Serena Williams játékstílusával forradalmasította a női teniszt, emellett 23 Grand Slam-tornát nyert meg egyéniben az open érában, többet, mint bármelyik másik női vagy férfi játékos. 2017 januárjában megnyerte az Australian Opent, miközben 20 hetes várandós volt a lányával. 40 évesen a világhírű sportoló úgy döntött, a US Open után abbahagyja a teniszezést.
A nők évszázadok óta feláldozzák a karrierjüket az anyaságért. Szeretnénk bemutatni, Serena Williams hogyan egyensúlyozott a kettő között, míg az egyiket végül elengedte.

Nehéz kezdetektől a csúcsig jutott.

Williams 5 éves korában kezdett teniszezni, edzője édesapja, Richard Williams volt. Elindult az úton, hogy meghódítsa a világot testvérével, Venusszal együtt. 1995-ben, 14 évesen már profi játékos volt. Szemben azzal, amit az emberek gondoltak volna, Serena volt az első a két testvér közül, aki Grand Slam-tornát nyert, mégpedig 1999-ben.

Williams egész élete a teniszről szólt. Édesapja elmesélte, hogy először 3 évesen fogott teniszütőt a kezébe, de Serena úgy emlékszik, még ennél is korábban történt. Legfőbb motivációja, ami átsegítette ezeken az éveken, a tökéletességre való törekvés volt. “Tudom, hogy olyan, hogy tökéletes, nem létezik. Bármit is jelentsen számomra a tökéletesség, nem akartam addig megállni, amíg el nem érem.”

Serena nagyszerűen összehangolta az anyaságot a rendkívül sikeres karrierrel.

Karrierje elején Serena egyáltalán nem gondolt arra, hogy valaha édesanya lesz belőle. Aztán találkozott később férjével, Alexis Ohaniannal 2015-ben, és néhány év múlva megszületett kislányuk, Olympia. Williams végig játszott a szoptatás alatt is, annak ellenére, hogy szülés utáni depresszióban szenvedett.

Serena bevallotta, hogy ha most választania kellene a karrier és a család között, egyértelműen ez utóbbi mellett döntene. De sosem akart választani közöttük, úgy érzi, ez nem fair: “Ha fiú lennék, ezt le sem kellene írnom, mert egyértelmű lenne, hogy játszom, miközben a feleségem szül és gondoskodik a családról.”

Miután több mint 35 éven át ő volt a teniszpálya ura, Serena arra koncentrál, ami most a legfontosabb neki.

Serena a Vogue-ban írta meg a jövőre vonatkozó terveit. 4 olimpiai aranyérem büszke tulajdonosának is mondhatja magát a sportolónő, aki sebezhetővé vált, és felfedte az okot az életét megváltoztató döntése mögött:

“A lányom, Olympia, aki 5 éves lesz ebben a hónapban, velem volt az autóban, és a telefonomon interaktív oktató alkalmazásokat nézegetett, amiket szeret. A robot hang feltette neki a kérdést: Mi szeretnél lenni, ha nagy leszel? Nem tudta, hogy figyelek, de hallottam, ahogyan azt suttogja: Nagytestvér akarok lenni.”

“Sosem szerettem a visszavonulás szót. Talán a legjobb szó, amivel ezt leírhatom, az a fejlődés.”

Serena elmondta, nem szívesen ismerte be, hogy vissza kell vonulnia a teniszezéstől. Ez számára még most is kényes téma, ha szóba kerül, sírva fakad. Erről leginkább csak a terapeutájával beszélget. “Azért vagyok itt, hogy elmondjam, visszavonulok a teniszezéstől, más dolgokra szeretnék koncentrálni, melyek most fontosak nekem. Családot alapítottam, és szeretném bővíteni ezt a családot.”

Búcsúzásakor Serena elmondta: “Hálásabb vagyok, mint ahogyan azt szavakkal ki lehet fejezni. Rengeteg győzelemhez és trófeához segített hozzá az az énem, ami hiányozni fog. Az a lány, aki teniszezett. Hiányozni fogsz.”

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét