Mindannyian a lehető legtovább szeretnénk fiatalok maradni, úgy az egészségünk, mint a szépségünk szempontjából. Egy tudományos kutatás során 1000 38 éves embert vizsgáltak. A résztvevők egy része olyan fitt volt, mintha huszonéves lenne, másik részük egészségi állapota pedig inkább az öregekére emlékeztetett. A tudomány álláspontja szerint a genetika csupán 20%-ban befolyásolja azt, hogy hogyan öregszünk, míg a környezeti és életmódbeli tényezők sokkal nagyobb szerepet játszanak ebben.
A következő tippek segítségével tovább őrizheted meg a fiatalságodat.

1. Kezeld a stresszt.

A kromoszómák végső szakaszai, a telomérek felelősek a sejtek öregedéséért – fedezték fel a Nobel-díjat kapott kutatók. Minél rövidebbek, annál gyorsabb az öregedési folyamat. A krónikus stressz pedig megrövidíti ezeket a teloméreket, ezért nagyon fontos, hogy tudjuk kezelni a stresszt.

A meditáció az egyik legjobb módszer, amivel csökkenthetjük a stressz szintet és nyugodtabbnak érezhetjük magunkat. Ezzel megelőzhetjük a telomérek megrövidülését is. Jelentkezz egy jóga tanfolyamra, és tanuld meg, hogyan tudod elengedni a negatív gondolatokat és érzéseket.

2. Vedd körül magad olyan emberekkel, akiket szeretsz.

Kutatások bizonyították, hogy azoknak, akik barátságos környezetben élnek, hosszabbak a telomérjeik. Barátkozz tehát a szomszéddal, hogy meghosszabbítsd az életed!

Azt is kimutatták, hogy a házasságban élők és azok, akik hosszú ideje ápolnak barátságot, szintén hosszabb telomérekkel rendelkeznek, azaz, valamivel lassabban öregszenek. Kutatások szerint ahhoz, hogy egészségesek maradjunk, 6 barátra van szükségünk.

3. Egyél kevesebbet, élj tovább.

A kalóriabevitel csökkentése – mikor kevesebbet eszünk, de nem éhezünk –, lelassítja az anyagcserét, és segít tovább fiatalnak maradni. Kutatók majmokat vizsgáltak 2 éven keresztül. 2 csoportra osztották őket, és arra jutottak, hogy az a csoport, amelyik kevesebb kalóriát fogyasztott hosszabb ideig és egészségesebben élt.

Te is szabályozhatod az étrendedet. Próbáld meg elkerülni a feldolgozott élelmiszerek valamennyi fajtáját, mivel a bennük lévő foszfátok felgyorsítják az öregedést. Helyette egyél fiatalító hatású élelmiszereket, mint az áfonya, az étcsokoládé, a dió, füge, lazac, avokádó, kurkuma. Ha így teszel, csökkented a szívbetegség kialakulásának esélyét, véded a bőrödet és a látásodat, támogatod a kognitív funkciókat és a bélrendszer egészségét.

Egy egyetemi kutatás szerint a dió tartalmazza a legtöbb öregedésgátló antioxidánst. Ha naponta 3 szem diót megeszünk, már fiatalabbnak fogunk kinézni, és egészségesebbek leszünk. A hozzáadott cukrok mennyiségét is korlátozd, ne igyál cukros üdítőket és fogyassz kevesebb alkoholt.

4. Dolgoztasd meg az agyad.

Az edzés fontos, és ebből ne felejtsd ki az agyadat se! Olvass könyveket, tanulj idegennyelveket, játssz olyan játékokat, melyek megmozgatják az elmédet! Az agyad aktív használatával is lelassíthatod ugyanis az öregedés folyamatát.

Nemrégiben megjelent tanulmányok szerint a tanulás növeli a neuronok számát, melyek fiatalon tartják az agyadat.

5. Válts természetes kozmetikumokra.

Próbálj meg kevesebb sminket használni, mert a parabének, melyek a kozmetikumokban megtalálhatók, lerombolják az ösztrogént, és az egészséges női termékenységben is elindítják az öregedési folyamatokat. Helyettük válts inkább természetes kozmetikumokra!

Ha képtelen vagy smink nélkül létezni, legalább annyit tegyél meg, hogy mindennap alaposan mosd le az arcodról.

6. Tölts 15 percet a napon.

Manapság mindenhonnan azt halljuk, hogy még a téli hónapokban se tedd ki bőrödet a káros napsugaraknak, és gondoskodj a fényvédelemről. Ugyanakkor kutatók azt ajánlják, hogy naponta 15 percet fényvédő nélkül töltsünk a napon, ráadásul dél körül. Ezáltal hozzájuthatunk a szükséges D-vitaminhoz anélkül, hogy kitennénk magunkat a bőrrák veszélyének.

7. Táncolj gyakrabban.

Egy új tanulmány eredménye szerint a tánc az egyik leghatékonyabb gyakorlat, ami vissza tudja fordítani az öregedést. A legjobb, ha folyamatosan változtatod a koreográfiát, ezzel fokozhatod a hippokampusz működését, és lassíthatod az öregedést.

8. Feküdj le egy órával korábban.

A megfelelő alvási szokások kialakítása nagyon fontos. Kutatók szerint az este 11 és hajnali 3 közti alvás felelős a regenerálódásért, ezért kell már 11 előtt lefeküdni. Általában egy embernek 7-8 óra alvásra van szüksége naponta.

A krónikus alváshiány nem csak a közérzetünkre van hatással, de a kinézetünket is befolyásolja. Kutatások kimutatták, hogy akik rendszeresen 7 óránál kevesebbet aludtak, de elkezdtek 1 órával korábban lefeküdni, azoknál mérhető volt a javulás a vérnyomás tekintetében. Ez pedig csökkenti a szívroham és a stroke kockázatát.

9. Egyél több vitamint.

Az antioxidánsok megelőzik, hogy a napsugarak vagy a dohányzás által felszabadított szabadgyökök károsítsák a sejteket. Ezért érdemes antioxidáns tartalmú arckrémeket használni. A másik módszer, ha szájon át vesszük be az antioxidánsokat.

A leghatékonyabb antioxidánsok, melyek lassítják az öregedést, a szelén, a C- és az E-vitamin.

Érdemes halolajat vagy más gyulladáscsökkentő étrendkiegészítőt is szedni. A halolaj gazdag omega-3 zsírsavban, ami javítja a szívműködést, erősíti az immunrendszert és elősegíti a hajnövekedést. Az omega-3 szintén kitűnő a bőr fiatalításához.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét