Semmi sem tesz otthonosabbá egy lakást, mint egy finom, puha szőnyeg. Ugyanakkor, semmi sem vonzóbb a kórokozók számára sem. A mikrobiológusok szerint a témával azért érdemes foglalkozni, mert komoly betegségeket okozhatnak a szőnyegek szálai között megtelepedő baktériumok, melyeknek száma akár a 200.000-et is elérheti négyzetcentiméterenként! Ez a szám pedig azért is döbbenetes, mert a wc ülőkén ugyanekkora területen csupán 49 baktérium lakozik.

Mi lakozik benne?

A kutatók a vizsgálatok során fekáliában tenyésző baktériumot találtak a szőnyegekben. Főként olyan otthonokban, ahol pelenkás kisgyerek vagy kisállat él. Felfedezték bennük a norovírust is, mely rohamszerű hasmenést és hányást okoz. A cipők talpáról is rengeteg, egészségre nézve veszélyes szennyeződés kerül át a szőnyegekre. Ezenkívül ott vannak még az allergének. A poratkák számára paradicsomi körülményeket biztosítanak a szőnyegek, de a penészgombák, de rovarok maradványai, bőrsejtek, hajszálak, talajrészecskék, kozmetikumok maradványai is tömegével találhatók a szőnyegben.

Hogyan tartsd tisztán?

A porszívózás valójában nem segít a kórokozók problémáján. Sőt, a kutatók szerint csak még inkább kedvezünk nekik, ha rendszeresen porszívózzuk a szőnyeget, hiszen ide-oda hurcoljuk át őket. Mégis ajánlott rendszeresen elvégezni a nagy forgalmú helyeken. A legjobbak a HEPA szűrős, nagy teljesítményű készülékek a szőnyeg tisztítására. A gépbe könnyen bedobható rongyszőnyegeket pedig javasolt hetente kimosni.
12-18 havonta pedig vigyük el a nagyobb szőnyegeket is egy alapos gépi tisztításra. A mélytisztítás vagy a gőzzel való kezelés nagyban csökkenti a kórokozók mennyiségét.

Ha pedig éppen porszívó vásárlás előtt állsz, válassz UV-fénnyel rendelkező, antibakteriális porszívót, ami a kutatások szerint képes 90%-kal csökkenteni a szőnyegben lévő kórokozók számát.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét