A pszichológusok szerint az egészséges családi környezet az ideális egy gyermek számára. A szülők egyes cselekedetei pedig képesek teljesen tönkretenni a gyerek életét a jövőre nézve is. Egy tanulmány szerint a házasságok több mint egyharmadában ismerik be a megcsalást, és a hűtlen felek 35%-a azt mondja, újból megtenné. A szülők néha bele sem gondolnak, hogy a tetteiknek milyen hatása van a családra, és hogy döntéseikkel romba dönthetik gyermekeik életét.
Most megtudhatod, hogy a szülők közötti hűtlenség pontosan hogyan hat a gyermekre.

1. Magát hibáztatja

A gyerekek hajlamosak magukat hibáztatni, ha azt látják, hogy körülöttük a család szétesik. Ennek oka, hogy érzelmileg még nem elég érettek, és képtelenek magukat különválasztani a szüleiktől. Ezért a szüleik hibáit a magukénak érzik.

Úgy érzik, nem érdemlik meg a szeretetet és a törődést, mivel a szüleik nem mutatják egymás felé sem egyiket, sem másikat. Ez aztán normává válik számukra, ahogyan felnőnek, megszokják, hogy magukat hibáztassák, úgy érzik, a családban a szeretet megszűnését ők okozták.

2. Hűtlen felnőtt válik belőle

A gyerekek legtöbbször követik szüleik példáját, és még a rossz döntéseiket is másolják, mivel ezek számukra a legtermészetesebbek. Egy klinikai pszichológus szerint a hűtlen szülők gyermekeinek 55%-a maga is hűtlen lesz felnőtt korában. Ennek oka, hogy a szülőket a gyerek példaképnek tekinti. Az ő fejükben a szülők mindig azt teszik, ami a helyes, ezért, ha úgy nőnek fel, hogy a hűtlenség jelen van a családban, az számukra elfogadható viselkedéssé válik, még akkor is, ha tudják, hogy valójában nem az.

3. Fél, hogy őt is elhagyják

A családot a gyermek egészen különleges nézőpontból látja. Ha az egyik szülő hűtlen a másikhoz, a gyermek úgy érzi, az egész családot csalta meg. Azt érzi, hogy a megcsalt szülő nem tett semmit, amivel kiérdemelte volna az elhagyást és az árulást. A gyermek, aki ilyen családban nő fel, a felnőtt kapcsolataiban is félni fog az elhagyástól. Ezért inkább eltaszítja magától az embereket, csakhogy elkerülje az elvesztésüket.

4. Szembenéz a legsúlyosabb árulással

Ha a barátai vagy más rokonai részéről tapasztal árulást, a gyereket nem rázza meg annyira, hiszen a családjával különleges kötődése van, ami megóvja a sérülésektől. De ha a szülei között tapasztalja az árulást, az nagyon mélyen érinti. Ennek oka, hogy a különleges kötődés, amit érez a családban, ilyenkor széttörik, a gyermekben pedig megnő a bizonytalanság érzése.

Megkérdőjelezik az igazságot, és bizonytalanná válnak a jövővel kapcsolatban. Úgy érzik, hogy már soha nem fogják megtalálni azt a szeretetet a családban, ami egykor megvolt, ez pedig a legsúlyosabb árulás, amit egy gyermek csak átélhet.

5. Bizalmi problémák

Egy tanulmány szerint a hűtlen szülők gyermekeinek 75%-ának vannak problémái a bizalommal felnőtt korukban. Úgy hiszik, hogy mivel a szüleik megcsalták egymást, velük is ez fog történni. Nehezen bíznak meg a partnerükben, birtoklóvá válnak, ezzel pedig többnyire a kapcsolat végét okozzák.

6. Nem hisz a szerelemben

Az elvált szülők gyermekeinek 50%-a nő fel úgy, hogy felnőtt korában nem hisz a szerelemben. Fiatalabb korukban olyannyira azonosítják magukat a szüleikkel, hogy mikor felnőnek, úgy érzik, maguk is arra vannak ítélve, hogy elbukjanak a szerelmi kapcsolatokban, ezért romboló viselkedést vesznek magukra.

Felnőttként inkább lazább viszonyokat létesítenek, mintsem belemenjenek egy olyan kapcsolatba, melyben folyton megkérdőjelezik a partnerük szeretetét, vagy amiben felmerülhet a megcsalás, ahogy a szüleik esetében.

7. Úgy érzi, muszáj választania

Az elvált vagy különváltan élő szülők gyermekei úgy érzik, hogy ha az egyik szülőt megbántották, neki választania kell, kinek az oldalára áll, mert ez a legjobb módja annak, hogy a megcsalást elszenvedett szülőt támogassa. Mindenkit szeretni akarnak, de úgy érzik, az egyik szülőnek nagyobb szüksége van a támogatásra, így a megcsalást elkövetett szülőtől elkezdenek távolodni.

Ebben az esetben nagyon fontos, hogy próbáljuk meg a lehető leginkább elszeparálni a gyereket ettől a helyzettől, a válás vagy különköltözés során pedig mindkét szülő felelősen kezelje egymást, hogy megelőzzék, hogy a gyerekben bűntudat alakuljon ki valami olyan miatt, ami nem az ő hibája.

A válás vagy a különköltözés néha elkerülhetetlen egy kapcsolatban, arra soha nincs garancia, hogy egy házasság tényleg örökké fog tartani. Sok esetben az elvált szülők tökéletes összhangban tudják nevelni a gyermekeiket különélve is. Nagyon fontos, hogy a szülő felelősségteljesen gondolja át, milyen következményei lesznek a családra és a gyermekre nézve, ha belemegy egy kalandba.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét