Az Agymenők legelső részét 2007-ben mutatták be, és a sorozat egészen 2019-ig tartott. Annak ellenére, hogy az indulása óta 14 év eltelt, a sorozat még ma is aktuális, hiszen az intelligencia sosem megy ki a divatból.
Megmutatjuk, hogyan változtak azóta a főszereplők és mivel foglalkoznak jelenleg.

1. Jim Parsons (Sheldon Cooper)

Miután több mint egy évtizeden át Sheldon Coopert játszotta, Jim Parsons úgy döntött, kiszáll a sorozatból, és lassít kicsit az életén. Döntése arra késztette a műsor készítőjét, Chuck Lorre-t, hogy a 12. évaddal lezárja a sorozatot.

Parsons, aki az Agymenőkben játszott szerepéért Emmy-díjat kapott, azóta szerepelt A fiúk a bandából című 2020-as filmben, valamint a Más, mint a többiek című sorozatban producerként működik közre.

2. Kaley Cuoco (Penny)

Kaley Cuoco 21 évesen került be a sorozatba. Ő volt a cuki lány a szomszédból, aki lassan felnőtt, és maga mögött hagyta a szűk, rövid ruhákat.

2020 óta az amerikai színésznő szerepelt A légikísérő című sorozatban, amelynek producere is volt, és amiért életében először Emmy-díjra jelölték. Erről azt nyilatkozta, hogy bár 30 éve benne van a mozi világában, még soha nem élt át ilyesmit, és nem is számított rá.

3. Mayim Bialik (Amy Farrah Fowler)

Ahogyan a sorozatban, a való életben is idegtudományt tanult. 2010-ben került be a sorozatba, mikor feltűnt a 3. évad utolsó epizódjában. Ugyanebben az évben kiadta első könyvét, ami a gyerekek érzelmi változásairól és a szüleikkel való kapcsolatukról szólt.

Jelenleg a Jeopardy! című kvízműsor házigazdája. Ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott, nagyon boldog, hogy megkapta ezt a lehetőséget, és ezt tartja eddigi karrierje legikonikusabb szerepének.

4. Johnny Galecki (Leonard Hofstadter)

A kitalált történet egy részét átemelte a valóságba is. A sorozat első évadjainak idején a való életben egy párt alkotott Kaley Cuocóval, és bár később szakítottak, barátok maradtak. Leonard Hofstadter szerepe után az apaszerepet öltötte magára, 2019-ben jelentette be, hogy gyermeket várnak.

5. Melissa Rauch (Bernadette Rostenkowski)

A színésznő, modell és komikus Melissa Rauch azelőtt, hogy a 3. évadban belépett a sorozatba, egy munkaügyi hivatalban dolgozott.

A sorozat után a filmes szakmában maradt, azóta producerként dolgozik. Oscar’s Kids név alatt egy alapítványt is létrehozott a rákos gyerekek megsegítésére.

6. Simon Helberg (Howard Wolowitz)

Howard szerepét a komikus Simon Helberg alakította, aki nem csak a színészetben jeleskedik. Tehetséges zongoraművész, és imád jazzt játszani. Ezt a képességét a Florence – A tökéletlen hang című filmben is kamatoztatta, ahol Meryl Streep oldalán játszott.

2021-ben az Annette című francia drámában volt látható. Hogy megkapja a szerepet, még a nemzetiségéről is hajlandó volt füllenteni.

7. Kunal Nayyar (Raj Koothrappali)

Az indiai származású színész a Portlandi Egyetemre járt, mielőtt karriert kezdett volna a szórakoztatóiparban. Azért kezdett színészkedni, hogy barátokat találjon, végül pedig bekerült az Agymenőkbe is 2007-ben, egy évvel a diplomaosztója után.

A sorozat után több tévésorozatban feltűnt. Alapvetően az általa alakított asztrofizikus szöges ellentéte, szereti a divatot, a való életben pedig az egykori Miss India, Neha Kapur a felesége.

8. Kate Micucci (Lucy)

Sok más között művészetet is tanult, festett és bábokat készített. 2008 óta elsősorban homokvárak építésével foglalkozik. Színésznői hivatása mellett időnként az utcán játszik ukulelén. 2019-2021 között Velma Dinkley hangját kölcsönözte a Scooby-Doo és (sz)társai című animációs sorozatban.

9. Kevin Sussman (Stuart Bloom)

Komikus, színész és író, aki érdekes módon a való életben is éppen egy képregényüzletben dolgozott, mielőtt bekerült a sorozatba. A Ki ez a lány? című sorozatban szintén láthattuk. 2022-ben a The Dropout drámasorozatban szerepel majd.

10. Sara Gilbert (Leslie Winkle)

Színésznő, író és rendező, aki 1997-ben kitüntetéssel diplomázott a Yale bölcsészkarán, fotózás szakirányon. 2018-tól 2021-ig szerepelt a The Conners című szitkomban.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét