A gondolat, hogy a boldog párok plusz kilókat szednek magukra, kissé eltúlzottnak tűnhet, de meglepő módon bizonyíték is van rá. Több tanulmány szerint is azok a párok, akik boldognak és elégedettnek vallják magukat a kapcsolatukban vagy házasságukban, jóval nagyobb eséllyel fognak hízni.
Megnézzük, ezek a kutatások pontosan mit vizsgáltak, és miért jutottak erre a meglepő eredményre.

A házaspárok hízása

Egy egyetemi kutatás során több mint 8000 ember súlyváltozását követték nyomon. Arra jutottak, hogy a házasságban élő nők átlagosan 11 kg-ot szedtek magukra a házasság első 5-6 évében. Azok a nők, akik kapcsolatban éltek, de nem voltak házasok, 10 kg-ot híztak, míg azok, akik csak randizgattak, de nem éltek együtt a partnerükkel, csupán 6 kg pluszt szedtek fel.

A tanulmány azt is vizsgálta, hogyan változik a férfiak súlya az egyedülállóktól a házasokig. Kimutatták, hogy az a férfi, aki több mint 2 éve együtt él a párjával, kétszer nagyobb eséllyel hízik több mint 11 kg-ot, mint az, aki külön él a párjától.

A tanulmányban azt a következtetést vonták le, hogy szoros összefüggés van a romantikus kapcsolatok és az elhízás között. Bár a hízás evidens egy hosszútávú kapcsolatban, dohányzás és alkoholfogyasztás tekintetében csökkenést tapasztaltak, ami arra enged következtetni, hogy egy jó párkapcsolat az egészséges életmódra való áttérést is képes ösztönözni.

Újdonsült házasok

Több kutatást is végeztek azzal kapcsolatban, hogy a friss házasoknál a hízás negatív vagy pozitív visszatükröződése volt-e a boldogságuknak. A tanulmány olyan párokat követett nyomon, akik több mint 4 éve voltak házasok, vizsgálta az érzelmi állapotukat és a stressz szintjüket. Azt tapasztalták, hogy a boldogan élő friss házasoknál kétszer nagyobb az esélye a hízásnak, mint azoknál, akik nem érzik magukat annyira boldognak a párjukkal.

A kutatók arra jutottak, hogy a boldog párok azért szednek fel többet magukra, mert nincs szükségük arra, hogy másokat vonzzanak, és így boldogabbnak érzik magukat. Azok a párok, akik boldogtalannak érzik magukat a kapcsolatban, a stressz miatt képtelenek többet hízni. Ugyanakkor a kutatók arra figyelmeztetik a párokat, hogy a boldogság mellett figyeljenek a BMI-jükre is az egészségük érdekében.

A hízás ragályos

Egy tanulmány azt is kimutatta, hogy a hízás ragályos a házaspároknál. Ha a pár egyik tagja hízik, 37% az esélye annak, hogy a pár másik tagja is felszed magára némi pluszt. Ennek oka, hogy a párok átveszik egymás szokásait, hiszen sok időt töltenek együtt. A boldogtalan kapcsolatban élő párok viszont kevesebbet vannak együtt, ezért nem veszik át a másik táplálkozási szokásait.

A tanulmányban vizsgálták a párok társadalmi hátterét, szokásait, a közös érdeklődési köröket, és arra a következtetésre jutottak, hogy az együttes hízásban mindkét fél szerepet játszik, mivel kölcsönösen hatnak egymásra pszichológiailag az étkezési szokásaikkal.

Fontos szem előtt tartani, hogy bár ezeket a tanulmányokat egészségügyi szakemberek végezték, csak néhány embert vizsgáltak, nem pedig az egész világot, ezért a kutatás eredményei nem egyértelműen vonatkoznak mindenkire. Mindig vannak kivételek, és nem kell azt hinned, hogy a te házasságod rossz, csak azért, mert nem híztál meg.

Nagyon fontos, hogy pozitívan hassunk egymásra a kapcsolatunkban egészséges életmód és táplálkozási szokások tekintetében is, és élvezzük egymás társaságát életünk végéig.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

1 hozzászólás

  1. Ez akkora marhaság hogy hihetetlen! Én a volt barátnőmmel mikor összejöttünk ő vékony volt én nem,később meg ő hízott és én fogytam. Itt egy titok van amitől a férfi kordában tartható,a **x,bizony ám egy jó kiadós **xnél nincs jobb minden nap amikor a férfi meg dolgozik azért amit elért. Úgyhogy higgyék el ez meg gondolandó hogy mi az igazság benne,sok fiatal van úgy hogy szívesen esznek gyorskaját és híznak de van akik nem engednek a csábításnak.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét