Amikor közeleg a gyerek szülinapja, sok szülőnek csak akörül forognak a gondolatai, hogy hogyan tudná minél emlékezetesebbé tenni. De vannak szülők, akik ezt csak pénzkidobásnak tartják és egyáltalán nem szerveznek ünnepséget. Ez azonban komoly következményekkel járhat.

Rendezni szülinapi bulit vagy nem rendezni

Minden változik. Ami régen egy egyszerű szülinapi buli volt, az mára már tematikus rendezvénnyé nőtte ki magát, mögötte egy egész iparággal. 50-nél is több vendég, édességgel tömött asztalok, méregdrága dekorációk, melyek minden bizonnyal a szemétben végzik majd. A szakemberek mégis azt mondják, fontos megünnepelni a gyerekek születésnapját, mivel a gyerekek a felnőttekhez hasonlóan keresik a személyre szóló alkalmak lehetőségét.

A születésnap megünneplésének jelentősége

Készítettek egy tanulmányt, melyben a gyerekek életkora és a születésnapok jelentősége közötti kapcsolatot vizsgálták kisgyerekeknél. A tanulmányban 99 amerikai gyereket vizsgáltak 3-5 éves kor között. A vizsgálat egyszerű volt, hiszen ugyanazt az eljárást alkalmazták: 3, 2 éves gyerek 3 éves lett. Az elsőnek rendeztek szülinapi ünnepséget, a másodiknak nem, a harmadiknak igen, de két részletben. Ezután megkérdezték a résztvevő gyerekeket, hogy szerintük a szülinaposok hány évesek lettek. Közülük sokan azt válaszolták, hogy amelyiknek nem rendeztek szülinapi ünnepséget, az még mindig 2 éves, akinek viszont 2 szülinapi bulija is volt, már 4 éves.

Nem csak matek…

A tanulmányból kiderült, hogy az óvodáskorú gyerekek számára az idő múlását az ilyen események teszik kézzel foghatóvá. Nincs olyan nyilvánvaló fizikai tényező, ami a számukra egyértelműen mutatná a többi gyerek életkorát, ezért az évről évre sorra kerülő szülinapi bulikhoz mérik az idő múlását.

A szülinap megünneplésének pszichés előnyei

A szakértők szerint egy 4 évesnek az 5. születésnapja alkalmából rendezett szülinapi ünnepség már nagyon is számít:

  • Növeli a magabiztosságát. Mikor egy gyerek tudja, hogy őt ünneplik, érzi a szeretetet és azt, hogy fontos szerepet tölt be a családban. A szülinapja a szülei életében is fontos dátum.
  • Erősíti a családi köteléket. A családi hagyományok nagyon jót tesznek. Mindegy, hogy mekkora az ünnepség, az érzés a fontos, hogy a család együtt van és közösen ünnepli egyik tagját.
  • Megalapozza a szociális kapcsolatokat. Meghívni a barátokat, a nagyszülőket vagy akár az egész családot a szülinapra segíti a gyermeket jobban kapcsolatba kerülni másokkal és kedvesebbé válni.
  • Jó emlékeket hagy. Egy óvodáskorú gyerekek emlékeivel kapcsolatos tanulmány szerint a legtöbb gyermekkori emlék nem is igazi emlék, hanem inkább egy csomó adat együttese, melyeket a gyerekek különböző forrásokból gyűjtöttek össze. Ide tartoznak például az érzések, a szagok vagy a zene. Az ünnepek pedig számos ilyen maradandó emlékkel ajándékozzák meg a gyereket.
  • Segíti az idő jobb érzékelését. A gyerekeknek fogalmuk sincs róla, hogy milyen ütemben növekednek. A szülinapjuk megünneplése azért is fontos, hogy nyomatékosítsa bennük a saját növekedésüket, fejlődésüket.

Az ünnepségnek nem kell hivalkodónak, hatalmasnak lennie

Egyes szülők nyomásnak érzik azt, hogy megünnepeljék gyermekük születésnapját. De megemlékezni arról, hogy a gyermeked egy évvel idősebb lett, nem kell, hogy terhet jelentsen. A gyerekek sokkal jobban élvezik az olyan bulikat, melyek róluk szólnak, ahol szeretve érzik magukat, figyelembe veszik őket. Már önmagában az is ünnepi pillanat, amikor elfújhatja a gyertyát és megkapja az első szelet tortát.

Nem a világ legszebb születésnapi tortája vagy a legdrágább ajándék a fontos, hanem a szerető környezet, melyben a gyermek érzi, hogy biztonságban van és számít.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét