Burkolózz be egy jó meleg takaróba délután, és hagyd, hogy szépen álomba szenderülj! Nagyon jól hangzik, igaz? Még csak bűnösnek sem kell érezned magad egy jó kis ebéd utáni szundi miatt! Bár sokan azt gondolják, alvásra az éjszaka való, te most már tudod, hogy egészségesebb lehetsz, ha szundikálsz napközben.

Ebben a tanulmányban svájci kutatók végeztek vizsgálatot ezzel kapcsolatban. 3462 felnőttet vizsgáltak 35-75 éves kor között. A résztvevők 58%-a nem szundított délután, 19%-uk hetente 1-2-szer iktatott be délutáni pihenést, 12%-uk 3-5-ször, 11%-uk pedig 6-7-szer szundikált hetente.

A kutatók 5 éven keresztül követték nyomon a résztvevőket, elemezték az alvási szokásaikat és az általános egészségi állapotukat. Céljuk az volt, hogy kiderítsék, azoknak, akik szundikálnak, nagyobb vagy kisebb-e az esélyük a szívrohamra és a stroke-ra, mint azoknak, akik egyáltalán nem alszanak délutánonként.

A tanulmány 5 éve alatt 155 halálos és nem halálos szívprobléma történt a résztvevőknél, köztük szívroham, stroke és más olyan szívbetegség, amit az elzáródott artériák okoztak és ami sürgősségi operációt igényelt. A betegek közül:

  • 93 egyáltalán nem szundított,
  • 12 hetente 1-2-szer szundított,
  • 22 3-5-ször,
  • 28 6-7-szer.

Tehát, azok, akik hetente 1-2 alkalommal szundítottak, 48%-kal kisebb eséllyel lettek szívbetegek, mint azok, akik egyáltalán nem aludtak délután. Az eredmények azt is kimutatták, hogy az nem számít, hogy a délutáni szundikálásnak mekkora az időtartama.

Általában egy felnőtt embernek napi 7-8 óra alvásra van szüksége. Ha ennél kevesebbet alszol, nagyobb az esélyed az érelmeszesedésre, az artériákban a lerakódások kialakulására, ezek pedig idővel komoly szívproblémát okozhatnak. És itt lép be a képbe a szundikálás, hiszen ezzel kompenzálhatjuk az éjszaka kimaradt alvást.

A kutatók szerint heti 3-nál több alkalommal szundikálni már nem egészséges. A vizsgálat során azt találták, hogy akik ennyit pihennek délután, azok többnyire idős, dohányos, túlsúlyos férfiak, akik még éjszaka is többet alszanak, mint azok a résztvevők, akik nem szundítottak napközben.

Akik heti 1-2-szer iktatják be a délutáni alvást, azok viszont jóval egészségesebb és rendezettebb életet élnek, ami lehetővé teszi számukra a szundikat.

Bár a vizsgálat eredményei nagyon csábítónak hangzanak, a kutatók szerint ebből a vizsgálatból még nem lehet egyértelmű következtetéseket levonni a szundikálás és a szív egészsége közti összefüggés tekintetében.

Ugyanakkor, egy másik tanulmány, melyet görög férfiakkal végeztek, akik rendszeresen sziesztáznak, kimutatta, hogy náluk 37%-kal kevesebb eséllyel alakul ki halált okozó szívprobléma. A legjobb tehát, amit tehetsz, hogy hetente 1-2 alkalommal engedélyezed magadnak az ebéd utáni ledőlést.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

2 hozzászólás

  1. Sok-sok éve alszom minden nap ebéd után, munkanapokon is. Az ebédszüneteket használom erre a célra, mert pár falatot tudok munka közben is enni. Elektronikus blokkolóóra, kiblokkolok, keresek az irodaépületben egy nyugodt helyet, alszom 20, max. 25 percet, és pont fél óra után visszablokkolok. A főnökeim nem bánják, mert akkor nem bóbiskolok el a számítógép előtt három óra tájban, mint régen 🙂

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét