Sokszor kívánjuk, hogy bárcsak meg tudnánk változtatni a külsőnket, hogy hasonlítsunk olyasvalakire, akit szépnek találunk. Selena Gomez is így van ezzel. Annak ellenére, hogy napjaink egyik legbefolyásosabb és legszebb sztárja, Bella Hadid szépségéről áradozott, és még azt is elárulta, szeretne úgy kinézni, ahogyan ő.

Őszintén vallott.

A 30 éves énekesnő posztolt egy videót TikTokon, amiben kipróbálta a 26 éves Bella Hadid által inspirált filtert. A videóban Gomez a modell hangján szólalt meg: “Szóval, a nevem Bella Hadid.”

A filtertől Selena mandulavágású szemeket kapott, orra keskenyebb lett, szemöldöke határozott vonalú, ajkai teltek. A sztár azt írta a videóhoz: “Bárcsak olyan szép lennék, mint Bella Hadid.”

Van bennük valami közös.

Bár mindketten a maguk útját járják a sztárvilágban, a két nőben több a hasonlóság, mint gondolnánk. Például mindketten randiztak az énekes The Weekenddel.

Hadid kapcsolata az énekessel másfél évig tartott, 2016 novemberében ért véget. The Weekend, valódi nevén Abel Tesfaye ezután kezdett randizni Selenával, de 9 hónappal később szakítottak.

A szakítás után Abel és Bella között újraéledt a románc, ezzel kapcsolatban pedig Selenának nem voltak negatív érzései. Elmondta, arra különösen büszke, hogy baráti viszonyt ápol az exével.

Úgy tűnik, Bellával kapcsolatban is csak pozitív érzései vannak, hiszen nyíltan vállalja, hogy milyen szépnek tartja őt.

Selenának az elmúlt években fizikai és mentális egészségügyi problémái is voltak, mindezek ellenére azonban továbbra is pozitív maradt – ezért pedig csak csodálni tudjuk.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét