Számos különböző nevelési stílus létezik, és mindnek megvannak a támogatói és az ellenzői. Egyesek a szigorú gyereknevelésben hisznek, mások viszont a lazább szülői hozzáállást támogatják, és a gyermek megértését helyezik előtérbe. Emma ez utóbbi kategóriába tartozik. Különleges nevelési stílusáról beszélt, közben pedig tanácsot is kér más szülőktől, mivel gyakran szembesül kritikákkal a módszerei miatt.
Emma úgy döntött, megtöri a családi szokásokat.
A 38 éves Emma ezzel kezdte történetét: “A fiam, Georgie 8 éves. Egész életemben tudtam, hogy gyereket szeretnék. Mikor megtudtam, hogy terhes vagyok, elhatároztam, hogy szakítok a családi hagyományokkal, és teljesen más stílusban fogom felnevelni a gyerekem.”
Szülei szigorú nevelési módszerei kihatottak a mentális állapotára is.
A nő elmesélte, hogy döntését keserű gyermekkori tapasztalataira alapozva hozta meg. “Engem nagyon szigorúan neveltek, ezért tudom, milyen következményei vannak az ilyen tekintélyelvű gyereknevelésnek. Ez nemcsak nekem volt nehéz, de otthon mindenkire károsan hatott. A folyamatos nyomás szorongáshoz vezetett, és sérült az önbecsülésem is. A szüleimmel nagyon feszült lett a kapcsolatom.
Évekbe telt, míg rájöttem, hogy a mentális állapotomat károsította ez a környezet. Mikor felnőttem, tudatos erőfeszítéseket tettem, hogy leszámoljak ezekkel a nehézségekkel. Fontos egyensúlyt találni a fegyelmezés és a megértés között a gyereknevelésben.
Ezért akarok egy olyan környezetet teremteni a fiam számára, ahol a legfontosabb a szeretet, a tisztelet és a nyílt kommunikáció. Így nem kell átélnie mindazt, amit én átéltem. De a férjem nem ért egyet ezzel a megközelítéssel. Szerinte Georgie-nak meg kell tanulni a társadalmi normákat és a tetteinek a következményeit.”
Fia nem kér feleslegesen bocsánatot.
Az anya úgy döntött, empátiára tanítja fiát anélkül, hogy udvariasságot követelne meg tőle. “Az egyik dolog, amit eldöntöttem, hogy sosem fogom kényszeríteni a gyerekemet arra, hogy bocsánatot kérjen, megköszönjön valamit vagy azt mondja, ‘légyszíves’. Tényleg úgy gondolom, hogy ez a megközelítés pszichésen traumatizálhatja őt.
Mikor arra kényszerítjük a gyereket, hogy kérjen bocsánatot, még akkor is, mikor ő nem úgy gondolja, azt tanítjuk neki, hogy hazudjon. Nem érzi magát bűnösnek azért, amit tett, és ezzel semmi baj. A gyerekeknek időbe telik elsajátítaniuk az empátiát, és rájönni arra, hogy a tetteiknek milyen hatása van másokra.
Az erőltetett bocsánatkérés arra tanítja őket, hogy mások érzései fontosabbak, mint a sajátjaik. Mikor veszekszünk vagy problémánk van, idő kell, hogy megnyugodjunk és átgondoljuk, mit tettünk rosszul. Ez a gondolkodás segít felfedezni, hogy milyen részünk volt a problémában, és beismerni a hibáinkat. Mikor sürgetjük, hogy a gyerek kérjen bocsánatot, nem adjuk meg nekik ezt az időt a gondolkodásra. Azt üzenjük neki, hogy ne foglalkozzon a saját érzéseivel, csakis a másik emberre koncentráljon. Így olyan ember lesz belőle, aki folyton másoknak akar megfelelni, nem tud kiállni magáért, és nem tudja, hogyan érje el azt, amit szeretne. Georgie-nak ezért nem kell bocsánatot kérnie, mikor nem érzi úgy.”
Emma leírt egy esetet, ami nemrég a játszótéren történt: “Mikor Goergie meglökött egy másik gyereket a játszótéren, ahelyett, hogy kényszerítettem volna a bocsánatkérésre, odamentem ahhoz a gyerekhez, és én kértem tőle bocsánatot. Hiszem, hogy Georgie az én példámat látva megtanulta, mi a helyes viselkedés egy ilyen helyzetben.” De Emma szerint a másik gyerek anyja ezzel nem volt elégedett, és arra kérte Georgie-t, hogy maga kérjen bocsánatot. “Mikor mondtam, hogy az én fiam nem fog bocsánatot kérni, mert az traumát okozhat neki, a nő ‘felelőtlen és rossz anyának’ nevezett, amiért hagyom, hogy a fiam így viselkedjen.”
Rengeteg kritikát kap a családtól és a barátoktól.
Emma így folytatja történetét: “Ez az eset a játszótéren csak elmélyítette a konfliktust köztem és a férjem között a nevelésről. Ő ragaszkodik a szigorúbb módszerekhez, én viszont nem értek egyet vele. Egyesek szerint az a jó nevelés, ha erővel kényszerítik a gyereket, csakhogy megóvják a saját jó hírüket. Talán azért teszik, mert félnek vagy bizonytalanok. Én a fiam barátja akarok lenni, segíteni akarok neki megérteni a saját érzéseit, és segíteni őt eligazodni az életben. Ilyen támogatással a gyerek megtanulja, mi a szabadság, mi a felelősség, és hogy a tettei hogyan hatnak másokra. Nem tagadom meg a tekintélyemet, csak nem tartom magam a fiamnál felsőbbrendűnek.
Georgie és köztem már most nagyon erős kötelék van, és ha úgy érzem, túlterhelt vagyok, el fogom magyarázni neki, hogy szükségem van egy kis időre egyedül. Ebből pedig azt fogja megtanulni, hogy ő is tudassa velem, ha térre lesz szüksége.”
Emma ezzel zárta történetét: “Annak ellenére, hogy mindig magabiztos voltam a nevelési módszereimet illetően, és hogy látom a pozitív hatásait, a férjemtől és más szülőktől érkező, folyamatos kritikák miatt most már megkérdőjelezem a döntéseimet.”