A szülői szeretet határtalan. Nincs olyasmi, amit egy anya vagy egy apa meg ne tenne a gyermekéért. Amikor a hollywoodi színész, John C. McGinley első gyermeke Down-szindrómával született, a szerető apa úgy döntött, változtat az életén, és csakis fiának fogja szentelni azt. Az ő példája is bizonyítja, hogy szülőnek lenni a legönzetlenebb feladat.

John C. McGinley arca A szakasz című filmből és a Dokik című sorozatból lehet ismerős, melyben 9 éven át alakította Dr. Perry Cox szerepét. Sikeres színészi karrierje ellenére mégis családjában találta meg élete legfontosabb szerepét.

A színész 38 évesen lett apa, ekkor született első fia, Max. Ezen a napon, 1997. augusztus 31-én a színész és akkori felesége megtudták, hogy fiúk Down-szindrómás.

John elmesélte, hogy nem végeztettek magzatvízvizsgálatot, mert mindketten egészségesek voltak, és a családjukban korábban nem fordult elő ilyen betegség. Ráadásul azt mondták nekik, hogy a magzat teljesen egészséges. Ezért érte őket olyan váratlanul a hír.

A most 63 éves színész elmondta, hogy akkoriban még semmit sem tudtak a Down-szindrómáról, és friss apukaként ez elég nagy kihívást jelentett számára. Ezután – ahogyan ő fogalmazott – őrülten hibáztatta magát, azon rágódott, vajon mit csinálhatott rosszul, ami miatt a fia egy extra kromoszómával született.

Nem mondott le a fiáról, éppen ellenkezőleg. Elhatározta, hogy mindennek utánanéz a Down-szindrómával kapcsolatban, hogy Max a lehető legjobb törődést kaphassa. Ezért egy éven át nem vállalt szerepeket, elkezdett szemináriumokra járni, és mindent elolvasott, amit csak talált a témában.

John számára még ma sem a karrier az első, hiszen Maxről és két lányáról gondoskodik, emellett pedig egy Down-szindrómások számára létrehozott alapítványnál tevékenykedik.

A Down-szindrómával nem csak amiatt foglalkozik, hogy fiának a legjobb életet biztosíthassa. Már évek óta szóvivőként dolgozik, és azon igyekszik, hogy felhívja a figyelmet a betegségre, és jobb életkörülményeket biztosítson a fogyatékkal élők számára.

Adományokat gyűjtenek, és igyekeznek megnyerni más híres emberek támogatását is. John a saját szabadidejét és energiáját sem sajnálja a Down-szindrómás gyerekektől.

Max ma már 25 éves, és a lehető legjobban érzi magát. A büszke apa így beszélt erről: “Max egészséges és fantasztikus. A Starbucksnál dolgozik, játszik egy zenekarban, és néhány hét múlva koncertjük is lesz. Remek formában van.”

John fia születése napjától kezdve azért tett mindent, hogy gyermekének ilyen élete lehessen. Odaadásának és határtalan apai szeretetének hála ezt sikerült is megvalósítania.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét