Jordan Driskell nemrég posztolt egy videót, amelyben megmutatja, hogyan viszi 5 gyermekét nyilvános helyekre. A videót több mint 4 millióan nézték meg, a kommentelők pedig két csoportra oszlottak: voltak, akik dicsérték, és voltak, akik mélységesen elítélték azért, mert pórázon vezeti a gyermekeit.
Az apuka mesélt arról, hogy miért választotta a pórázt gyermekei biztonságának megőrzéséhez.

Jordan és felesége, Briana számára a családalapítás nem ment egyszerűen.

Briana és Jordan 2 éven át próbálkoztak a teherbeeséssel, de mivel nem jártak sikerrel, a meddőségi kezelések mellett döntöttek. Az 5. lombiknál az ultrahang pedig nem egy, nem is kettő, hanem öt babát mutatott.

Jordan szerint a legjobb az apaságban, hogy újra gyerek lehet. “Imádom nézni őket, mikor játszanak és ugyanazokat a dolgokat csinálják, amiket mi gyerekkorunkban.”

A gyerekpóráz használata elengedhetetlen volt számukra.

Amikor rájöttek, hogy az ötös ikreket nem tudják babakocsiban vinni nyilvános helyekre, tudták, hogy valami szokatlan megoldást kell találniuk. Így kezdték el használni a pórázt, hiszen ketten nem tudták az összes gyerek kezét fogni.

Az emberek többsége támogatja az ötletet.

Jordan elmondta, hogy a pórázt nem használják sokszor, mert ritkán járnak el. De a videóhoz, amit posztolt, sok támogató komment érkezett:

  • Szinte hallom, ahogy a nagymamám mondja: “Mivé lettek az emberek?!” Az igazság az, hogy lehet, hogy furán néz ki, de az idők gyorsan változnak, és vigyázni a gyerekekre ma már mást jelent. © gerta_qose / Instagram
  • Maga a tény, hogy egy apa képes kimozdulni 5 gyerekkel és figyelni rájuk, számomra lenyűgöző. Én nem voltam olyan szerencsés, hogy a gyerekeimet rábízhattam volna az apjukra, akár csak annyi időre, míg elmegyek zuhanyozni. Ez a férfi éppen azt teszi, amit tennie kell: vigyáz a gyerekeire. Csak gratulálni tudok neki. Nagyon jó példa arra, hogy milyennek kellene lennie egy igazi apának/férjnek. Köszönöm, hogy megmutattad, hogy léteznek ilyen férfiak. © anjyloflove / Instagram

Természetesen a negatív kommentek sem maradhattak el:

Driskell szerint a negatív kommentelők nagy részének valószínűleg nincs sok gyereke vagy egyáltalán egy sincs.

Jordan tanácsot is ad azoknak, akik pórázt szeretnének használni.

Akik szeretnék használni a pórázt, de félnek az emberek reakciójától, azoknak Jordan azt üzeni: “Csak magadra és a gyerekeidre figyelj. Ehhez senki másnak semmi köze. A gyerekeidnek nem esik bajuk, biztonságban lesznek. A világ nem biztonságos hely, és amíg számodra a legelső az ő biztonságuk, addig mindegy, hogy ezt hogyan oldod meg.”

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here