A mai világban átolvasni egy jelentkező önéletrajzát és feltenni neki néhány kérdést már nem elég a tökéletes alkalmazott megtalálásához. A munkáltatók ezért folyamodnak trükkökhöz, melyek általában annyira egyszerűek, hogy a jelentkező észre sem veszi és már el is bukott rajtuk.
Nem is sejted, de ha megkínálnak egy kávéval vagy teával, már az is a teszt része lehet, amin a jövőd múlhat.

1. Oka van annak, hogy kávéval kínálnak.

Az “egy csésze kávé” teszt egyre népszerűbb a munkáltatók körében. Az interjú elején a főnök kiviszi a jelentkezőt a konyhába és megkínálja egy csésze kávéval. Az interjú után a munkáltató azt fogja figyelni, hogy a jelentkező mihez kezd a csészével: megkérdezi, hogy hova tegye, kiviszi a konyhába vagy egyszerűen ott hagyja az asztalon.

Trent Innes, ennek a módszernek a kitalálója állítja, hogy ez a trükk nagyon sokat elárul az állásra pályázó személyiségéről és modoráról, sokkal többet, mint az interjú során adott válaszok. Megmutatja, hogy a jelentkező milyen hamar tudna beilleszkedni a csapatba. Ilyenkor a legjobb választás az, ha a jelentkező az interjú után maga viszi ki a konyhába a csészét és el is mossa.

2. Szándékosan megváratnak.

Valójában a kávés trükk igen ártatlan. A helyzet akkor fordul keményebbre, mikor 9-re hívnak be interjúra, de mikor megérkezel, az interjúztató még egyéb feladatokkal van elfoglalva, és megkér, hogy várj 10 percet. Aztán még 10-et. És még 15-öt.

Ezzel a trükkel az érzelmi stabilitást tesztelik stresszhelyzetben, és azt is kiderítik vele, hogy valaki mennyire elszántan akarja az adott állást.

3. Az interjúztató hirtelen kiabálni kezd.

Felemeli a hangját, kiabál, akár még bántó szavakat is használ. Ezzel is egy stresszes szituációt modellez az interjúztató, amin keresztül megtudhatja, a jelentkező mennyire tűri jól a stresszhelyzeteket. A szakértők azt javasolják, ilyenkor maradj nyugodt és a lehető leghiggadtabban válaszolj a kérdésekre.

4. Az interjúztató valami furcsa kéréssel áll elő és megkér, hogy ugorj ki az ablakon.

Egy újabb kellemetlen meglepetés interjú közben, ha igen különös kéréssel fordulnak hozzád, például azzal, hogy ugorj ki az ablakon. Ilyenkor az interjúztató arra kíváncsi, hogy a jelentkező mennyire tud a szokásos kereteken kívül gondolkodni.

A következő módszert alkalmazd ebben az esetben: az interjúztatót meglepheted azzal, hogy megkérdezed, hogyan fogja honorálni a cég, ha kiugrasz?

5. Az interjúztató hirtelen furcsán kezd viselkedni.

Egy másik trükk, mikor az interjúztató hirtelen különösen kezd viselkedni. Nem foglalkozik a jelentkezővel, a számítógépet bámulja, telefonál vagy kimegy a szobából az interjú kellős közepén.

Ilyenkor arra kíváncsiak, hogy a jelentkező hogyan tudja újra magára irányítani az interjúztató figyelmét vagy hogyan vágja ki magát ebből a szituációból. Az egyik legjobb módszer, ha megkéred az interjúztatót, hogy tegyétek át a meghallgatást egy másik napra, amikor alkalmasabb lesz neki.

6. A jelöltet bemutatják az egész csapatnak.

Előfordulhat, hogy a főnök felajánlja a jelentkezőnek az interjú után, hogy találkozzon a lehetséges jövőbeni munkatársaival. Ez történhet az irodában vagy munka után. Ez sem egy udvarias gesztus, hanem egy teszt, mellyel a munkatársak véleményét akarják megtudakolni a jelentkezőről.

7. A főnök leejti a tollát.

Egy másik teszt, ami segíthet a munkáltatónak a jó szándékú és érzékeny jelöltek megtalálásában, ha a főnök leejti a tollát a padlóra és figyeli a jelentkező reakcióját. Ha az ösztönösen lehajol a tollért, akkor nagyobb eséllyel fogja megkapni a munkát. Ha viszont kivárja, hogy a főnök vegye fel, nem sok jóra számíthat.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

91 hozzászólás

  1. Szerencsére soha sehol nem próbálkoztak nálam a fenti hülyeségekkel. A HR-esek sok baromságot kitalálnak, ez igaz. Én nyugodtan felállok és eljövök ha túl extrém az interjú. Azt is imádtam mindig, amikor kis nyikhaj huszonéves jön a betanult HR-es fordulataival. Most mondjam neki: hogy én már pogácsát ettem, amikor te még nem is sütöttél?? Pontosan tudom, hogyan üljek, mit sugározzon a testbeszédem. Olyan is volt, hogy átvettem a beszélgetés irányítását. :))

    • Nagyon sok embert nem vesznek fel az állásra, akik ugyanúgy alkalmasak lennének. Akkor is, ha nem ez látszik az első benyomásra. A rokonszenv becsaphat. 10 jelentkezőből szerintem sokszor a legtöbb jó lenne, persze függ attól, hogy milyen munkakörről van szó.

      • A munkáltatónak ugyanolyan érdeke,hogy felvegyen,mint nekem,hogy munkám legyen. Ha szopatnak,felállok és otthagyom őket,minden szemrebbenés nélkül. Egymás idejével ne szórakozzunk.

    • Pontosan igazad van.
      Jártam én is hasonló képpen. Igaz nem akartam annyira az állást, csak keresgélte.
      Ketten voltak,egy idősebb inteligens úr, meg ez a fiatal pöcs.
      Gyakorlatilag ugy mostam le a pályáról, hogy csak az idősebbel beszéltem.
      Tudomást sem vettem róla.
      A végén közöltem,hogy nem áll szándékomban itt dolgozni, csak kiváncsi voltam , milyen egy állás interjú meddig képesek elmenni. Illedelmesen elköszöntem az idősebb úrtól, a másikra rá sem nézve eljöttem.

    • Hát nem vennék fel az tuti. Pont az ilyen kis mindenttudo barmokat próbálják kerülni,akik kiteszik a homlokukra hogy egy tanulatlan barmok de mégis mindent jobban tudnak. Hr-esek rémálma, a munkaközösség legnagyobb idiotaja.

    • Ha annyi pogácsát ettél miért nem te vagy Hr-es?
      Ne fogjuk a korra szerintem
      Átvenni az irányítást meg nem módi egy állásinterjún, persze nem kell lemenni bólogatósba pláne ha nem értünk egyet, de személy szerint nem is dolgoznék olyan helyen ahol a Hr-es olyan amilyennek nem kellene lennie. Sokat elárulna a cégről..

  2. Szerintem ezek nevetséges trükkök. Egy ilyen munkahelyre nem mennék dolgozni, mert alapvetően arra való a portfolió, önéletrajz, és a próbaidő, hogy kiderüljön milyen az adott személy. Az elbeszélgetsében is ilyen ostoba trükökk nélkül is el lehet dönteni milyen valaki egy bizonyos pontig. Ha jó szakembert szeretne találni, és a személy szaktudása és tapasztalta számít, akkor talán azt kellene értékelni és a próbaidő alatt megállapítani a mélyebb konklúziókat, hogy kell e az adott személy a cégbe vagy sem.
    És nefelejtsük el a mai világban egyáltalán nem csak a cég az aki teszteli az alkalmazottat hanem az munkára jelentkező személy is. Mivel bizonyos területeken szakemberhiány van ez a fajta szűrési modell elég elcsépelt és megalázó trükk. Ilyenkor egy jó szakember joggal mondja azt, hogy köszöni szépen de nem kér ebből a cégből.
    Magyarországon jellemzően sírnak a munkáltatók, hogy nem találnak megfelelő szakembereket. És ez szerintem a rugalmatlanságuk miatt is van részben. Szemléletet kelene váltani ebben az ügyben, mert egy jó szakembert oda kell csábítani, vagy megy egy zsírosabb fizetésért és egyéb juttatásokorét külföldre dolgozni. Most a jelnlegi technológiai világban pedig akár otthonról kényelemsen. Nem is kell külföldön élnie.

    • Egy jó portfóliót nem nehéz készíteni, de az egyén személyiségét ezen nem lehet felmérni.egy személyes találkozón sok minden kiderülhet.

      • Jó, de ne a személyiségemért vegyen már fel, hanem mert tudok. Nem bratyizni, meg más után mosogatni járunk dolgozni. Mert aki elmossa maga után a csészét, azt ugye könnyebb rávenni a többire is mint azt aki csak odadobja….

        • Biztos hogy nem mosnám el a csészét ! Egy étteremben sem viszem be a konyhába és mosom el. Megvannak rá az emberek akiknek ez a dolguk ! A céghez sem csészét mosni jelentkezem ! Amúgy meg: Köszönöm már ittam nemrég. Nem Kávézgatni megyek, hanem lebonyolítani az interjút egy vastag fizuért. Az én trükkjeimen is át kell még esnünk ugyanis egy interjú nálam mindig kétirányú, ők nálam vizsgáznak épp, hogy akarok e ott dolgozni !

    • Majd 30 éves a történet. Behívtak (el)beszélgetni reggel 9-re. Fél 10-kor még nem volt ott a (nagy)főnök – mert még nem volt HR-es. Talán 3/4 10-kor előkerült. Végtelenül nyugodtan mondtam: “Mivel ön ajánlotta a 9 órai találkozást, illik, hogy 9-kor legyen itt és nem háromnegyed óra késéssel. Miféle munkahely az ilyen, ahol trehányságot tapasztalok már az első találkozáskor?… stb.) Voltak további kérdések, pl. hogy van-e olyan dolog, amit utálok csinálni. “Persze, hogy van- mondtam, de nem árulom el, mert azt is megcsinálom”. És így tovább. Felvettek. Életem legjobb csapatába kerültem és dolgoztam ott öt évig.

    • Bizony. Az, hogy ki a legalkalmasabb azt nem igazán lehet eldönteni egy órás interjúból, főleg nem ilyen ostoba trükkökkel. Ha így tennének próbára, lehet otthagynám őket, mert látom, hogy nem veszik komolyan a jelentkezőt. Ha már a kezdetekben “szórakoznak vele”, utána is fognak, hiszen a jelentkezőt “mindent lenyel” típusnak, tudják be, és “balekként” fogják kezelni.

  3. Ha én lennék az aktuális Jelentkező, bizony nagyon modortalannak, udvariatlannak, sőt, “hülyének” tartanám némely itt bemutatott Főnök u.n.”próbatesztjét”. Azoknál a “Főnököknél egyszerűen nem vállalnék munkát. Egy Igazi Főnök még a felvételi beszélgetésben SEM alázhatja meg a munkára jelentkezőt!!!

    • … és ha már a felvételin megaláz, mi lesz velem ami után aláírom elkötelezettségem? Igaz súlyosabb nem lehet mint nagy ívben repülni!

      • Elnézést, de a cikkben felsorolt pszichológiai trükkök közül melyik a megalázó? Hogy megnézi, hogy otthagyod-e a csészét szó nélkül az interjú végén az asztalon, vagy egy feszült helyzetet teremt amivel szimulál egy várható munkahelyi stresszes szituációt és kiváncsi az erre adott reakcióidra? Ne legyünk már mimózák.

        • Hát, ha valaki elkezd velem kiabálni, az elég megalázó. A csészés próba meg elég kétértelmű. Idegen helyen elkezdeni mosogatni, az modortalanság is lehet.

        • Senki idejével nem szórakozunk!
          Az eltékozolt időért senkit sem lehet kárpótolni.
          Aki más idejével szórakozik az a szememben aljas.
          Ilyen emberrel/céggel egy percet sem szeretnék dolgozni.

        • Ha a munkáltató kíváncsi az én “pszichés hátteremre”, én is megnézném a főnök és a hr-es kollégája pszichiátriai jellemzését: Lehet, hogy azt mondanák a cég vezetőségéről: hogy kivétel nélkül mindenki pszichopata; és tanácsosabb ezt az új kollektívát messziről elkerülni!!!

      • Ezek a próbák inkább egy őrült ötleteket sugallanak. Fel lehetne tenni azt a kérdést, hogy ha a HR-es dolgozó ilyen próbáknak teszi ki a felvételiseket, akkor – elképzelhető – hogy a munkaügyes alkalmazottnak el kellene mennie egy pszichiátriai konzultációra….

  4. Amikor a főnök furcsán kezd el viselkedni, megenni a pogácsákat, meginni a kávét, majd amikor mással kezd el foglalkozni, az elejtett tollat ellopni, a végén mikor kiabálni kezd akkor kinyitni neki az ablakot, had ugorjon. 🙂
    És sürgősen otthagyni azt a céget.

  5. Voltam olyan helyzetben, hogy nekem kellett meghallgatnom egy jelöltet. A lehetséges praktikák helyett azt kérdeztem a jelölttől, hogy kérem magyarázza el nekem, miert kerek a csatorna fedél. Mivel karbantartó munkakörben kellett új kolléga kíváncsi voltam, ki mennyire kezd el gondolkozni. Az volt végül a kiválasztott személy, aki ha nem is tudta egyből a választ, elkezdett hangosan gondolkozni,és lehetséges okokat felsorolni.Nagyon izgalmas és jó beszélgetések voltak ezek, de volt aki egyszerűen nem is törekedett válaszolni.A kiválasztott személy válasza az volt, ezen még nem gondolkozott,de biztosan oka van. Egy pár perc után rájött, hogy mind biztonsági, mind kezelhetőség miatt kerek a csatornatető. Azóta a kolléga több olyan valtoztatást hajtott végre, mely kezelhetőbb és biztonságos eszközhasználatot eredményezett.

    • Egyszer Elon Musk mondta, hogy mindig saját maga interjuvolja a munkavállalóit, és ő is mindig feltesz egy ehhez hasonló kérdést. Hogy ha volt pl az előző munkahelyén egy probléma, azt mondja el részletesen, hogy hogyan oldotta meg. Mert sokan csak learatják mások helyett a babért, hogy “én oldottam meg”, de azok nem tudják a részleteket, csak az, aki tényleg odatette magát, az emlékszik a gondolatmenetre is. Úgyhogy ez tényleg jó kérdés, amit ön is alkalmazott.

  6. Ha kávét kap az ember az “meghívás” azt, aki a kávét kapja elfogyasztása után nem kell, hogy bárhova is rakja, mivel a meghívó fél ügye! A Toll próba szánalmas, e szerint seggnyalókat keresnek 😀 , de jó tudni a cikk alapján , hogy egyesek mire képesek 😀

    • Azt azért, nem árt tudni ha az interjúztató nem szimpatikus, az általában kölcsönös, így akármilyen figyelmes az interjúra hívott, nem nyer felvételt!

    • Ez nagyon igaz! Pont az jutott eszembe, hogy ott vagy egy totál ismeretlen helyen, ahol kávéval kínálnak, te ott és akkor csak vendég vagy, mi a frászt kell neked szerencsétlekedned a bögrével egy ismeretlen helyen?
      A másik, hogy ahol ilyen baromságokat jönnek már az interjún, ott én nem.is szeretnék dolgozni.

  7. Az egyik barátnőmmel az állásinterjún az egyik interjúztató úgy gondolta jó stratégia, ha “rossz zsarut” játszik, direkt hergelte a barátnőm (vagy csak szimplán agresszív jellem, nem tudom).
    Az interjú után pár nappal megkeresték egy ajánlattal a barátnőmet, aki nemet mondott az rá, mert nem volt szimpatikus számára a fenti vezető és nem dolgozna vele szívesen. Meglepődött a HR-es még utána megprobálta egy újabb ajánlattal a céghez csábítani, hiába. Mivel nagyon tehetséges nőről van szó, ezért már ekkor volt 2 másik ajánlata 2 másik cégtől, akik partnerként kezelték őt, inkább ezek közül választott.
    Ezen érdemes elgondolkoznia a HR-eseknek, hogyha tényleg szakembereket szeretnének felvenni.

  8. Szerencsére sosem kellett nyomorult kisérleti állatként éreznem magam egy munka miatt sem…elképesztő hogy ilyen áltudományos bulvárpszichológiai hagymázzal próbálnak embereket megitélni.Ennyi erővel kérhetnék a horoszkópját is.Valami nagy baj van a világgal…

    • Ez a válasz nagyon tetszik.Van humorérzéke és fejlett az önérzete.Én már azzal sem értek egyet,hogy több körös felvételi elbeszélgetés van.Senkit sem lehet megismerni még több “körben” sem.A munkája beszél az ember helyett azt pedig csak akkor tapasztalhatják meg ha felveszik.Mi vesztenivalója lehet a munkáltaónak.Legfeljebb bucsut vesznek egymástól.Minden valószínűség szerint a legjobb oldalát mutatja a jelentkező.Ha egy ember lusta, ezt nem fogja ezeken a felméréseken a tudtára hozni a felvételével megbízott kollégának – talán van annyi esze.

      • Azt azért mindenki elfelejti, hogy egy cég mindíg profitot akar termelni. A betanulási idő/próbaidő nettó veszteség egy cégnek. Minél többször vesz fel próbaidőre egy embert, vagy adott esetben újabbat és újabbat, annál több vesztesége keletkezik a cégnek, mivel a betanulási idő alatt a munkavállaló nem termel bevételt. Ezért próbálkoznak ilyen sekélyes trükkökkel, meg 3-5 körös, hallottam már céget 7 körös interjúval is… inkább töltetnének ki egy személyiségtesztet a jelölttel, az ilyen felesleges körök helyett…

  9. Ahelyett, hogy ilyen marhaságokra áldoznák idejüket a munkáltatók… inkább foglalkoznának efektív munkával. Mostanában voltam állásinterjún a III. Ker. Kormányablak ügyintézői állásinterjúján. Hárman vizsgálgattak: a HR-es, az Osztályvezető és a Hivatalvezető. Arra nem voltak képesek, hogy normálisan kinyomtassák az önéletrajzomat. A fotómnak csak a fele látszott… holott én otthon ki tudtam nyomtatni rendesen. Ezen a területen már volt tapasztalatom, közigazgatási vizsgám, mindhárom oltással rendelkeztem, a munkához szükséges pszihiátriai vizsgálaton is jól teljesítettem, mindenféle nyilatkozatot leadtam, több nyelvet ismerek alapfokon, végzettségem is magasabb volt az elvárásoknál és nem kértem magasabb bért se ezért… mint egy fiatalabb munkaerő, akivel még most is – több területen is – felveszem a versenyt. Megvan a kellő alázatom a munka iránt is. Ettől függetlenül nem engem választottak. Mit kellett volna még felmutatnom? Kiugornom az ablakon, ha arra kérnek? Tisztára betegek azok is akik ilyeneket kitalálnak! Külföldön nem toboroznak oda egy munkahelyre több tíz munkavállalót, hogy aztán válogassanak közülük egy kívül csinos, belül pudvásat, ha az első jelentkező is képes elvégezni jól a feladatot.

    • Semmit sem kellett volna tenned! Illetve mégis. Tudnod kellett volna, hogy az interjúztatás csak látszat, mert már az állás meghirdetésekor meg volt, ki kapja meg azt az állást!

    • Valószínűleg a felsorolt illetőknek összesen nem volt annyi végzettsége, tudása, mint neked. És ez bizony frusztrálja az ilyen embereket. Nem csak azért, mert veszélyben érzik a pozíciójukat melletted, hanem mert van egy megélése is annak, ha náluk sokkal okosabb beosztottjaik vannak, és ezt nem mindenki viseli jól.

  10. Az ifjonti HR-esek betanult és kitalált technikákat vetnek be, kísérletezgetnek a pácienseken, emberismeretük nem éri el a hozzájuk látogató jelentkezők átlagos emberismeretét. Egyes szakterületek ‘valódi’ humánerőforrás-igényeiről halványlila sejtelmük sincs. Akiket ez nem érint, azoktól bocs:))

  11. Mindig megalázó az interjuztatas. Egyszer voltam és közhasznú takaritasert. Vagy egy óra hosszat beszélgettünk, kérdezték, én valaszoltam, felírták az adataimat, még válaszra sem méltattak. Ezért nem megyek ilyen helyekre. Vagy kell az ember, vagy nem. Akik válogatnak, azoknak nem is nagyon kell.

  12. Nyomorék egy HR-es lehet, aki ezekből, bármelyiket eljátszja, és azon felül, messzemenő következtetéseket von le.

  13. Elég hülye, sok esetben triviális próbák elé állítják az amúgy is kiszolgáltatott munkát keresőket, a sok esetben nagyképű, hatalmukat éreztető, sok esetben pedig kéjes örömmel visszaélő munkaadók. Így hozva a munkát keresőt sok esetben szándékosan szorult lámpalázas idegállapotba.

  14. Voltam mar nagyon sok intrjun amirol itt beszelnek meg soha nem halottam. Vagy lehet Eszak Amerikaba masok a szokasok?

  15. Bemutatnak a munkatársnak az ismerem egy iskolába jelentkeztem vizsgaszervezőnek nem is ez a lényeg,hanem csak azért nem vett fel mert igaz, hogy nincs ilyen téren tapasztalatom, de tanultabb vagyok mint akik ott vannak. Erről ennyit.

    • HR-es vagyok. Egy jó HR-es szakember elítéli az úgynevezett stresszinterjú minden formáját, nem alkalmaz semmilyen feszültségkeltési technikát. Ez emberileg és HR szakmailag abszolút elfogadhatatlan. Aki a cikkben felsorolt trükkökkel találja magát szemben, annak azt tanácsolom, hogy udvariasan szakítsa félbe az interjút és köszönjön el. Ki akar olyan cégnél dolgozni, ahol már az interjún megalázzák…

      • Akkor öntől mint HR-estől hadd kérdezzem meg, hogy a fenti 7 példa körül ön szerint melyik megalázó és miért? Megalázó, ha leejtünk egy tollat és kiváncsiak vagyunk, hogy a másik mit reagál rá? Megalázó, ha egy munkahelyi stresszes, vagy váratlan helyzetet szimulálunk ami esetleg a munkakör része lesz?

        • Pl. megalázó, ha megbeszélt időre mész, ami le lett előre egyeztetve, és kérnek 10 plusz percet, aminek leteltekor még mindig nem kerültél illetékes személy elé, hanem újabb türelmet kérnek. Már bocsánat, de ez igenis tiszteletlenség is, meg megalázó is!
          Velem egyetlen 1 esetben eljátszotta egy munkáltató, nem vártam ki a végét, amikor 30 perc várakozás (10 percet kért, de 30 percre hagytak úgy magamra 1 folyosón, hogy szó szerint senki arra sem jött) után “eszébe jutottam”, és újabb türelmet kért, én felálltam, elköszöntem, közöltem, hogy ne haragudjon, erre nekem ilyen formában nincs időm, és eljöttem.

  16. Egy nagy tálca sütikét elvárt volna minden héten a korábbi főnököm.
    De voltam már olyan interjún,ahol céloztak rá,hogy szokás vinni…

    • Nekem volt egy olyan munkahelyem, ahol azért nem voltam Kati ka, mert soha nem vittem sütikét. Aki vitt, azt kitüntették a ka jelzővel…

  17. A kávés egy nagy butaság! Ha vendég vagy valahol, is fogod magad, kimész a konyhába, és elmosogatod a csészédet, tányérodat? Nevetséges, és kicsinyes is, ha ettől függ, felvesz-e a leendő munkáltatód!

    • Miután a (nem HR-es, hanem a leendő főnököm) az interjú vége felé említette, hogy esélyes vagyok a felvételre, azonnal megkértem, hogy mutassa meg, hol kell majd dolgoznom, mert a munkakörömben láttam már pár fajta irodát, ahol zavaró tényezők előfordultak. Csökkentve ezzel a hatékonyságom. Megtagadta. Arra hivatkozva, hogy ne zavarjuk a dolgozó néppet. Innen kezdve a bér már nem is érdekelt.

  18. Én jelentkeztem egy munkára, ami nagyából megegyezett a régi (cég megszűnés) munkámmal, a HR-es tette a dolgát, majd a második körben ketten maradtunk a megyéből majd úgy döntött, hogy a másik fél a nyerő. telt múlt az idő és halom, hogy a felvett srác két hónap alatt három autójukat törte össze, biztos jó döntés volt, a kérdés az, hogy a HR-es milyen felelősséget vállal a döntésével? Arról már nem is beszélek, hogy ez a vonat elment pedig szívesen csináltam volna még most is pedig elmúlót 20 -év.

  19. Mindez a felkészületlen HR esek kézikönyvéből, vagy oda való. Ha valaki ismeri az embereket, akkor az önéletrajz mellett egy tartalmas beszélgetéssel sokkal több minden leszűr, kiderít, megállapít, mint az ócska trükközéssel, amin egy jobb intellektusú jelentkező azonnal átlát. Lehet, belemegy a komédiába, csak éppen középszerűnek tartja az ilyen HR est.

  20. Ha így interjúztatnának, szó nélkül hagynám ott a helyet. Legalább a tiszteletet adjuk meg egymásnak és ne várassuk egymást holmi felmérés miatt, max. jó indokkal. Lehet, hogy érdekel a munka, csak mondjuk az interjú utánra megbeszéltem egy orvosi találkozót is és nem érek rá, hogy ilyen szarságok legyenek a lényegesek egy interjún és nem az, hogy mit tudok….az meg hogy elkezd kiabálni velem….pffff. Nem vagyok az a hal vérű, de munkában nyilván moderálom magamat. Ha viszont valaki akár csak tesztelésből is elkezdene ordibálni, hát szerintem a végén ő menne ki sírva a szobából. Ez a cikk…..hogy is mondjam…szánalmas. Biztos nem venném fel HR-esnek aki ilyeneket csinál. Rengeteg munkatársam volt aki nem vitte vissza a kávés bögréjét a konyhába nap végén…..közben meg az egyik legjobbak voltak…de ne vegyük fel mert nem viszi vissza a bögrét….édes istenem…hol élünk?

  21. A kávéhoz annyit, hogy a mi cégünknél TILOS elmosni a csészét, mert arra ott van a takarító, aki szakszerűen (!) teszi meg ezt. Megkérdezni persze o.k…

  22. Nézzük józan paraszti ésszel.

    1.) Kávéval kínálnak
    A kulcsszó a “kínálnak”, vagyis ők ajánlják fel. Nem pedig te mész ki a konyhába, készíteni egyet magadnak. Ha vendég vagy, akkor a házigazda dolga a rendtartás. Miért kellene mosogatnod? Másrészt, honnan kellene tudnod, hol a konyha? 😀
    2.) Megváratnak
    Ez nem teszt, ez komolytalanság és felkészületlenség. Ha nem tudnak akkor fogadni, amikorra hívnak, akkor az csak az ő alkalmatlanságukat mutatja. Ez legalább akkora hiba a munkaadó részéről, mint a késés a jelentkező részéről.
    3.) Az interjúztató kiabál
    Ezzel saját magát és a cégét tünteti fel rossz színben. Ha egy személyzetis így viselkedik, és engednek ilyen embert felvételiztetni, akkor ott komoly gond van.
    4.) Az interjúztató furcsa dolgot kér
    Szintén a személyzetis elmeállapotát minősíti, ha egy állásinterjún nem képes a tárgynál maradni.
    5.) Az interjúztató nem figyel a jelentkezőre
    Az alapvető tisztelet hiánya, a másik fél semmibe vétele. Hasonló a 2-es ponthoz.
    6.) A jelöltet bemutatják az egész csapatnak
    Ennek még akár lehet is értelme. Persze csak akkor, ha már a jelentkező ki lett választva. Addig csak feleslegesen zavarják vele a dolgozókat.
    7.) A főnök leejti a tollát
    A segítőkészség jó dolog. Ha tényleg véletlen ejti le a tollat, akkor nincs gond. De azért egy ilyen direkt viselkedés egy főnöktől elég kicsinyes.

    Összességében szerintem az ilyen mesterkedések nagyon kétélű kardok. Ha csicskákat és bólogató Jánosokat keresnek, akkor hajrá. De ilyen módszerrel jó munkaerőt nem fognak találni. Inkább csak saját magukat járatják le. És utólag már felesleges azzal jönni, hogy “ez csak teszt volt”… 🙁

  23. A “trükkök” egy része csak simán bunkóság, néhány pedig kimeríti a megalázás fogalmát is.
    Aki ilyesmivel találkozik interjún, jobban teszi, ha rögtön sarkon fordul!
    Talán a csapatnak való bemutatás az egyetlen, ami úgy-ahogy igazolható, de az is csak akkor, ha a vezető már félig el is döntötte, hogy felveszi az illetőt, és előre tudja, hogy a csapatnak is be fog jönni. Különben csak manipuláció az egész, ugyanazt teszem, mint az X-faktor a “Bikicsunáj” – félékkel. (hamis reményt keltek a jelentkezőben, de közben komoly esélye nincs, ő a szórakoztató rovat része, csak nem tud róla).

  24. Nem hiszem hogy bárki meg merné ezeket csinálni egy ismeretlen emberrel. Lehetnek váratlan esetleg kellemetlen reakciók. El kell tudni dönteni mit várnak az alkalmazottól és az képes vagy nem végrehajtani! A munkahelyre nem szórakozni vagy segget nyalni jár az aki ért valamihez. Még soha nem találkoztam ilyen interjúztatóval. Igaz csak cégvezetőkkel tárgyaltam eddig.

  25. “Kedvencem” az, amikor azt kérik, hogy beszéljek a hibáimról, negatív tulajdonságaimról. Én akkor visszakérdezek: “Mi az, hogy hiba?” – ugyanis egy embernek csak tulajdonságai vannak. Az teszi hibává, vagy erénnyé, hogy milyen szemszögből vizsgáljuk. Pl a hangom érces, rekedtes. Ez hiba vagy jó? Nyilván, ha szoprán operaénekes akarok lenni, akkor hiba, de ha pl telefonos ügyfélszolgálatos, akkor nem.

  26. Jó napot kívánok… kérek egy csésze kávét, de csak ha megvárakoztat. Ha pedig kiabálni fog, kiugrom az ablakon. Hja, ha maga nem figyel rám, megyek és megismerkedem a többiekkel. Uppsz, lepottyant a tolla! Pont így jártam a múltkor, jobb ha rögtön felveszi, mielőtt más veszi fel!

  27. És ha elmosom a csészét, felveszem a tollát, akkor azt mindig nekem kell majd, hogy folyton bizonyítsam milyen figyelmes és érzékeny vagyok? Meg még mellette hibátlanul dolgozzak, és ne stresszeljek, hogy odaérek-e előbb a tollért. És ezt megfizetik? Ugyan már…

  28. Jó ez a cikk. Elmondja, hogy mikor KELL felálni és szó nélkül “bunkón”, “udvariatlanul” otthagyni az interjút.

  29. Javarészt egyetértek az előttem szólókkal. Persze függ a pozíciótól is, de feltételezem hogy értelmes posztra értelmes embert keresnek.
    KÁVÉ: MJ-vel nagyon egyetértek, egy interjún vendég vagyok, ha kávéval kínálnak és kérek, elfogadom. Mosogatni otthon, és a munkahelyen akkor ha már ott dolgozom. Ha meghívom a haverokat sörözni, nem várom el hogy levigyék az üveget visszaváltani.
    MEGVÁRATÁS:. na ez gáz. Stresszhelyzet? Ugyanmár. Persze vannak történések, de hogy direkt… ez tapló dolog lenne.
    KIABÁLÁS: Sanszos hogy mosolyognék, és megkérdezném hogy stresszes-e a napja.
    ABLAKON KI: dettó, csak segítenék neki mentőt hívni magához.
    FURCSA VISELKEDÉS: Kb. ugyanaz. Ez a szituáció egy terepfelmérés, nincs helye trükközésnek, mert az olcsó és béna.
    CSAPATNAK BE: oké, ebben van valami. Lehet hogy egy HR-es vagy egy főnök együtt rezeg veled, de a leendő csapattal nincs meg a kémia. Jártam pontosan így, örülök neki így utólag.
    TOLL: ez emberi reakció, szerintem semmi messzemenő következtetést nem szabad levonni belőle… persze jólneveltség, figyelmesség, stb.

  30. Ki fogtok nevetni de pont az jutott eszembe hogy ha én lennék az akit teszteknek. Pl ugorjak ki az ablakon. A válaszom az lenne hogy csak ön után, Ha le ejti a tollat vegye fel . Ha kiabál velem mint általában amit abban az esetben csak kinevetem az illetőt . Ha elkezd telefonálni az interjú közben akkor elvesztem a telefont és leteszem. Így ezzek alapján 99% hogy nem vennének fel. .De jobb is így.

  31. “megfelelt, de ezt a kislabdát még el kéne hajítani”
    Bödőcs Tibor
    Bocsánat, hülye cikk, tele ostobaságokkal. Még mosogassak egy ismeretlen helyen…

  32. A legszebb az ,amikor az életkorod,munkatapasztalatod és végzettséged is magasabb a kis HR-esnél. 😀

  33. Ha el kezd telefonálni, akkor én is 🙂 Ha kiabál, akkor én is— és örüljön ha nem verem pofán

  34. Ha bajban van egy cég, nem talál könnyen megfelelő munkaerőt, akkor nem bohóckodnak ilyesmivel.
    Ahol pedig állásinterjún nem tudnak emberi módon, valós kérdéseket feltenni, ott csak bohóckodnak meg szivatnak…és ha ne adj Isten fel is vesznek, a szivatás annál a pontnál bizonyosan nem ér véget -> kuka

  35. A tollat az veszi fel, akihez közelebb van, vagy hamarabb elindult lehajolni érte. Szerintem ennek semmi más jelentősége nincs.

  36. Állásinterjús trükköm jelentkezőként:
    Ragaszkodom a teljesítmeny alapú bérezéshez. Ha nincs ilyen, alakítsák ki! Csak így vagyok hajlandó dolgozni és hamar bebizonyítom, hogy a többi dolgozó a munkaideje nagy részében csak a tökeit vakarássza. Mindig felvesznek, de mindig kilépek 1 éven belül, mert a végén már ciki, hogy többet keresek teljesítményben, mint a nagyfőnök. Mindenhol engem utálnak. 😀
    Jókat röhögök rajtuk!

  37. Hát, én nem vagyok mimóza, de ha orditóznak velem, meglehet, hogy pofánverem. De az a minimum, hogy az én hangomat is hallják az egész cégnél. Ja, nem vesznek fel? Ilyen helyre csicska kell, nem ember.

  38. Mostantol interjura mosogatoszerrel fogok jarni, hatha elfogyott a cegnel.
    Ablaknyitaskor meg vegtelen udvarias leszek es eloreengedem az interjuztatot: csak On utan,
    A fent leirt tesztelos interjut altalaban olyan munkakor betoltesehez alkalmazzak, ahol akar ezer jelentkezobol is tudnak valogatni es kivalasztani egy bologatos rabszolgat, aki hetvegen is dolgozik minimalberert.
    Es ha mar nem birja es kilep johet a kovetkezo.

  39. Én is épp állást keresek, ezért tévedtem ide , de ekkora baromságokat régen olvastam. Gyakorlatilag olyan pozira illik ez a leírás ahol egy szolgát keresnek. Elmosogatni a csészét.. úristen.. aki meg elkezd kiabálni vagy ablakon akar kiugratni embereket az meg is érdemli hogy otthagyják. 45 perc csúszással kezddnek hogy próbára tegyenek. Aha, biztos így ráér egy cégvezető + szervezésből ad egy negatív referenciát rögtön a cegéről.
    A cikkíró se tölthetett el sok időt vállalati környezetben…

  40. Mondjuk az, hogy ugorjon ki az ablakon.
    Ez nagyon megalazo, mert cserebe Te nem.kerheted ki magadnak, mert akkor ugye milyen vagy mar….

  41. Egy személyes találkozón (főleg a fentiekhez hasonló gyökér HR-esekkel) egy túrót lehet megállapítani, nem az alkalmasságot! A néhány hónap próbaidő alatt annál többet!

  42. Fordult a kocka kispajtás. Bár sok-sok cég még mindig fordítva ül a lovon. Nem én fogok kalapolni, hogy felvegyenek, az igazi kérdés, hogy milyen extrát tud nyújtani a munkáltató, hogy őt választva, neki hajtsam a hasznot a lehetséges több tucat opció közül. Ha pedig nem szeretnének, akkor csak nyugodtan vegyenek fel egy “zs” kategóriás “mindenben megalkuvó”, “tökéletesre tervezett” valakit. Nem rabszolgának megyek egy céghez, nem azért, hogy a főnök tollát szedegessem a földről, vagy, hogy az ablakon ugráljak ki. Értéket teremteni megyek, abban viszont profi vagyok….

  43. Tanácsom minden álláskeresőnek, hogy tanuljon, mert a tudás hatalom! Mindig csak is saját magát adja, mert a többi mind hazugság ami kiderül. Ne hagyd magad kihasználni, ne add magad olcsóbban a próbaidő alatt sem, ha kelessz nekik úgyis megadják. A bértárgyalásnál vasalj ki mindent belőlük, mert később már csak csepegtetik az emelést. Ha úgy érzed kihasználnak nézz szét és aki keres az talál jobbat. Tapasztalatból írom ezeket és nem betanultam, olvastam. Eddig ahova behívtak interjúra, ott csak rajtam múlott a választás, mert Ők mindig engem akartak pedig semmi HR-es okosságnak se néztem utána.

  44. Ott kezdenèm,hogy az idő a legdrágább kincs,hiszen azt az èletedből adod.Ha dolgozol,pènzèrt adod az idődet a saját,ès a családod javára.Amíg az interjún vagy,ès megtiszteled a rabszolgatartót azzal,hogy a rabszolgája szeretnèl lenni,addig ezèrt nem jár fizetès.Ergo nem azèrt megyek oda,hogy jó poènból elrabolja a napomat,hanem közös èrdekből.Ebből következik,ha hülyèt akar belőlem csinálni azt úgy tegye hogy ne vegyem èszre,mert az úristenre esküszöm ha átlépi az ingerküszöbömet úgy elverem,hogy a rosseb megeszi.

  45. Lehetséges,hogy a fenti próbatétel abszurd, de azért ön sem egy semmi.Természetesen bejöhet a vezetésnek ha valaki határozott és tisztában van előnyös tulajdonságaival, de azért túlzásokba sem kell esni önmagát illetőleg – nem gondolja?Nekem kicsit nagyképűnek tűnik a hozzáállása.

  46. Szerencsére ilyen”trükkökkel” még nem találkoztam.Ha csak a tollas részét nézem,felvenném udvariasságból ha hölgy az interjúztató,ha férfi akkor csak abban az esetben ha hozzám van közelebb.Az viszont megtörtént hogy egy szép ifjú nő jött be interjúztatni,egy halom IQ és egyéb teszttel és amikor megkérdeztem hogy lesz-e szakmai beszélgetés a műszaki vezetővel vagy a karbantartók főnökével,azt a választ kaptam hogy nem,mert ő ebből meg tudja állapítani hogy alkalmas vagyok-e a munkakör betöltésére.Mondtam hogy az ki van zárva.Nem is vettek fel…25 év szakmai gyakorlattal amiből az utolsó 5 évet olyan pozícióban töltöttem el,egy ugyanolyan cégnél,mint amire pályáztam.

  47. Mar a cim is sokatmondo:7 eszrevetlen trukk.
    Eszrevetlen ???? Aki a toll leejtesen nem lat at arra az udvar takaritasat sem biznam !
    A tobbi orultsegrol nem beszelve. Ahol ilyen tesztek vannak oda nem embert hanem csuszo-maszo rabszolgat keresnek.
    En mar az “eloszobaztatasnal” otthagynam oket.

  48. Voltam már életemben több állásinterjún, vannak hasonló tapasztalataim. Megvárattak, megkínáltak kávéval, nem tollat ejtettek le, hanem papír repült le az asztalról. Azt gondolom, ha nagyon akarom azt a munkát, akkor bármikor kiállnám a HR-esek próbáját. Elég öreg róka vagyok már ahhoz, hogy tudjam milyen helyzetben milyen viselkedést várnak el tőlem, és mi az, amit el kell engednem. De nem mindenáron akarok megszerezni egy állást. Annyi lehetőség van, mért kellene megalkudnom.

    Ez csupán egy kölcsönös teszt, hogy bizonyos helyzetekben hogyan tudunk alkalmazkodni egymáshoz.

    Most éppen egy nálam több mint húsz évvel fiatalabb “pöcs” főnököm van, akit ugyanúgy tudok tisztelni, (és ez oda-vissza működik) mintha nálam húsz évvel idősebb lenne, amit egyáltalán nem találok megalázónak. Ha nem tudsz alkalmazkodni másokhoz egy munkahelyen, és mindenáron át akarod venni az irányítást, akkor indíts saját vállalkozást, ne menj el alkalmazottnak.

    Csak akkor várhatod el, hogy elismerjék a munkádat, ha azt az elvárásoknak megfelelően elvégzed. Márpedig azt elsőre, az állásinterjún senki nem fogja tudni, csak folyamatában. Minden cég cél orientált, természetes elvárás, (tervek, célok, bevétel) hogy a munkatásak is azok legyenek. Viszont, ha már az első találkozásnál nincs meg az összhang, akkor megette a fene. Ahhoz az álláshoz nem kell ragaszkodni, amivel nem tudsz azonosulni., ne sírj utána.

    Én bizony minden frusztráció nélkül ki tudnám vinni a kávéscsészét, és akár még el is mosogatom, de szívesen lehajolok egy lepottyant tollért, 60X évesen, és nem gondolom, hogy egy nálam akár húsz évvel fiatalabb főnök nem lehet nálam okosabb, tapasztaltabb a szakmában, vagy kreatívabb.

    Praktikákat betanulni sem érdemes, mert az gyorsan kiderül, és már az első napokban megválhattok egymástól. A természetes viselkedésnél nincs egyszerűbb.

    Ha úgy érzed az első pillanatban, hogy rabszolgát keresnek, akkor menekülj. Ha nem érzed úgy, hogy meg tudsz felelni az elvárásoknak, akkor is menekülj, a munka nem neked való. Ha bármilyen szituációt kellemetlennek érzel, menekülj. Minden állásinterjú kizárólag rajtad múlik, hogy felvesznek-e. Csak viselkedj a legtermészetesebb módon. Ha ők nem fogadnak el, akkor nem vagy oda való, ha neked nem komfortos a helyzet, akkor szintén nem vagy odavaló. A döntés mindig a te kezedben van. (akarod? elfogadod?)

    Az ablakon kiugrást meg érdemes együtt tervezni a főnököddel. Ha nem ugrik veled, akkor az sem biztos, hogy a te állásod. Kettőn áll a vásár!

  49. Hú!
    Egyszer voltam,és pont elég volt
    Oké,hogy ott dolgozott a húszonéves leányzó,én az 58 évemmel mentem jeletkezni.
    Azt azért egy munkahelyért sem türném el,amit ő produkált,és még az a hiszti mikor felálltam és jeleztem,hogy a részemről itt van vége,ő nem engedd el?,mivaaaaan gettóban-lágerben vagyunk?😃😃😃😃😃

  50. Egyszer 20 percet váratott, és a recepcióstól kellett megkérdeznem, hogy lesz-e interjú. Volt természeresen, mert egy szenior manager meg egy igazgató is ott volt. Majd a háromból az egyikkel beszéltem, egy fel sem nézett a laptopjából, a HR-es meg a telefonját nyomkodva vigyorgott valami mémen, aztán felsikoltott, amikor a bérigénynél az előzetesen megbeszélt összeget mondtam. 7 éve Lengyelországban dolgozom, sosem volt még HR-es ennyire tiszteletlen velem senki.

  51. Az állásinterjű lényege, hogy azt állapítsák meg egymásról, hogy tudnak-e együtt dolgozni, azonos rezgésszinten úgymond. Ha eltérőek a reakcióidők, nincs meg a szinkron, akkor később sem lesz. Nyilván a válogatásra azért kerül be az illető, mert megfelelt az elvárásoknak, tehát itt leginkább a viselkedést kell úgymond tesztelni. Nem biztos, hogy éppen ilyenekkel, mint az itt leírtak, ezt a helyzet adja és szerintem kölcsönösen mindkét fél teszteli egymást, hiszen hosszútávú együttműködést remélnek.

  52. Egyik korábbi munkahelyemen több forduló után leendő főnököm interjúztatott. Íróasztalán relatív rend, a jobb sarkán egy hamutartó néhány csikkel. Az interjú végén kivett a zsebéből egy pakli cigarettát, felém nyújtotta és megkérdezte, hogy rágyújtok-e. Miután udvariasan elutasítottam, hogy nem dohányzom, elmosolyodott, és közölte, hogy náluk senki sem dohányzik, fel vagyok véve. De azt is megtette, hogy időnként megbízott egy fejvadász céget, keressen a cégünknél előforduló beosztásokra embereket, de a cégünk nevét semmi esetre se árulják el. Igazából arra volt kíváncsi, valaki kifelé kacsintgat-e tőlünk. A legjobb főnököm volt, szinte baráti kapcsolatban dolgoztunk együtt 6 évig.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét