A házas nők több stresszt élnek át, mint az egyedül élők. Nagy teher nehezedik rájuk, ott a munka, a gyerekek, a férjük. A stresszes feleségeknél gyakrabban jelentkezik fejfájás, fáradtság és düh is. Szülőnek lenni szintén stresszel járó feladat. Mégis, a kutatások szerint a férj nagyobb stresszt képes okozni a feleségnek, mint a gyerekek. A feleségek 46%-a szerint a férjüktől stresszesebbnek érzik magukat, mint a gyerekeiktől, és ez nem függ össze a megcsalással vagy az erőszakkal.
Most megtudhatod, milyen hatással vannak a férjek a feleségeikre, és hogy hogyan lehet elkerülni az olyan negatív hatásokat, mint a stressz.

A férj olyan, mintha a feleségnek eggyel több gyereke lenne

Az igazság az, hogy a férfiak úgy viselkednek, mint a gyerekek – egészen 43 éves korukig. Ez nemcsak a könnyelmű hozzáállásukban jut kifejezésre, de a gyerekekkel való bánásmódjukban is. “Ha egy 7 éves olyan, mint egy 7 éves, az teljesen rendben van. De ha egy 35 éves viselkedik úgy, mint egy 7 éves, az már sokkal stresszesebb, hiszen neki több esze lehetne” – mondta a kutatás egyik résztvevője.

Az apák többnyire mókáznak a gyerekeikkel. Ennek következtében ők inkább a barát szerepét veszik fel, aki remek partner a játékban, és mindent megenged. Velük ellentétben az anyák többet foglalkoznak a gyerek nevelésével, fegyelmezésével, oktatásával. A nők jobban követik a gyerek napirendjét, szokásait, utasításokat adnak, és megtiltanak dolgokat. Tehát, belőlük lesz a “rossz zsaru”. Ez a gyerekkel való kapcsolatukra is rányomja a bélyegét, és a szülők között is konfliktusokhoz vezethet.

Megoldás:

Alkossatok egységet! Ha az egyik szülő megtilt valamit a gyereknek, a másik támogassa a döntésében. Szükség van az egyetértésre és az együttműködésre a tiltásoknál éppúgy, mint a megengedésnél.

Az is fontos, hogy osszák meg egymás közt a felelősséget a gyermek napi szintű gondozásában. Egy gyerek nem képes magát beíratni az úszócsapatba, kiválasztani a számára megfelelő vitaminokat, és időpontot kérni az orvostól. De egy anya és apa képes rá. Itt lép be a férj segítő szerepe, aki ezekben a dolgokban nagy terhet tud levenni a feleségéről. Így az anyának már nem kell folyton arra figyelnie, hogy a gyerek milyen hibákat követ el, nem kell mindent kontrollálnia, és esetleg még a játékban is részt tud venni.

A háztartási munkák, amiket egy feleség csinál, óriási terhet jelenthetnek

Egy tanulmány szerint 5-ből 1 nő úgy érzi, nem kap elég segítséget a párjától, ez pedig a legfőbb forrása számukra a mindennapos stressznek. A feleségek több időt töltenek házimunkával, miközben a férjek a lazítással töltenek többet. A nők feladatkörébe nem csak a főzés és a takarítás tartozik bele, de ők fizetik be a számlákat, ők vásárolnak, és ők tervezik meg a családi költségvetést is. Ezek a tevékenységek igen fontosak egy család stabil működéséhez, de ha csak egy emberre hárulnak, az nagy terhet jelenthet.

Ezek nem a legkellemesebb feladatok. A háztartási munka mindkét nem számára több stresszt okoz, mint az irodai munka, mivel az irodában sokkal inkább megbecsültnek érzik magukat. Ha egy feleség egymaga végzi el a házimunkát, csak egyre stresszesebb lesz.

Megoldás:

A legegyszerűbb és legnyilvánvalóbb, hogy a férjnek segítenie kell. Egyenlően osszák meg egymás között a háztartással kapcsolatos feladatokat – ez a sikeres házasságok egyik kulcsa.

Az is fontos, hogy mindkét fél értékelje és ismerje el a másik erőfeszítéseit. Minden munka értékes, még akkor is, ha nem hoz bevételt. Ha a feladatokat férj és feleség megosztja, hamarabb a végére érnek, a megmaradt időt pedig egymásnak szentelhetik.

A nőnek bűntudata van, és időhiánnyal küszködik

A feleség minden feladatát számba véve nyilvánvaló, hogy állandó időhiánnyal küzd. Főleg akkor, ha emellett még teljes munkaidőben dolgozik is. Este, munka után hazaérve kell figyelmet szentelnie az összes családtagnak, és ekkor kell elvégeznie a házimunkát is. Ez pedig stresszt vált ki. A nők megpróbálnak mindent megtenni, ami 24 órába belefér, de a kapkodás miatt gyakran hibáznak is.

A gyerekekkel, a férjjel, a háztartási feladatokkal szembeni felelősség mind a nő vállát nyomja, ezért bűnösnek érezheti magát, ha valami rosszul sül el. A bűntudat stresszt okozhat. A kutatásban résztvevő egyik nő azt mondta: “Úgy érzem, egyedül kell kitalálnom mindent azzal kapcsolatban, hogy hogyan kell jó szülőnek lenni. Anélkül, hogy a férjem ebbe bármit is beletenne. Ez őrületes stresszt okoz, mivel ha valami nem megy jól, úgy érzem, az én hibámból.”

Megoldás:

Hogy az időhiány és a bűntudat miatt a feleség ne legyen stresszes, a férj nemcsak a gyereknevelésből és a háztartási feladatokból vállalhat át tőle, de egészében a családdal szembeni felelősség egy részét is leveheti a nő válláról. Egy családban két felnőtt van, nem pedig csak egy feleség. Amikor a párok átbeszélik a problémákat, együtt hoznak döntéseket, melyekért mindketten felelősek. Ez segít, hogy egységként tudjanak működni, és megoldják a problémákat.

A nők fejleszthetik az időbeosztással kapcsolatos képességüket. A stressz váláshoz és egészségi problémákhoz vezethet, ezért fontos, hogy mindent megtegyünk azért, hogy a családon belül csökkentsük a mértékét!

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét