Aki most kezd áttérni a vegán táplálkozásra, valószínűleg nagy energiákat fordít arra, hogy megtalálja a régi receptjeinek hozzávalóit helyettesítő újfajta élelmiszereket. Szerencsére sok és egyre több termék a vegánok rendelkezésére az állati összetevők kiváltására.

Tej helyett

A tehéntejet talán a legegyszerűbb helyettesíteni. Ott a szójatej, a rizstej, a mandulatej, a zabtej és még hosszan lehetne sorolni a jobbnál jobb növényi tejeket, melyek a laktózérzékenyek számára is ideálisak.

Sajt helyett

Legyünk figyelmesek, amikor sajtot vásárolunk, mert némelyik vegetáriánus sajtkészítmény tartalmaz kazeint, ami nem fér bele a vegán étrendbe. Ha sikerül megtalálnunk azt a vegán sajtot, ami a leginkább ízlik, bátran használhatjuk sütéshez, főzéshez éppen úgy, mint a hagyományos sajtokat.

Túró helyett

A morzsolt tofuval kiválthatjuk a túrót, bár ugyanazt a krémes állagot, mint a túróval vagy a ricottával nem fogjuk vele elérni. Szükség lesz fűszerezésre és sóra is, hogy működjön a túrós receptekben.

Tejföl helyett

A natúr szójajoghurt nagyon jó helyette, főleg szószokhoz, öntetekhez. A joghurtot szintén szójából vagy kókuszból készült termékekkel válthatjuk ki. A natúr változatokat főzéshez, sütéshez használhatjuk, de vannak gyümölcsös joghurthelyettesítő készítmények is.

Tojás helyett

Tofuból tökéletes rántottát készíthetünk, amit aztán ízesíthetünk paradicsommal, hagymával, burgonyával vagy vegán baconnal. Ha sütünk, a tojást pépesített tofuval, lenmag őrlemény és folyadék keverékével vagy készen kapható vegán tojáspótlókkal helyettesíthetjük. Azoknál az ételeknél, ahol a tojásnak a kötőanyag szerepét kell betölteni, mint pl. a fasírtokban, használhatunk szójalisztet, főtt zabpelyhet, paradicsomszószt vagy kukoricakeményítőt.

Majonéz helyett

Elég kevés vegán majonéz termék található egyelőre az üzletekben. Ha nem találunk, magunk is elkészíthetjük, erre számos recept létezik. Felhasználási módja pedig ugyanaz, mint a majonéz nem vegán változatának.

Csokoládé helyett

Biztos, hogy sokan nemet mondanának a vegán táplálkozásra, ha abba nem férne bele a csokoládé. De szerencsére belefér! Léteznek tejterméket nem tartalmazó csokoládék, kakaókészítmények, melyeket sok üzletben megtalálunk. Arra azonban ügyeljünk, hogy sok, tejterméket nem tartalmazó csokoládé nem olvad fel megfelelően, így süteményekbe nem használható.

Hús helyett

Ha azt szeretnéd, hogy az ételeid íze és állaga olyan – de legalábbis hasonló – legyen, mint a húsé, szerencsés vagy, mert sok készítmény áll rendelkezésedre. Vegán, kolbász, fasírt, bacon és a csirkét szójával helyettesítő élelmsizerek is megvásárolhatók a megfelelő üzletekben, de vegán recepteket böngészve magad is rábukkanhatsz könnyen elkészíthető megoldásokra!

Jégkrém

Egyre többféle vegán jégkrém elérhető. Rizs-, szója-, dió-, mogyoró vagy gyümölcsalapú készítmények ezek és mind nagyon finom. Magas ugyan a zsírtartalmuk, de kaphatók zsírszegény változatban is.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét