Vannak olyan színészek, akik egy bizonyos szerep miatt vésődtek be az emlékezetünkbe. Ilyen Matt LeBlanc is, akit az egész világ a Jóbarátok Joey-jaként ismer, és akiért rajongunk humoros, egyszerű és vonzó személyisége miatt. Ám a kamerákon túl a színész élete nem mindig volt vidám. Kezdve a teljes nincstelenségtől egészen addig, hogy lányánál 8 hónaposan betegséget diagnosztizáltak.
Matt LeBlanc története arra inspirál, hogy küzdjük át magunkat a nehézségeken, míg a nap újra ránk ragyog.

Gyerekként egyáltalán nem érdekelte a színészet.

Sok sztárral ellentétben, akik már gyerekkorukban tudják, hogy színészek akarnak lenni, Matt LeBlanc egyáltalán nem álmodozott erről. A szenvedélye a motorozás volt, ácsmesterséget tanult.

Az iskolából kirúgták, ekkor döntött úgy, hogy New Yorkban próbál szerencsét modellként, de azt mondták neki, nem elég magas ehhez a hivatáshoz. Nem keseredett el, végül sikerült szerződést kötnie egy ügynökséggel. Miután olyan márkák reklámaiban szerepelt, mint a Levi’s, a Coca-Cola, a Heinz és a Doritos, sikerült bekerülnie a televízióba.

A Jóbarátok előtt is láthattuk a képernyőn.

Szerepelt néhány tévés sorozatban, például a TV 101 címűben. Visszatérő szerepe volt az Egy rém rendes családban is. De ezen munkák egyike sem biztosított számára anyagi stabilitást, nem beszélve a vágyott hírnévről. A Jóbarátok sikere előtt csupán 11 dollár volt a zsebében, és a fogait is otthon próbálta meg helyrehozni, mert fogorvosra sem volt pénze.

Joey Tribbiani időtlen.

Matt LeBlancot választani Joey szerepére nem volt könnyű a producerek számára. Ahogy később mesélték, hezitáltak közte és Louis Mandylor között. Utóbbi is feltűnt a sorozatban egy másik szerepben, ő alakította Joey “ikertestvérét”. LeBlanc karakterére a Jóbarátokból mindig is emlékezni fogunk, karizmája, abszurditása, hatalmas szíve miatt.

Aztán jött a szerelem.

A Jóbarátok 2004. május 6-án ért véget. Matt egy évvel korábban vette feleségül Melissa McKnightot, az amerikai színésznőt, és még ugyanebben az évben apává is vált. De sajnos a dolgok nem alakultak olyan jól, ahogyan a pár azt remélte. Amikor kislányuk 8 hónapos lett, rohamok kezdtek jelentkezni nála.

A Jóbarátok után sok minden megváltozott.

Amikor a szitkom véget ért, Matt továbbra is játszotta Joey karakterét az azonos című spin-offban. A sorozatot aztán levették a képernyőről, Matt ekkor döntött úgy, hogy hátat fordít a televíziózás világának, hogy lányával, Marinával lehessen. Lányánál kortikális diszpláziát, egy agyi rendellenességet diagnosztizáltak, ami kihat a neurológiai funkciókra.

Matt akkor jött rá, hogy valami probléma van a kislánnyal, amikor mászás közben mindig a bal oldalára dőlt. Amikor megállapították nála a betegséget, az orvosok figyelmeztették a szülőket, hogy ez érintheti a hangszálakat is, lehetetlenné téve a beszédet.

Búcsút mondott a tévének.

2006 októberében Matt elvált feleségétől. Ezután 2011-ig teljesen távol tartotta magát a médiától. “Nem éreztem úgy, hogy tudok vicces lenni, nagyon sok minden történt a magánéletemben. Nem tudom, hogy a házasságom kudarcra volt-e ítélve, mert korábban nagyon jó volt a kapcsolatunk. Talán a lányom betegsége miatt történt így. Talán elvesztettem önmagam, túlságosan koncentráltam a munkámra” – mondta egy interjúban.

“Éveken át alig hagytam el a házat. Kiégtem. Nem akartam kötelezettséget vállalni, nem akartam sehol sem lenni. Abban a helyzetben voltam, hogy ezt megengedhettem magamnak. A legtöbb színész felhívja az ügynökeit, és megkérdezi, hogy milyen ajánlataik vannak. Én felhívtam az enyémet, és azt mondtam, néhány évre felejtse el a telefonszámomat. Sötét időszak volt ez. Majdnem idegösszeomlást kaptam” – nyilatkozta a The Mirrornak.

A lánya iránti szeretete mindenek felett áll.

Miután elvált a feleségétől és otthagyta a tévét, LeBlanc egy kaliforniai farmra költözött a lányával, annak ellenére, hogy a gyermek felügyeleti joga közös volt. “A lányomnál agyi problémát diagnosztizáltak. Ez egy nagyon sötét időszak volt, de túl tudtunk jutni rajta. Ugye azt mondják, ami nem öl meg, az megerősít” – mondta.

“Emlékszem a születésére. Attól a pillanattól kezdve, hogy először ránéztem, beleszerettem, és így korábban még sosem éreztem. El sem tudtam hinni. Abban a pillanatban tudtam, hogy semmi nem akadályozhat meg abban, hogy szeressem őt, még az sem, ha összetöri a Ferrarimat.”

A nagy ijedtségnek boldog vége lett.

Marina túl tudott jutni a betegségén, és ma már együtt nézi a Jóbarátokat az apukájával. A színész azt mondja, hogy amikor kapcsolgatják a tévét és valahol belefutnak egy epizódba, akkor megnézik. “Szeret tőlem ilyeneket kérdezni: ‘Ez igazi volt? Ezt tényleg megetted? A padlóról ettél? Ez gusztustalan! Te nagyon vicces vagy, apa!’”

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét