Egy új tanulmány szerint kb. 2 évvel hosszabbíthatod meg az életedet, ha rendszeresen kávézol. Egy finom fekete rögtön képes beindítani még a leglustább ember napját is, az érdekes kutatás azonban felfedte, hogy a kávé nem csupán instant energiabombaként válhat előnyünkre, de sok más haszna is van.

A kísérlet során kb. 4 millió embert vizsgáltak. Az eredmények pedig kortól, nemtől és életmódtól – pl. táplálkozási szokások, dohányzás, alkoholfogyasztás – függetlenül azonosak lettek. A kutatás vezetője szerint nehéz pontosan megbecsülni, hogy a kávé pontosan mennyi idővel hosszabbíthatja meg az élettartamot, de nagyjából 2 évet nyerhetünk vele. A kávénak más előnyei is vannak, melyekkel hozzájárul az egészséges és hosszabb élethez.

1. Csökkenti a szívbetegség kockázatát

Egy brazil tanulmány szerint azoknak, akik napi 3 vagy több csésze kávét isznak, kevésbé merevek az artériáik, mint a nem kávézóknak. Ennek köszönhetően jobb a vérkeringésük, ami pedig csökkenti a szívbetegségek kialakulásának esélyét. Egy másik tanulmány, melyet koreai kutatók végeztek, szintén hasonló eredményeket mutatott ki.

2. Csökkenti az Alzheimer-kór kialakulásának valószínűségét

Több tanulmány is kimutatta, hogy a kávé egyfajta védőitalként szolgálhat az Alzheimer-kór ellen. Ebben pedig a koffeiné lehet a főszerep. A tudósok szerint ez az összetevő akadályozza meg a béta-amiloid lerakódását, amit az Alzheimer-kór leggyakoribb kiváltó okaként tartanak számon.

Az is bebizonyosodott, hogy napi 3 csésze kávé képes lassítani a demencia folyamatát. A tanulmány szerint azoknál a nőknél, akik naponta több mint 261 mg kávét fogyasztanak, 36%-kal csökkent a demencia esélye.

3. Csökkenti a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát

Amerikai egyetemi kutatók rájöttek, hogy azoknak a nőknek, akik napi 6 vagy több csésze kávét isznak, 22%-kal csökken az esélyük a cukorbetegség kialakulására. Ez a kávéban lévő ásványi anyagoknak, fitokemikáliáknak és antioxidánsoknak tulajdonítható. A tudósok azzal kapcsolatban még bizonytalanok, hogy a koffein szintén hozzájárul-e a cukorbetegség kockázatának csökkentéséhez.

4. Véd májcirrózis ellen

A legjobb módszer a májcirrózis elkerülésére természetesen az alkohol kerülése. Másik lehetőségnek viszont ott a kávé, melynek májvédő tulajdonságait már számtalan kutatás igazolta. 9 korábban végzett tanulmány és ezzel több mint 430.000 ember adatait elemezve megállapították, hogy napi 2 nagy bögre kávé elfogyasztása 44%-kal képes csökkentei a májcirrózis esélyét.

5. Csökkenti a depresszió kockázatát

A Harvard kutatói által végzett vizsgálat során kiderült, hogy azok a nők, akik naponta 4 vagy több koffeines kávét megisznak, 20%-kal kisebb eséllyel szenvednek depressziótól azokhoz viszonyítva, akik kevesebb kávét isznak vagy egyáltalán nem kávéznak. A férfiaknál a vizsgálat ugyanerre az eredményre jutott.

6. Véd a Parkinson-kór ellen

Svéd egyetemi kutatók rájöttek, hogy a rendszeres kávézásnak igen jelentős védőhatása van a Parkinson-kórral szemben, még azokban az esetekben is, mikor a genetikai vagy környezeti tényezők hajlamosítanak a betegségre.

7. Csökkenti a szklerózis multiplex kockázatát

A kutatók szerint a kávé segít megelőzni az ideggyulladást, ami idővel szklerózis multiplexhez vezethet. Egy 2016-os tanulmány eredményei azt mutatják, napi 4 csésze kávé már kellő védelmet biztosít a betegség kifejlődése és kiújulása ellen.

8. Férfiaknál csökkenti a köszvény kialakulásának esélyét

Jó hír a férfiaknak, hogy ha több kávét isznak, kevesebb esélyük lesz a köszvény kialakulására. Ezt egy 12 éven át, 45.869 férfi részvételével végzett vizsgálat eredményei támasztják alá.

9. Csökkenti a májrák kockázatát

Napi 1-3 csésze kávéval elkerülhetjük a májrákot. A kutatások során a kávé koffeines és koffeinmentes változata egyformán hatékonynak bizonyult ezen a téren.

BÓNUSZ: A sör 2-5 évvel is megrövidítheti az életedet

A kutatások szerint heti több mint 2 liter sör elfogyasztása 2-5 évvel rövidítheti meg az életünket. A bor éppen ilyen veszélyes. Heti 5 vagy több pohár bor elfogyasztása ugyanolyan hatással van az élettartamra. Okosabb tehát a söröskorsó helyett a kávéscsészét emelgetni, ha egészséges és hosszabb életet szeretnénk.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét