Elsősorban a Trónok harca Tyrionjaként ismerjük, de ennél jóval nagyobb karriert mondhat magáénak Peter Dinklage, akinek a pályafutása nem indult simán. Sokat küzdött azért, hogy eljusson odáig, ahol most tart. Élettörténete kitűnő példája a kitartásnak és annak, hogy ha hű maradsz az elképzeléseidhez, elérheted a sikert.

1. Gyermekkorától kezdve rögös volt az útja.

Peter Dinklage 1969-ben született New Jersey-ben, és már egészen kiskorától színész akart lenni. Testvérének, Jonathannak inkább zenei vénája volt, Peter pedig a színházban találta meg a hivatását, ezért iskolai darabokban kezdett szerepelni. Később főiskolára ment, ahol dráma szakon végzett.

A színész élete már a kezdetektől nehéz volt. Achondroplasiával, azaz törpenövéssel született. Ez egész gyerekkorára rányomta a bélyegét, de végül elfogadta az állapotát, és rájött: “Ez nem a te problémád, hanem az övék.”

2. Színészi karrierje is nehezen indult.

Karrierje kezdetén Peter sokat szenvedett, nehezen tudta eltartani magát, alig tudott megélni. Mivel az ő adottságaival nem sok szerep kínálkozott, más munkákat kezdett vállalni. Ekkoriban depressziós lett, de a próbálkozást nem adta fel.

3. Kitartott az előítéletek ellenére is.

Karrierje elején számos lehetőséget kapott, de ezek többségét visszautasította, mert sértőek voltak számára. Dinklage számára egyértelmű volt, hogy bármilyen szerepet el tud játszani, amit más, átlagos színészek. Bár ezzel a nehezebb utat választotta, mégis ragaszkodott az elveihez.

4. Végre megtörtént az áttörés.

A Csapnivaló című film hozta meg számára az áttörést 1995-ben. Ebben egy törpenövésű színészt alakított. Első nagyobb szerepe azonban a 2003-as Az állomásfőnök volt, mellyel egy csapásra reflektorfénybe került. Dinklage azért vállalta el ezt a szerepet, mert nem kifejezetten egy törpenövésű emberre írták, hanem olyasvalakire “akinek vannak romantikus érzései, akiben van harag, akinek vannak hibái.”

5. Harc a sztereotípiák ellen.

A legnagyobb kihívást a karrierje során az jelentette, hogy olyan szerepeket találjon, melyek nem a törpeségről szólnak. Ahogy mondta: “Egy kicsit laposnak érzem azokat a szerepeket, amiket az én méretemre írnak.” Tudta, hogy csak manók és koboldok szerepeit akarják ráosztani. Éveken át inkább élt chipsen, de akkor sem vállalta el, hogy egy Macy’s reklámban manó legyen.

6. A Trónok harcával megváltozott az élete.

Sok évnyi küszködés után Peter számára a feltétlen népszerűséget a Trónok harca című sorozat hozta el. A sorozat készítői nem is akartak mást elképzelni Tyrion Lannister szerepében. A színész először még hezitált, attól tartott, hogy egy bántó karikatúra lesz belőle. De végül igent mondott, és ezzel az egész élete megváltozott.

7. Családja a legfőbb támasza.

2005-ben vette feleségül párját, Erica Schmidtet, akitől azóta két gyermeke született. A színész igyekszik privát módon élni az életét, feleségével – aki forgatókönyvíró és rendező – sok projektben dolgoznak együtt.

8. Minden nehézség ellenére tovább halad az útján.

Peter élete nagyon jó példa arra, hogy a rengeteg nehézség és kihívás hogyan képes erős emberré formálni valakit. Azzal, hogy küzdött a sztereotípiák ellen és kitartott, bármit is gördített elé az élet, Dinklage el tudta érni a sikert és a hírnevet, ez pedig mindenki számára inspiráló.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét