Az egész világ magabiztos és kiemelkedő tehetségű művészként emlékszik Freddie Mercuryra. Csak egy olyan nő van, aki ismerte őt már azelőtt, hogy híressé vált volna. Ő volt az egyetlen, aki mellette maradt a halálos betegségében is. Mary Austin volt Freddie Mercury élettársa és egyben egyetlen barátja is.

A kezdetek

Mary Austin és Freddie Mercury a gyönyörű ruhák iránti rajongásuknak köszönhetően találkoztak. Mary a londoni Biba ruhaüzletben dolgozott, Freddie pedig vintage ruhákat árult a Kensington Marketen barátjával, Roger Taylorral, a Queen későbbi dobosával együtt. Akkoriban Freddie Mercury neve még teljesen ismeretlen volt, a Queen egy évvel később került fel a zeneipar térképére.

Mary Austin süketnéma családba született, szüleivel jelnyelven kommunikált. Ettől eltekintve családja teljesen átlagos volt. Apja kőműves volt, anyja szobalányként dolgozott. Ez a kicsi, törékeny lány azonnal felkeltette a jövendő énekes figyelmét. Marynek is feltűnt ez a nem mindennapi figura, hiszen Freddie mindig nagyon színes és polgárpukkasztó ruhákat hordott. Egy 24 éves, hosszú hajú rossz fiú az elképesztő ruháiban nyilván sokkolóan hatott rá.

Mary emlékszik, hogy azokban az időkben olyan szegények voltak, mint a templom egere, kapcsolatuk pedig olyan volt, mint bármelyik másik páré. Zenét hallgattak, nagy sétákat tettek együtt, mást nem nagyon engedhettek meg maguknak. Az 1970-es években Londonban nagyon nehéz dolga volt annak a zenésznek, aki be akart törni a zeneiparba, mivel több ezer hozzá hasonló zenész próbálkozott ugyanezzel.

Út a hírnév felé

Néhány hónapnyi randevúzás után a pár beköltözött egy kis lakásba. Hamarosan ezután megalakult a Queen, a zenekar, ami nemsokára meghódította az egész világot. Akkor még azonban ezt nem sejtették, így a pár elég szerényen élt. Freddie dalokat írt, Mary pedig támogatta őt ebben.

A Queen első albuma 1973-ban jelent meg. Ekkor kezdett megváltozni az életük, röviddel később már megengedhettek maguknak egy lakást London egyik előkelő negyedében. Freddie ekkor írta a Love of My Life című balladáját, mégpedig Marynek. El is jegyezte őt. Az eljegyzés természetesen Mercury sajátos humorához méltón történt:

23 éves voltam, amikor adott nekem egy nagy dobozt karácsonyra. A dobozban volt még egy doboz, abban még egy, és így tovább. Gondoltam, ez megint valami játékos vicc a részéről. Aztán a legkisebb dobozban találtam egy jáde gyűrűt. Csak néztem, és egy szót sem tudtam szólni. Emlékszem, az járt a fejemben, hogy vajon mi folyik itt. Egyáltalán nem számítottam erre. Megkérdeztem, melyik kezemre kell felhúznom. Azt mondta: “Bal kéz, gyűrűs ujj.” Majd azt kérdezte: “Merthogy hozzám jössz?” Sokkot kaptam, annyira nem számítottam rá. Csak suttogtam, hogy “Igen, hozzád megyek.”

Részlet Mary Austin Daily Mailnek adott interjújából.

Freddie bemutatta a menyasszonyát az édesanyjának, Jer Bulsarának, aki nagyon elégedett volt fia választásával. Arról álmodozott, hogy a fiatalok összeházasodnak, és gyerekeik lesznek. De az esküvőre nem került sor. A jegyesség 3 évig tartott és szakítással ért véget.

Az együttes első albuma után 2 másik albumot is kiadtak 1-1 év különbséggel. A Queen hihetetlenül népszerű lett, Freddie-ért rengetegen rajongtak, Mary pedig kezdte magát idegennek érezni Freddie új világában.

Valamivel később megláttam egy gyönyörű antik menyasszonyi ruhát egy kis üzletben. Mivel Freddie szóba sem hozta az esküvőt, hogy kiderítsem, mik a tervei, megkérdeztem tőle, itt van-e az ideje annak, hogy megvegyem ezt a ruhát. Elvetette az ötletet, és sosem házasodtunk össze. Csalódott voltam, a dolgok bonyolulttá váltak, és a viszony kettőn közt nagyon megváltozott.

Részlet Mary Austin Daily Mailnek adott interjújából.

Különélés

Freddie esténként egyre többször maradozott ki, kapcsolatuk hanyatlani kezdett. Egy idő után beismerte Marynek a hagyományostól eltérő szexuális irányultságát. Mindig igyekeztek őszinték lenni egymáshoz, és kerülni a vitákat. Szerelmi történetük ezzel véget ért, de a rocksztár és az egyszerű lány barátsága és plátói szerelme a végsőkig kitartott.

A szakítás után Freddie elkezdte győzködni Mary-t, hogy ne hagyja el, ezért a lány Freddie lakásától néhány lépésnyire költözött csak. Mindig mellette volt, az asszisztenseként dolgozott, elkísérte a koncertekre és a turnékra is.

1970-ben találkoztam Maryvel, és azóta nagyon bensőséges a kapcsolatunk. Soha nem állt hozzám olyan közel senki, mint ő. 7 évig éltünk együtt, és még mindig szeretem. A szerelem olyan dolog, amit a legnehezebb elérni, de a legnagyobb csalódást tudja okozni. Mary és én erősen kötődünk egymáshoz, a köztünk lévő kötelék az évek során egyre szorosabbá vált. Sok mindenen ment át, de mindig mellettem maradt.

Freddie Mercury

Marynek és Freddie-nek is megvolt a saját magánélete. Marynek két gyereke lett, de nem ment férjhez. Freddie Mercury lett az idősebb fiú keresztapja. Freddie ebben az időszakban megszállottan kereste a szerelmet, és bár rajongók tömegei vették körül, ő mégis csak Marynél talált megnyugvást és melegséget.

A szeretőim mind megkérdezték tőlem, miért nem léphetnek Mary helyére, de ez egyszerűen lehetetlen volt. Mary az egyetlen barátom, és nem akarok senki mást. Számomra ő élettárs volt, számomra mi házasok voltunk. Hiszünk egymásban. Ez pedig elég nekem. Sosem tudnék úgy szerelmes lenni egy férfiba, ahogyan Marybe voltam.

Részlet Freddie Mercury Mirrornak adott interjújából.

A betegség és a történet vége

Eleinte csak két ember tudta, hogy Freddie Mercury HIV-pozitív: Mary Austin és Jim Hutton. Miközben a betegsége már majdnem legyőzte az énekest, ez a két ember végig mellette volt. Mary volt az életre szóló és hűséges barátja, Jim pedig Mercury utolsó szeretője.

Hutton még 20 évet élt azután, hogy HIV-vírussal megfertőződött. 2010-ben tüdőrákban hunyt el.

1991-ben Freddie Mercury elvesztette a látását, és szinte teljesen ágyhoz kötött lett. Már nem szedte be a gyógyszereit, és feladta az életben maradásért vívott harcot. Mary és Jim ott voltak neki, beszélgettek vele a régi időkről, együtt nézték a koncertfelvételeket, együtt sírtak, együtt nevettek.

A miénk egy őszinte, a legjobb fajtából való barátság. Ez egy ösztönös dolog, még mindig szeretem őt. Valószínűleg együtt is fogunk megöregedni.

Részlet Freddie Mercury Mirrornak adott interjújából.

Örökség és temetés

Freddie Mercury 1991. november 24-én hunyta le örökre a szemét. Halála előtt végrendeletet készített, melyben jelenlegi és jövőbeni bevételeinek legnagyobb részét a Garden Lodge-val, hatalmas londoni házával együtt Mary Austinre hagyta.

Lehetsz a feleségem és megkaphatod mindezt egyébként is.

Részlet Freddie Mercury Mirrornak adott interjújából.

Mary Austin azt mondta, Freddie Mercury barátai és kollégái rögtön hátat fordítottak, mikor kiderült, hogy az énekes vagyonának nagy részét ráhagyta. Barátja halála után teljesen egyedül érezte magát, és sokáig kellet küzdenie az adóhatósággal is, mert azzal fenyegették, hogy elveszik tőle Mercury házát.

Mercury végrendeletének másik fontos pontja a temetéssel volt kapcsolatos. Az énekes azt akarta, hogy Mary Austin szórja szét a hamvait, és tartsa titokban, hogy hol. Mercury attól tartott, hogy sírját idegenek is felkeresnék, és nem akarta, hogy meggyalázzák végső nyughelyét.

Mary 2 éven át tartotta magánál Mercury urnáját, majd szétszórta a hamvait. Eleget tett Freddie kérésének, hiszen a világon senki sem tudja, hol szóródtak szét a nagy Freddie Mercury utolsó földi maradványai.

Életében sem csaptam be soha, és most sem fogom.

Részlet Mary Austin Daily Mailnek adott interjújából.

A Queen rajongók számtalan elméletet gyártottak már ezzel kapcsolatban. Az egyik szerint Mary elvitte Mercury hamvait szülőföldjére, Zanzibárba. Egy másik elmélet szerint végső nyughelye kedvenc helyén, házának a Garden Lodge-nak a kertjében van. A harmadik elmélet pedig arról szól, hogy rajongók nemrégiben találtak egy Farrokh Bulsara feliratú emléktáblát, ami Mercury valódi neve volt. Mary Austin egyetlen teóriát sem cáfolt, és nem is erősített meg.

Napjainkban

Mary Austin 2018-ban 67 éves lett. Mercury házában él, áthatolhatatlan falak mögött, és soha nem nyilatkozik újságíróknak. Mary visszautasította a Bohém rapszódia című film munkálataiban való részvételt, de a forgatókönyvet elolvasta, és jóvá is hagyta.

A Queen rajongók nem igazán kedvelik Maryt. A világ minden tájáról érkeznek a Garden Lodge-hoz, és virágokat, festményeket, verseket hagynak a ház előtt a nagy énekes emlékére. De Mary követelte, hogy ezeket az emléktárgyakat szedjék le a kerítésről és a kapuról. Azóta a falakat plexiüveggel burkolták be, így a rajongók már semmilyen tárgyat nem hagyhatnak a háznál.

Ugyanakkor Freddie Mercury anyja és nővére, Kasmira mindig szeretettel fordultak Mary felé, és a Bulsara család tagjának tekintették.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

6 hozzászólás

  1. Nem vagyok azért biztos abban, hogy ez a nő annyira szerette Freddie Mercury-t.
    A pénzét és a hírnevét annál inkább. Miért kellett Jim Hutton-t azonnal kirakni a házból?
    Bár Freddie Mercury-t sem igazán értem. Miért nem Jim Hutton-ra hagyta a vagyonát?

    • Persze, hogy szerette és szereti. Ugyanúgy, ahogy Freddie is csak őt szerette igazán egész életében. Aki volt már valaha is ilyen módon szerelmes, amikor tudja, hogy egymásnak vannak teremtve, az érti. És ezért volt ott Freddie betegágya mellett is Mary végig. Ez egy csodálatos, csodálatos szerelem volt. Freddie összes szerelmes dalszövege is róla, róluk szólt.
      <3 <3 <3

    • Szerintem Jim neki csak egy szerető volt a sok közül nem a szerelme. Érthető hogy kirakta a házból hisz gondolom volt saját háza és egymáshoz semmi közük se volt. Mind a ketten szerették Freddie-t de másként és az is sokat jelent hogy a nő egész életét neki adta mind életében mind halála után. Csodálatos dolog lehet a szerelem engem elkerült de örülök nekik megadatott.

  2. Igazi szeretet- szerelem volt! Hülyeség, hogy csak a vagyonáért lett volna vele, hiszen még szegényen, ismeretlenül együtt voltak!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét