Ma már vérvizsgálattal is megállapítható a valós korunk, mikor nem az évszámok tükrében látjuk magunkat, hanem fény derül testünk valódi állapotára. Plusz 20 évet is jelenthet az egészségtelen táplálkozás szervezetünk számára! A megoldás, hogy életkorunknak megfelelő állapotba kerülhessen újra a testünk, a tányérunkon kezdődik.

A betegségeknek csupán 10%-áért tehetők felelőssé a gének. Kialakulásuk 90%-ban az életmódra és környezeti tényezőkre vezethető vissza. Ezek hihetetlen módon képesek károsítani és öregíteni a testet. Tehát ebből a szempontból is igaz, hogy az vagy, amit eszel.

Egyes élelmiszerek jobban felgyorsítják a test elhasználódásának, azaz öregedésnek a folyamatát, mint mások. Ezeket jobb, ha teljesen elhagyjuk vagy a minimálisra mérsékeljük a fogyasztásukat és a lehető legritkábban nyúlunk hozzájuk.

Cukor

Biztosan kijelenthetjük, hogy a cukor vezeti a mindenféle szempontból kerülendő élelmiszerek listáját. Testünk állapota szempontjából is fontos, hogy minél kevesebbszer szerepeljen táplálkozásunkban, ezért a szakértők a cukor és a cukorhelyettesítők teljes elhagyását javasolják. A cukor még az agyunkra is kihat. Károsítja a hippocampust, az agynak azt a részét, mely a memóriáért és az érzelmek szabályozásáért felelős. Helyett együnk steviat, aminek a glikémiás indexe nulla.

Gyulladáskeltő ételek

Egyénenként változó lehet, hogy kinél mi vált ki gyulladást. Azonban a tejtermékek és a glutén tartalmú élelmiszerek a leginkább hajlamosak erre. A gyulladás pedig testünk vészhelyzetben adott válasza. Ha a test megfelelően működik, a gyulladásnak 72 órán belül meg kell szűnnie. Ha ennél tovább tart, azt jelenti, a biokémiai rendszerben valami baj van. Hogy ezt megelőzhessük, együnk gyulladásgátló élelmiszereket, mint a kurkuma, a friss zöldségek vagy a sötét leveles zöldségek.

Feldolgozott húskészítmények

A kolbász, a virsli, a felvágottak és a bacon is szerepelnek ezen a listán. Tudjuk, hogy a húsalapú étrend szoros összefüggésbe hozható a magasabb testtömeg indexszel és azt is tudjuk, hogy a túl sok egészségtelen telített zsír növeli az ösztrogén szintet. A cukorbetegség, a metabolikus szindróma, a mell-, a petefészek- és az endometrium rák bizonyos típusainak kialakulásában is nagy szerepe van az ösztrogén hormon túlsúlyának. Feldolgozott húsok helyett fogyasszunk szabadtartású állatok friss húsát vagy próbáljunk ki vegetáriánus ételeket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét