Sandra Bullock és Keanu Reeves 1994-ben, a Féktelenül című filmben dolgoztak először együtt. A képernyőn is érzékelhető volt, hogy működik köztük a kémia, de ezt betudtuk elképesztő színészi tehetségüknek. Évekkel később azonban bevallották, hogy egymásba voltak zúgva, és ők maguk is ráébredtek, hogy a köztük lévő kémia nem csak színjáték volt, hanem sokkal több annál.
Utánajártunk, hogy vajon miért nem lett belőlük soha egy pár.

Két filmben is játszottak szerelmespárt (Féktelenül és Ház a tónál).

Bullockot és Reevest nem szándékosan választották Annie és Jack Traven szerepére a Féktelenülben. De miután eljátszották a testközeli jeleneteket a meghallgatáson, a rendező rögtön igent mondott rájuk, alakításukkal pedig 1995-ben elnyerték a legjobb filmes párosnak járó díjat az MTV Movie Awardson. Ez jó alapot adott a két színész évtizedek óta tartó barátságának.

12 évvel később újra közös munkába fogtak, ekkor forgatták a Ház a tónál című filmet, melyben a kettejük között lévő szikrát szintén nem lehetett nem észrevenni. Mikor Keanut arról kérdezték, milyen volt újra Bullockkal játszani, így válaszolt: “Nem tudom szavakkal kifejezni, miért van köztünk ilyen kémia a filmvásznon vagy miért tudunk ennyire jól együtt dolgozni. Ez egyszerűen csak így van és örülök neki, mert emberként nagyon szeretem őt.”

Bullock hasonló érzésekről beszélt: “Örülök, hogy újra vele dolgozhatok. Nem tudom, miért, de nagyon szeretek a közelében lenni. Tényleg. Annyira jó ember.”

Munkán kívül is nagyon szoros a kapcsolat köztük.

Reeves és Bullock nem csak kollégák, de barátok is. Néha együtt vacsoráznak és átbeszélik, kivel mi történt. Bullock azt is elmesélte, hogy az évek során többször írt levelet is Reevesnek, hogy érdeklődjön felőle.

Hogy milyen szoros köztük a kapcsolat, azt a Decade of Hotness díjátadón is láthattuk, mikor Keanu is közreműködött a díj átadásában Bullocknak. Olyan beszédet mondott, amit a színésznő megkönnyezett: “Sandra, a szíved, a lelked, a ragyogásod, a tehetséged, amit megosztasz velünk, lenyűgöző és csodálatos és különleges. Te egyedülálló vagy!”

Nem tudták, hogy mindketten odáig voltak a másikért.

Egy interjúban 2018-ban – 25 évvel az első találkozásuk után – a színésznő bevallotta, hogy nagyon bejött neki Reeves, mikor a Féktelenült forgatták: “Annyira aranyos és annyira jóképű volt.” Annyira odáig volt érte, hogy minden alkalommal idétlenül nevetgélt, mikor Keanu ránézett.

Ennek ellenére sem Bullock, sem Reeves nem tett semmit azért, hogy egy pár legyenek. Sandra szerint ennek az volt az oka, hogy benne volt valami, amit Keanu nem kedvelt.

Egy későbbi interjúban, mikor Reevesnek lejátszották, amit Bullock mondott róla, meglepődött, és azt mondta, fogalma sem volt róla, hogy a színésznő bele volt bolondulva. Azt is elmondta, hogy ő is ugyanígy érzett, erről pedig Bullocknak nem volt sejtése, ezért nem is randiztak a közös munka során.

Bullock szerint a szerelem tönkretette volna a köztük lévő barátságot.

Sandra szerint, ha megpróbálkoztak volna a kapcsolattal, abból úgysem lett volna semmi. “Szerintem Keanu olyan férfi, aki minden nőnek a barátja, akivel valaha randizott. Nem hiszem, hogy van bárki, aki bármi rosszat tudna mondani róla.”

De végül nem tették próbára a köztük lévő baráti kapcsolatot, és Bullock szerint ez volt a legjobb döntés: “Párhuzamos utakon, együtt nőttünk fel. Megemeljük a kalapunkat egymás előtt, néha elmegyünk vacsorázni, és próbálunk együtt dolgozni. De minél inkább telik az idő, annál inkább rájövök, hogy esendő emberi lény vagyok.”

Szerinted Sandra Bullock és Keanu Reeves kapcsolata túlélte volna, ha randizni kezdenek?

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

2 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét