Simon és Leonardo, a boci és a teknős sok nehézséget éltek át, míg végre egymásra találtak. A két legjobb barát példája is bizonyítja, hogy boldogságra lelni még a legsötétebb időkben is lehetséges, csak tudnunk kell meglátni az élet napos oldalát.

Leonardo, a teknős akkor vesztette el otthonát, amikor bezárt az állatkert.

Leonardo egy sarkantyús teknős, aki még nem is sejthette, mi vár majd rá, mikor kimentették egy bezárt bangkoki állatkertből. Egy thaiföldi, vadállatokat mentő alapítványhoz került 2013-ban. Itt az élete már jó kezekben volt, hiszen védett környezetben helyezték el, de a dolgok hamarosan még jobbra fordultak.

Simon, a borjú indák közé akadt be.

2016-ban Simon még csak egy kis boci volt. Miután indák közé akadt be, elvesztette az egyik lábát. A thaiföldi állatmentők segítettek rajta, kapott protézist, és elszállították egy állatmentő központba. Simon a lábát elvesztette ugyan, de talált egy legjobb barátot.

Hamarosan a kis borjú találkozott az óriásteknőssel.

Az állatvédők úgy tervezték, hogy Simont a többi tehénnek fogják bemutatni, de Simon máshogy gondolta. “Egy olyan helyre akartuk vinni, ahol sok a szabad terület és gyorsabban regenerálódhat. És ahol volt már másik két tehetünk.”

A két legjobb barátot gyakran látni együtt, ahogyan egymás közelében pihennek vagy együtt eszegetnek. Itt egy videó is róluk. Az ott dolgozókat és az egész világot lenyűgözte kettejük különleges barátsága. Emlékeztetnek arra, hogy az igaz barátság mindig a belső értékeken, nem pedig a külsőségeken vagy a fizikai tulajdonságokon alapul.

“Bízunk benne, hogy ez a különleges barátság örökké fog tartani. Gyönyörű párost alkotnak, hosszú, boldog éveket kívánunk nekik!” – írták az állatmentő alapítvány dolgozói.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here