Mikor egy nagyon híres filmre gondolunk, el sem tudnánk képzelni, hogy az ikonikus szerepeket benne más színészek játsszák el. Még azt sem, hogy ugyanaz a színész, csak más életkorban.
Egy kis időutazásra hívunk, hogy megmutassuk, hogyan néznének ki a sztárok, ha ma alakítanák legendássá vált szerepeiket.

1. Michael J. Fox és Christopher Lloyd – Vissza a jövőbe

Az 1980-as évek egyik legsikeresebb filmje volt, számos díjra jelölték, és sokat el is nyert. Főszereplői Michael J. Fox, aki 24 évesen tett szert óriási hírnévre, és Christopher Lloyd, aki 47 évesen.

Fox a mai napig filmezik, egyik legutóbbi munkája a 2020-ban készült Lil Nas X: The Origins of “Holiday”. Lloyd is aktív, 2021-ben részt vett Queen Bees című filmben.

2. John Travolta és Samuel L. Jackson – Ponyvaregény

Quentin Tarantino 1994-es filmje klasszikussá vált a filmtörténelemben. A két főszereplőnek pedig óriási sikert hozott. Több mint 25 évvel később Travolta a Capital One: Christmas Ad-ben, Jackson pedig Futha Mucka című sorozatban szerepelt.

3. Tom Hanks – Forrest Gump

1994-ben az Egyesült Államokban ez volt a második legnagyobb bevételt hozó film. Történelmi és kulturális klasszikusnak tartják azóta is. Tom Hanks 38 éves volt, mikor szerepelt a filmben, a következő évben pedig Oscar-díjat is kapott érte. Hanks jelenleg a Masters of the Air című sorozatban vesz részt.

4. Bruce Willis és Haley Joel Osment – Hatodik érzék

44 éves volt Bruce Willis a film forgatásakor, kollégája, Haley Joel Osment pedig mindössze 11. Mindkettőjüknek nagy népszerűséget hozott a film, de Osment számára kifejezetten ez jelentette az áttörést, hiszen az ő színészi karrierje épp csak elkezdődött. Willis legutóbbi szerepe a Kozmikus bűn című filmben volt, Osment pedig a Not An Artist című filmben szerepelt.

5. Leonardo DiCaprio és Kate Winslet – Titanic

1998-ban a Titanic meghódította a világot két főszereplőjével, Leonardo DiCaprióval és Kate Winslettel. A színészek akkor még nagyon fiatalok voltak, a filmnek köszönhették a világhírt. DiCaprio legutóbbi munkája a Ne nézz fel!, Winslet pedig az Easttowni rejtélyek című minisorozatban játszott.

6. Macaulay Culkin – Reszkessetek, betörők!

10 évesen forgatta a filmet, amelyben a főszereplő, Kevin alakításáért a Best Comedy Actor kategóriában díjra is jelölték. A Reszkessetek, betörők! igazi klasszikus lett, és Culkint felhelyezte az ismert színészek térképére. Ma ő az egyik főszereplője az Amerikai Horror Storynak.

7. Daniel Radcliffe, Emma Watson és Rupert Grint – Harry Potter

A Harry Potter-filmek 3 főszereplője 2001-ben kezdte a közös munkát, mikor 12, 11 és 13 évesek voltak. A filmnek köszönhetően világszerte megismerték a nevüket.

Radcliffe legutóbbi munkája Az elveszett város, Watson a Kisasszonyokban játszott 2019-ben, Grint pedig a Servant című tévésorozatban látható.

8. Johnny Depp – Ollókezű Edward

1990-ben, 27 évesen alakította ezt a szerepét, ami világhírűvé tette. Nemcsak anyagilag volt sikeres, de a kritikusok tetszését is elnyerte a film. Depp jelenleg a Puffins című sorozatban dolgozik.

9. Richard Gere és Julia Roberts – Micsoda nő

1990-ben igazi kasszasiker volt a film, amiben nem kevés része volt a két főszereplőnek. Roberts ennek köszönhetően nyerte el második Golden Globe-díját mindössze 24 évesen. Gere jelenleg is aktív, tévésorozatokban látható (például az AnyaApaFiú), Roberts pedig a Gaslit című sorozat előkészületeiben működik közre.

10. Sam Neill és Laura Dern – Jurassic Park

Az 1993-as film egészen 1997-ig tartotta a rekordot a legnagyobb bevételt hozó film vonatkozásában. Mindkét színész ekkor vált ismertté. Neill legutóbbi munkája a The Portable Door, Dern pedig a Csé, mint család című animációs sorozathoz kölcsönözte a hangját.

11. Kirsten Dunst – Jumanji

13 éves kislány volt 1995-ben, mikor szerepet kapott az 1990-es évek egyik klasszikusává vált filmjében. Legutóbbi munkája A kutya karmai közt című film volt.

12. Keanu Reeves – Mátrix

1999-ben mutatták be a Mátrix első részét. A hihetetlen sikernek köszönhetően videójátékok és képregények is készültek belőle. A főszereplő az akkor 35 éves Keanu Reeves volt, aki a filmnek köszönhetően rengeteg rajongót szerzett. Reeves 2020-ban a Bill és Ted: Arccal a zenébe című filmben játszott.

13. Tom Cruise – Top Gun

Anyagilag és a kritikák szempontjából is minden idők egyik legsikeresebb filmje volt. Tom Cruise 24 évesen játszotta benne a főszerepet. Több mint 35 évvel később készült el a film új verziója, amelynek szintén ő a főszereplője.

14. Drew Barrymore – E.T., a földönkívüli

Csak 6 éves volt, mikor játszott a filmben. Egészen 1993-ig, a Jurassic Park bemutatásáig ez volt a legnagyobb kasszasiker a világon. Barrymore-t 2020-tól a The Drew Barrymore Show-ban láthattuk.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét