Mikor valakinek a sikeréről hallunk, hajlamosak vagyunk azt gondolni, neki biztosan könnyen ment. Csak kevesen veszik számításba azt is, hogy mennyi nehézséggel kellett megküzdenie, mire elérte célját. Csakis ő és a szűk környezete tudja, hogy mi mindenen küzdötte át magát az álmaiért. Aki pedig hátrányos helyzetből indulva a szépségiparban szeretne boldogulni, annak ma még nehezebb dolga van, mint valaha, hiszen a szépségideál merev szobrát nem könnyű ledönteni.
Ismerd meg a venezuelai Down-szindrómás modellt, aki sokakat inspirálhat az álmaik követésére.

Jessica Jacinto 22 éves és Valencia városában, Venezuelában él. Down-szindrómával született, de ez sem akadályozta meg, hogy megvalósítsa az álmait, amelyek közül az egyik az volt, hogy profi modell váljon belőle. Sok évnyi erőfeszítés, kitartás és a folyamatos motiváltság segített neki abban, hogy meghódítsa a kifutókat.

“Nemzetközi modell akarok lenni.” “Szeretem a fotókat, szeretek sétálni a kifutón.” Jessicának megvan az egyénisége és a tehetsége is a színpadhoz, megjelenésével sokakat lenyűgöz. Édesanyja támogatásának köszönhetően, aki feltétel nélkül segített neki és vezette ezen az úton, Jessica eljutott egy ígéretes nemzetközi karrier kapujához.

14 évesen, mikor elkezdte a középiskolát, Jessica már rendszeresen sportolt: úszott, gimnasztikázott és atletizált, de ezek nem tették igazán boldoggá. Aztán anyjával, Yanirával együtt kaptak egy meghívást a Down-szindrómás lányok szépségversenyére, amire azért mondtak igent, hogy kipróbáljanak valami újat. “Egyetlen sport esetében sem láttam, hogy boldog lett volna, úgy éreztem, csak az idejét pazarolja, és persze az enyémet is. Mikor a kifutón sétált, akkor rájöttem, hogy ez az ő világa.”

Mikor látta, hogy lánya mennyire felszabadult és boldog, rájött, hogy eddig rossz úton járt, és a divat világa az, ami igazán tetszik neki.

“Számomra a modellkedés olyan, mint amikor kitanulsz egy olyan szakmát, amit szenvedéllyel csinálsz. Elhivatottság és folyamatos fejlődés kell ahhoz, hogy jobb legyél. Mikor a kifutón vagyok, valaki más lesz belőlem. Olyan, mintha legbelül lenne bennem egy másik személyiség, ami hirtelen előbukkan. Olyankor erősnek érzem magam.”

Jessica már számos válogatáson részt vett, de szépségversenyen csak egyszer indult. Az édesanyja segítségével jelentkezik ezekre az eseményekre. Ő az, aki Instagramon megkeresi a lányának való lehetőségeket.

Jessicát több helyi tervező is meghívta már modellnek. Imádni valónak tartják, fantasztikus karizmával és erővel bíró embernek, ami segíti őt abban, hogy a saját útját járja a divat világában.

Együtt sok nehézséget leküzdöttek már. Ahogyan az édesanyja mondja: “Befogadás szempontjából Venezuelának még van hova fejlődnie. Az a kevés nagy modellügynökség, ahova próbáltam őt bejuttatni, mind azt mondták, majd jelentkeznek, de ez azóta sem történt meg. Ugyanígy jártunk több divatmárkával.”

De Jessica és édesanyja kedvét nincs, ami hosszú időre elronthatná. Jóban-rosszban egymás mellett vannak, anyukája kezeli Jessica közösségi oldalát is. “Mivel azt szeretném, hogy valóra válthassa az álmát, megteszek mindent, és tudom, hogy egy nap el fogja érni, amit akar.”

Jessica nemcsak profi modell, de tagja a venezuelai Vöröskeresztnek is.

“Hogy a Vöröskereszt tagja lettem, az nagyon jó dolog és tanulás is egyben. Büszke vagyok rá. A ‘Különbözőek vagyunk, de nem alsóbbrendűek’ projekt megmutatta nekem, hogy bármit elérhetek, amit a fejembe veszek, és bármit kipróbálhatok. Ezért járok egy táncakadémiára és korcsolyázni is.”

“A projektnek köszönhetően életemben először lehetőségem nyílt Down-szindrómás gyerekekkel együtt lenni.”

Anyukája is megosztotta a tapasztalatait: “Anyaként büszkeséget érzel, ha a lányod eléri a céljait. A mindennapi élete ugyanolyan, mint bárki másé: iskolába jár, részt vesz iskolán kívüli tevékenységekben, otthon a modellkedésből nem csinálunk nagy ügyet. Az életet továbbra is szerényen és alázatosan éljük. Sok hasonló cipőben járó szülő ír nekünk és kér tőlünk tanácsot.”

“Anyaként azt tudom tanácsolni az ilyen helyzetben lévő szülőknek és gyerekeknek:

  • Ne csüggedjetek, ha valami nem sikerül, és ne féljetek belevágni új dolgokba.
  • Szülőként ne a saját álmaidra koncentrálj, hanem a gyermekedére. Ne kezdj szorongani, ha nem látod rögtön az eredményeket. Mindennek eljön az ideje.
  • Ne próbáld megváltoztatni a gyermekedet, hagyd, hogy önmaga legyen. Dolgozzatok és törekedjetek. Semmi sem egyszerű, de semmi sem lehetetlen.
  • Ne versenyezzetek másokkal. A siker titka, hogy normálisan kezeld a gyermeked.”

Jessica a szülei örömét is láthatja azzal kapcsolatban, hogy a 10 év alatt együtt, az erőfeszítéseikkel mit értek el. “A szüleim nagyon boldogok és büszkék rám, hiszen látják, hogy mindennap keményen dolgozom, napról napra fegyelmezettebb vagyok. És persze látják, hogy boldog vagyok, és nekik ez a legfontosabb.”

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét