Sokszor nehéz kontrollálni az érzelmeinket. Időnként szükség van arra, hogy visszafogjuk magunkat, csöndben maradjunk és a stresszes pillanatokban is higgadtak legyünk. Hiszen nem szeretnénk tönkretenni senkivel sem a kapcsolatunkat. Máskor azonban a legtöbbet akkor tehetünk a kapcsolatunkért, ha kibeszéljük a problémákat és kifejezzük magunkat. Ha kiengedünk magunkból mindent, amit érzünk és gondolunk, attól akár más szemszögből is láthatjuk a dolgokat. Az pedig már csak ráadás, hogy ennek még az egészségünkre is jó hatása van. Időnként hangosabbnak lenni a szokottnál tehát nem is olyan rossz ötlet.

Automatikus némaság

Akkor viselkedünk így, mikor félünk kifejezni a valódi érzelmeinket. Attól tartunk, hogy ha ezt megtennénk, akkor rontanánk a barátainkkal, szerelmünkkel, családtagjainkkal való kapcsolatunkat. Az automatikus némaság akkor is belép a képbe, mikor vitát szeretnénk elkerülni, nem akarunk egy veszekedés vagy szakítás okozóivá válni.

Több mint 300 nő vett részt a tanulmányban

Egy amerikai tanulmányban 304 férjezett nőt vizsgáltak, akik a menopauza közelében vagy már benne voltak. Ők arról számoltak be, hogy bizonyos érzéseik voltak, mégis hallgattak, mikor másokat a saját érdekeik elé helyeztek, nehogy lerombolják a kapcsolatukat. Ehhez a viselkedéshez székrekedés is társult, valamint megemelkedett a koleszterinszint, depresszió és elhízás is jelentkezett sokaknál.

Több kiabálás, kevesebb stressz

Az egyik dolog, amire a kutatók kíváncsiak voltak, az a frekvencia, melyen a nők kiadták a dühüket vagy melyen eufóriában törtek ki. A frekvenciát azokban a pillanatokban mérték, mikor az érzelmek felszabadultak, a hangerő megnövekedett és képesek voltak kifejezni szavakkal, hogy mit éreznek. Akik gyakran jutottak el idáig, azoknak jobb volt az egészségük. A résztvevők pszichológiai előnyét is tapasztalták annak, hogy nem fojtották magukba az érzelmeiket.

Az érzelmek elnyomásának vannak fizikai következményei is

Az öröm és nyugalom látszatának fenntartása nem jelenti, hogy ezek az érzelmek valódiak. Ez a viselkedés az elutasítás iránti fokozottabb érzékenységhez kapcsolódik. A stresszfaktorokra való folytonos odafigyelés lerövidíti az élettartamot mind a nőknél, mind a férfiaknál. Ilyenkor a vérnyomás és a vércukorszint is megemelkedik, így megnő a keringési betegségek kockázata.

Van egészséges módja is annak, hogy kifejezd az érzéseidet

Bár nagyon felszabadító lehet időnként szabadjára engedni a dühödet a hangod felemelésével, azért azt vedd figyelembe, hogy ez nem biztos, hogy jó hatással lesz a másokkal való kapcsolatodra. Egy másik kísérletben, melyet rákos betegek részvételével végeztek, a nők állapota javulást mutatott az érzelmeik nyílt kifejezésével. Ezzel szemben az állandó negatív érzések lassították az állapot javulását. Érdemes szem előtt tartani, hogy az egészséges test és az egészséges kapcsolatok érdekében a legjobb, ha tisztelünk másokat és tiszteljük saját magunkat is.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét