Az Agymenők sztárja nem csupán színésznő és idegtudós, de egyedülálló édesanyja két fiúnak is. Hiszi, hogy szoros köteléket kialakítani a gyerekekkel már a legelején kulcsfontosságú, erről még könyvet is írt.
Mayim meg van róla győződve, hogy nevelési módszerei a legjobbak közül valók. A következőkben megismerheted a titkait.

1. Nem használt pelenkát.

Amikor gyerekei még kicsik voltak, pelenka helyett bilit használt náluk. Az ún. “eliminációs kommunikációt” alkalmazta, melynek lényege, hogy meg kell tanulni, a babák hogyan jelzik, amikor könnyíteni akarnak magukon. Amikor a gyerekek ezeket a bizonyos jeleket mutatták, a bilire ültette őket ahelyett, hogy pelenkázott volna.

Úgy véli, hibát követ el, aki pelenkát használ, hiszen először megtanítják a gyereket arra, hogy a pelenkába végezze a dolgát, majd azt tanítják neki, hogy ez rossz és használja inkább a bilit.

Amikor Mayim először hallott erről a technikáról, őrültségnek vélte. Aztán észrevette a fián, hogy bizonyos jeleket mutat, és mikor 10 hónapos lett, már egyértelműen mutatta, hogy mikor akarja használni a bilit.

2. Hiszi, hogy a babát hordozókendőben kell tartani.

Mayim híve a ragaszkodást és a kapcsolódást elősegítő nevelésnek, így a hordozókendőnek és a babával való együtt alvásnak is. Akik így vélekednek, azok a gyerekkel való szoros kapcsolat kialakítására koncentrálnak, hogy empatikus, független és magát biztonságban érző gyermeket neveljenek. Azonkívül, hogy erős kötődést alakít ki a kicsivel, a hordozókendőről azt is bebizonyították, hogy a babák kevesebbet sírnak, többet alszanak, jobban növekednek és tovább szopnak, ha hordozókendőben viszi őket az édesanyjuk.

3. Nem veszi fel a telefont, amikor a fiúkkal van.

Bár számára sem egyszerű válasz nélkül hagyni a rengeteg emailt és üzenetet, amit kap, mégis elég erős ahhoz, hogy a telefonját kikapcsolja és minőségi időt töltsön a gyerekeivel. Ezáltal még szorosabb lesz köztük a kötődés, és a kicsik teljes figyelmet kaphatnak az anyukájuktól.

4. Bocsánatot kér a gyerekeitől.

Mayim szerint bocsánatot kérni nem azt jelenti, hogy lemond a saját tekintélyéről, éppen ellenkezőleg. Minden szülő követ el hibákat, így Mayim is. Vele is előfordult, hogy elfogyott a türelme és rákiabált a gyerekekre, ugyanakkor erre nem büszke. Rájött, hogy ez a fajta viselkedés egy egó alapú védekező mechanizmus, és ahelyett, hogy igazolná ezt a viselkedést, inkább lehiggad és bocsánatot kér.

Mayim szerint egy igazi bocsánatkérés nem merül ki annyiban, hogy “sajnálom”. Helyette inkább ezt szokta mondani: “Elszúrtam. A haragomat használtam fel ellenetek, és ez hiba volt. Tényleg sajnálom, és számomra nem elfogadható, hogy így viselkedek. Dolgozom azon, hogy türelmesebb legyek, mert nem szeretném, hogy féljetek tőlem. Nagyon sajnálom.”

Ettől a gyerekek nem fogják azt gondolni, hogy többé nincs tekintélyed előttük, és gyengének sem fogsz tűnni a szemükben. Inkább arra jönnek rá, hogy az erős emberek is el tudják ismerni, ha hibáztak.

5. Nem jutalmazza meg azért a gyerekeit, mert takarítanak maguk után.

Sok szülő jutalmakkal próbálja motiválni a gyereket arra, hogy elvégezzen alapvető feladatokat. A valóság azonban az, hogy a házimunkáért senki sem kap fizetést. Ezért ahelyett, hogy ilyen módon tulajdonképpen megvesztegetné a gyerekeit, Mayim arra tanítja őket, hogy maguk után úgy kell feltakarítani, hogy cserébe ne várjanak semmit. A jutalom az, hogy a ház tiszta, a gyerekek pedig büszkék lehetnek arra, hogy ezt maguk csinálták.

6. A gyerekei 13 és 16 évesek, de még mindig nem ad nekik zsebpénzt.

Sok szülő a zsebpénz által próbálja megtanítani a gyerekeit a pénz értékére. Mayim azonban nem tartozik közéjük. Inkább azt tanítja nekik, hogyan tudnak egyensúlyozni a vágyaik és a rendelkezésre álló pénzük között.

Otthon van egy dobozuk is, amibe az aprót vagy a zsebekben talált pénzt teszik. Az összegyűlt pénzt év végén jótékony célra adományozzák.

Szintén a pénz értékére tanítja őket azzal is, hogy használt holmikat árusító üzletekben vásárol, és nem vesz részt a divat által generált pazarlásban. Nem cserélgeti a ruhákat a trendeknek megfelelően, hanem sokáig hordja ugyanazokat a darabokat. Nem csináltat manikűrt, pedikűrt, sőt még a haját sem festeti, mert ezeket felesleges kiadásnak tartja.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

1 hozzászólás

  1. Mekkor kamu. Ez az “AGYMENŐK” két főszereplője.
    Jim Parsons ráadásul meleg és van egy szeretett párja!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét