a járatot.
Időben értünk oda, még maradt is egy kis időnk. Felszálltunk a gépre, és landoltunk a következő városban, egy jóval nagyobb reptéren. 9:15-kor szálltunk le, és a következő gépünk 9:40-kor indult. A terminál, ahonnan a gépünk indult, távolabb volt onnan, ahol leszálltunk. Megérkeztünk a terminálhoz, és még maradt 15 percünk a felszállásig.
A feleségem mondta, hogy kávézni szeretne. Volt egy kis üzlet a terminál mellett, ahol meleg ételt és kávét árultak. Kérdeztem, szeretné-e, hogy hozzak neki. Nem, ő Starbucksot akar. Nos, a Starbucks jóval messzebb volt.
Mondtam neki, hogy az nem fér bele, nincs annyi időnk. Azt állította, hogy belefér az időbe, és ha nem megyek vele, akkor majd elmegy egyedül. Próbáltam meggyőzni, de nagyon elszánt volt. Magához képest gyors tempóban elindult, és azt mondta, időben visszajön.
Eltelt 15 perc, és ő nem volt sehol. Elkezdték felszállásra felszólítani a csoportokat, én hívtam a feleségemet, remélve, hogy már a közelben jár, de nem vette fel. Behívtak néhány csoportot, aztán következett a miénk. Most már pánikolva hívtam a feleségemet 3-szor, mire az utolsó hívásra végre reagált és azt mondta, már úton van, hosszú volt a sor és várnia kellett. Mondtam neki, hogy már majdnem befejezték a felszállást, sietnie kell.
A kapunál vártam, de ott azt mondták, 2 perc múlva be kell zárniuk a kaput. Csak vártam és vártam, de őt nem láttam sehol. Megkérdezték, akarok-e én egyedül felszállni a gépre, mert bezárják a kaput. Próbáltam kérni őket, hogy várjanak még néhány percet, de azt mondták, nem tehetik. Így felszálltam a gépre.
Néhány perccel később hívott a feleségem, hogy a kapunál nem engedik felszállni, már elvitték a rámpát is. Azt mondta, én szóljak nekik, hogy engedjenek leszállni a gépről, hogy együtt legyünk. De én nemet mondtam. Nem tisztességes megint ezt tenni Jess-szel. Azt mondtam neki: “Mondtam, hogy nincs időnk, de te úgy döntöttél, hogy akkor is elmész.” Mondtam neki, hogy vegyen jegyet a következő járatra, és majd ott találkozunk.
Megérkezett Jess iskolájába, és úgy tűnt, nem igazán zavarja az egész helyzet, nem is beszélt róla. Azt hittem, rájött, hogy az ő hibája volt, és ezért nem akar tovább foglalkozni vele. Atyaég, mekkorát tévedtem. Most már itthon vagyunk, nem szól hozzám az utazás óta, több mint egy hete.
A kommentelők közül sokan fogták a férfi pártját. Az egyik kommentben az állt: “Meg kell húznod a határt. Nem a te felelősséged, hogy felébreszd őt. Nem vagy felelős azért, hogy mikor indul el otthonról. Felnőtt, azt teszi, amit akar.” Egy másik kommentben azt írták: “A feleséged nagyon önző. Képzeld el, hogy lemondasz a gyerekeddel töltött időről csak azért, mert fontosabb egy kávé.”