Mindenki tudja, hogy Sophia Loren mennyire tehetséges színésznő, aki hatalmas sikereket ért el, és szerte a világon imádják. De az ő élete sem volt egy tündérmese. Vannak olyan részletek a múltjában, amelyekről még ma is nehezen beszél. Azonban sikerült túllendülnie a megpróbáltatásokon, és megmutatta, hogy mennyire erős nő.
13 tény következik Sophia Lorenről, ami által a személyiségének egy másik darabját is megismerheted.

  • Bár édesapja nemesi származású volt – ami miatt Sophia őrgrófnőnek is nevezhetné magát – a férfi nem vett részt a család életében, nem támogatta őket. Sophia szegénységben nőtt fel, nagyanyja mellett már kamaszkorában dolgozni kezdett.
  • A színésznő bevallotta, hogy gyermekkorában sokszor gúnyolták azért, mert törvénytelen gyermekként született, hiszen édesanyja és édesapja sosem voltak házasok. 14 éves koráig rút kiskacsának csúfolták, de olyan gúnyneveket is aggattak rá, mint a “fogpiszkáló” vagy a “botsáska”, mivel annyira vékony volt. De aztán felnőtt, és a világ egyik legszebb nője lett belőle.

  • Elég gyorsan bebizonyosodott, hogy a gúnyolódók mekkorát tévedtek, mivel Sophia elkezdett szépségversenyekre nevezni és sikereket ért el. Első versenyére a nagymamája varrta a ruháját egy rózsaszín függönyből, mivel új ruhára nem volt pénzük. 1950-ben elnyerte a Miss Elegance címet a Miss Italia szépségversenyen.

  • Első szerepét 16 évesen kapta, első főszerepét pedig 19 évesen játszotta el egy filmben. Első keresetéből a családját támogatta, pénzt adott a nővérének arra, hogy felvehesse édesapja nevét, hiszen törvénytelen gyermek volt, és ezt nagyon szégyellte.

  • Az Egy asszony meg a lánya című filmért megkapta a legjobb színésznőnek járó Oscar-díjat 1961-ben. Ez volt a legelső alkalom, hogy nem angol nyelvű produkcióval nyertek el jelentős díjat, és hogy olasz színésznő kapta az elismerést.
  • 1981-ben ő lett az első női sztár, aki saját parfümmel rukkolt elő. Később napszemüvegeket is piacra dobott a saját neve alatt.

  • Népszerűségének még az sem ártott, hogy 1982-ben 17 napra bebörtönözték adócsalás miatt. Mikor kiengedték, rajongók és fotósok tömege várt rá. 2013-ban Olaszország legfelsőbb bírósága felmentette a vádak alól.
  • 1991-ben megkapta az Életműdíjat a filmiparban nyújtott teljesítménye elismeréséül. A filmvilág egyik kincsének nevezték.

  • Sophia Loren ismert arról, hogy a természetes szépséget részesíti előnyben. Magabiztossága ezzel kapcsolatban már a legelső képernyőn való szereplésekor megmutatkozott, mikor az operatőr szokatlannak találta a vonásait, ezért azt tanácsolta neki, hogy fogyjon le és műttesse meg az orrát. Bár egy fiatal színésznő önbecsülését az ilyen mondatok könnyen lerombolhatták volna, Sophia mit sem törődött velük.
  • Magabiztossága sosem hagyta el. Egyszer azért szólták meg, mert a vörös szőnyegen borotválatlan hónaljjal jelent meg. Mivel a színésznő mindig az önszeretet és önelfogadás nagy képviselője és hirdetője volt, erre így reagált: “Túl nagy nyomást jelent megfelelni minden elképzelésnek, amit arról alkottak, hogy egy nőnek hogyan kellene kinéznie.”

  • Az Egy asszony meg a lánya című filmben először a fiatal lány szerepét akarták vele eljátszatni, de ő az anya szerepét szerette volna. Harcolt az ellen, hogy ő csupán egy gyönyörű nő a filmvásznon, és sikerült bebizonyítania, hogy tehetséges színésznő is.

  • Sophia Loren elég magas, 174 centi. Bár ez több férfi színészt is megfélemlített, akik kerülték a vele való megjelenést, a színésznő akkor sem volt hajlandó megválni a magas sarkú cipőktől.

  • 2007-ben 72 éves korában szerepelt a híres Pirelli-naptárban.
A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét