Hollywood egyik legkedvesebb emberének tartják, természetesen nem ok nélkül. Keanu egy szerény, átlagos fickó, aki mindig kész segíteni azoknak, akiknek szükségük van rá. Például egyszer egy díszlettervezőnek adott pénzt, hogy kisegítse a családját. A saját igényeit sokszor másoké mögé helyezi, ahogyan ezt a következő történet is tökéletesen megmutatja.

Édesanyja támogatta az álmát, hogy színész váljon belőle.

2005-ben a Constantine, a démonvadász című film egyik sajtórendezvényén Keanu szeretettel idézte vissza kamasz éveit és azt, hogyan kezdett bele színészi karrierjébe. 15 évesen megkérdezte édesanyjától, Patricia Taylortól, hogy mit szól ahhoz, ha színészkedni kezd. Patricia pedig áldását adta rá. “Amit csak szeretnél, Drágám” – mondta. Reeves ezután nem vesztegette az idejét, beiratkozott egy színművészeti képzésre.

Bár tudta, hogy édesanyja, ha akarta volna sem tudta volna megállítani, mégis háláját fejezte ki neki a támogatásáért.

Taylor is dolgozott sztárokkal.

Keanu édesanyja szép karriert mondhat magáénak a jelmeztervezés terén. Olyan ismert zenészeknek tervezett ruhákat, mint David Bowie, Emmylou Harris és Alice Cooper. Sok neves film szerepel a portfóliójában, melyekben jelmeztervezőként vett részt, például a Where in the World Is Carmen Sandiego?, a Couches, Tables and Darts és A semmi négy sarka.

Leghíresebb munkája az a nyuszi jelmez volt, amit Dolly Parton viselt 1978-ban egy magazin címlapján. Reeves egyszer elmondta, hogy ezt a jelmezt egyszer kamaszként ő is viselte egy halloweenpartin.

Reeves gyakran vitte el magával édesanyját különböző eseményekre.

Reeves és édesanyja sokszor jelentek meg együtt a vörös szőnyegen. Mikor a színész 2005-ben csillagot kapott a Hollywoodi hírességek sétányán, édesanyja akkor is mellette volt.

A 2020-as Oscar-gálára is magával vitte őt, hogy közvetlenül élhesse át a hollywoodi csillogást. Annak ellenére, hogy az ünnepségen Keanu csak díjat adott át, jelölve nem volt a díjra, a döntése, hogy édesanyját elhívta ide randevúra, csak még kedvesebbé tette őt a rajongók szemében.

A színész kapcsolata az édesapjával csak eleinte volt szoros.

Kisgyermek volt még, csupán 3 éves, mikor szülei elváltak. Ezután ő és édesanyja másik országba költöztek, de a színész nem vesztette el a kapcsolatot az édesapjával, Samuel Reeves Jr.-ral, legalábbis kezdetben.

A színész elmesélte, hogy 13 éves volt, mikor utoljára találkoztak. Egy másik interjúban a kapcsolatukról úgy beszélt, hogy “elég nehéz volt, és tele volt fájdalommal”. Ezt pedig nem lehetett helyrehozni.

Ma már nem is szeretne kibékülni édesapjával.

Annak ellenére, hogy édesapja kifejezte a békülés iránti szándékát, Reeves nem hajlandó újra találkozni vele. Egy 2020-ban adott interjúban Samuel Reeves Jr. azt mondta: “Elég jól képben vagyok azzal, hogy mivel foglalkozik, de világossá tette, hogy semmit nem akar tőlem.”

Minden megbánás és a fiától kapott elutasítás ellenére Reeves Jr. azt mondta, fiának mindig is különleges helye lesz a szívében. “Kínosan érzem magam ettől az egésztől… Keanu azt mondta, tragikus volt az életem, és ó, Istenem, ez fáj! Szomorú, igaz? Sosem hittem volna, hogy a dolgok így fognak végződni. De ő mindig a fiam marad.”

Minden hálája édesanyjának szól.

Miután elvesztette szerelmét, Reeves felnőtt életének jelentős részét hotelekben és rövid időre kibérelt lakásokban töltötte. Szerencsére a szerelem újra rátalált.

40 évesen döntött úgy, hogy életében először saját otthont vesz magának. De előtte édesanyjának már vett egy házat. Reevest az édesanyja nevelte fel, miközben az apja nem volt jelen az életükben. Nyilvánvaló, hogy édesanyja lett a legfontosabb személy az életében. Ezért vett előbb házat neki és húgának Los Angelesben.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét