A káromkodással leginkább az érzelmeinket juttatjuk kifejezésre, legyenek azok negatívak vagy pozitívak. Az átkozódás azonban nem csupán ennyiből áll. Tudományosan bizonyították, hogy kifejezetten jót tesz és előnyünk származhat belőle.
Összegyűjtöttük, miért lehet jó és mi hasznod lehet a káromkodásból.

1. Az intelligencia jele is lehet.

Egy tanulmány szerint a káromkodás azt is jelezheti, hogy intelligens vagy. Egy kísérletben arra kérték a résztvevőket, hogy 1 perc alatt írják le az összes F, A és S betűvel kezdődő szót, ami eszükbe jut. Ezután kaptak még 1 percet, hogy írják le az ugyanilyen betűkkel kezdődő káromkodásokat. Az eredmények szerint azok, akik a legtöbb káromkodást írták le, az F, A és S betűkkel kezdődő szavakból is a legtöbbet tudták papírra vetni.

2. Az őszinteség jele.

Egy 2017-ben készült tanulmánysorozatban kapcsolatot fedeztek fel az őszinteség és a káromkodás között. Rájöttek arra is, hogy akik többet káromkodnak, azok kevesebbet hazudnak és általában feddhetetlenebbek.

3. Fokozhatja a fájdalomküszöböt.

Több tanulmány is bizonyította, hogy a káromkodás növeli a fájdalommal szembeni toleranciánkat. Egy kísérlet eredménye szerint azok, akik jeges vízbe mártották a kezüket és közben káromkodtak, kisebb fájdalmat éreztek és tovább voltak képesek a hideg vízben tartani a kezüket, mint azok, akik közben nem káromkodtak. Egy másik kísérlet eredménye azt mutatta, hogy a kerékpáron, ellenállással szemben történő tekerés sokkal jobban ment azoknak, akik közben káromkodtak, mint azoknak, akik csak semleges szavakat használtak.

4. Katartikus érzést válthat ki.

Káromkodással számos érzést ki tudunk fejezni. Ezekkel a szavakkal gyorsan és hatékonyan juttathatjuk kifejezésre érzelmeinket. Egy tanulmány azt is alátámasztja, hogy a káromkodásnak valóban pozitív, katartikus hatása van az emberre.

5. Segítheti a szorosabb kapcsolat kialakítását a kollégákkal.

Egy másik tanulmány szerint a viccelődés formájában történő káromkodásnak jó hatása van a hangulatra. Azt vették észre, hogy együttérzést és baráti szándékot is ki lehet fejezni ilyen módon, de a panaszokkal vagy elutasításokkal járó bonyodalmak enyhítésében is hatásosak.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét