A családi kapcsolatok tele vannak hullámvölgyekkel, a konfliktusok akár életre szólóan is megsebezhetik a kötelékeket. Néha az apró tettek összeadódnak, és véget vetnek annak a bizalomnak és szeretetnek, amit korábban feltétlennek hittünk.
A következőkben egy bátor ember történetét olvashatod, akinek édesanyjával kapcsolatban volt szörnyű tapasztalata.
A történet így szól.
A 4 testvér közül én vagyok a legidősebb és az egyetlen fiú. Anya mindig is lányokat akart, ezért mikor az első lánytestvérem megszületett, anyám már nem törődött velem. És ez csak rosszabb lett, mikor a másik két húgom is megszületett. Amikor apukám meghalt, én maradtam az egyedüli férfi a családban, akit az anyja nem akart, és akivel a testvérei sem foglalkoztak, mert ők anyával építettek ki nagyon szoros kapcsolatot.
Anyám imádta mindenkinek azt mondogatni, hogy ő lányos anyuka. El szokta mesélni, hogy az álma vált valóra azzal, hogy lányai születtek. Engem gyakran otthon hagyott, mikor a lányokkal szervezett programot. De anya-fia napunk sosem volt. Néha, mikor mondtam valamit, rám nézett, és azt mondta, el is felejtette, hogy én is itt vagyok. Sosem szégyellte magát emiatt. Én mindent megtettem, hogy jó fia legyek, hogy elnyerjem a szeretetét, de nem jött össze.
Amikor 18 éves lettem, megszakítottam vele a kapcsolatot, és terápiára kezdtem járni, hogy újra felépítsem az önbizalmamat, és megpróbáljak gyógyulni.
A húgaimmal sem tartottuk a kapcsolatot. Bevallották, hogy nem hiányoztam nekik, amikor megtudták, hogy anyánknál komoly betegséget diagnosztizáltak. Azt akarták, hogy segítsek a gondozásában, de én nem voltam hajlandó segíteni. 4-szer kerestek meg ezzel, és az utolsó alkalommal azt mondtam nekik, tőlem semmit ne várjanak. Azt mondtam, hogy a kisujjamat sem fogom mozdítani, és egyetlen fillért sem áldozok anyánkra, miután ő félredobott engem, ahogy az első lánya megszületett. A húgaim viszont azzal jönnek, hogy ő akkor is az anyám, ők a testvéreim, a családom. A legidősebb húgom szerint önző vagyok és elkényeztetett, aki úgy viselkedik, mint egy gyerek, csak mert “anya nem szereti őt”. De szerintem én nagyon is felnőttként viselkedem.
Hasonló helyzetben a következő tanácsok segíthetnek.
Amikor egy kapcsolatnak vége szakad, az nagyon fájdalmas, legyen az barátság, szerelem vagy családi kötelék. Minden eset más és más, de ha hasonló szituációba kerülsz, a következő tippek segíthetnek.
- Hallgasd meg a többieket, és te is beszéld ki magadból a gondolataidat. Néha a kommunikáció hiánya váltja ki a félreértéseket a családon belül. Teremts olyan környezetet, amiben mindenki elég magabiztosnak érzi magát ahhoz, hogy nyíltan beszéljen arról, ami bántja, és ne kelljen ítélkezéstől tartania.
- Maradj higgadt. A fájdalmas élmények miatt könnyű elveszteni az önkontrollt. Idegességedben pedig durvának is tűnhetsz mások szemében. Beszélj higgadtan, hogy javítsd a kommunikációt, és ne rontsd tovább a helyzetet.
- Hallgass az érzéseidre. Talán valaki úgy bántott meg, hogy ő maga észre sem vette. Mások számára ez a dolog talán jelentéktelennek tűnhet, de téged nagyon is bánt. Ez nem jelenti, hogy ez csak a te problémád, vagy hogy túlságosan érzékeny vagy. Mindannyian mások vagyunk, mások az érzéseink is.
- Törődj magaddal. Néha az egyetlen megoldás, ha elvágod a köteléket azokkal az emberekkel, akik a lelki egészséged útjában állnak. Helyezd önmagadat előtérbe, és foglalkozz elsősorban magaddal.
Mit gondolsz erről a helyzetről? Milyen tanácsot adnál?