Kate Hudson megtanulta, hogyan nevelje különböző apukáktól származó gyermekeit. Ő aztán tudja, mit jelent a mozaikcsalád! Korábban beszélt is arról, milyen fontosnak tartja a gyereknevelésben az egészséges kapcsolatot a szülők között, amit neki mindhárom gyermekénél sikerült is megvalósítania.

Kapcsolata Chris Robinsonnal 2000-2007-ig

Kate Hudsonnak sok kapcsolata volt, de csak egyszer házasodott. Férje Chris Robinson volt 2000-2007-ig. Azóta már beszélt ennek a kapcsolatnak a mélységeiről és magasságairól, elárulta, hogy az elején nagyon ingatag volt. “Annyira szerelmesek és szenvedélyesek voltunk, hirtelen gyűlöltük egymást és hevesen veszekedtünk, majd elutaztunk egy hétre Párizsba.”

A pár 2006-ban költözött szét, következő év októberében pedig hivatalosan is elváltak. Fiuk, Ryder azonban azóta is összeköti őket.

Válásuk óta Kate és exférje számára továbbra is Ryder érdekei a legfontosabbak: “Chrisnek és nekem mindig is Ryder volt a legfontosabb. Boldog szülők, boldog gyerek” – nyilatkozta egyszer Hudson.

Kapcsolata Matt Bellamyvel 2010-2014-ig

Kate Hudson és Matt Bellamy a büszke szülei Bingham Bellamynek. 2014-es szakításuk óta is tartják a kapcsolatot. “Az egyik dolog, amit Matt mondott nekem és ami nagyon tetszett, hogy biztos akar lenni abban, hogy Bing úgy érzi, nyert valamit, nem pedig elveszített.”

Egy interjúban beszélt a szakításukról: “Ha Mattel annyira jó lett volna a kapcsolatunk, nyilván most is együtt lennénk” – mondta a színésznő, majd hozzátette, hogy minden szakítás fájdalmas.

Kapcsolata Danny Fujikawával 2016-tól napjainkig

Kate Hudson és Danny Fujikawa 2021-ben jegyezték el egymást. Fujikawa a Chief nevű zenekar énekese és gitárosa volt. Lányuk, Rani Rose 2018. október 2-án született meg.

A mozaikcsalád sok időt tölt együtt, amit Kate Instagram oldalán rendszeresen láthatunk is.

A nagy családról

Egy interjúban Kate nyíltan beszélt a családjáról: “Van sok apuka és van sok gyerek” – mondta nevetve. “Az egyetlen igazán magas elvárásom az életben a gyerekeimmel kapcsolatos. És a családi dolgokkal. Ezt leszámítva semmi nem érdekel.”

Hudson arról is mesélt, hogy vannak napok, mikor úgy érzi, szeretne elbújni a fürdőszobában: “Szeretném azt érezni, hogy minden szuper és mindent megoldunk. De az igazság az, hogy vannak jó napok és vannak olyan napok, amikor emlékeztetnem kell magam arra, hogy hálás legyek” – mondta.

Hudson elmondta, mennyire fontosnak tartja, hogy a szülők egészséges kapcsolatban maradva, közösen neveljék a gyerekeket: “A gyerekek azt akarják látni, hogy a szüleik jól megvannak egymással” – mondta 2015-ben egy interjúban.

Mit gondolsz a mozaikcsaládokról?

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét