Manapság a legtöbb ember odafigyel az egészséges étkezés fontosságára. Bár nem mindenki tudja, hogy a főzéshez használt konyhai edények is majdnem olyan fontosak, mint maguk az ételek. Még a legegészségesebb étrendet betartók is szenvedhetnek egészségügyi komplikációktól, ha a konyhai edényük mérgező.
Összegyűjtöttük a legveszélyesebb edényeket, s felsoroltuk a lehetséges, biztonságosabb opciókat is.

1. Teflon

A teflon valószínűleg a legnagyobb „gonosztevő” a listán. Rengetegen választják ezt a típusú edényt, ugyanis mindenhol megtalálható. Ugyanakkor ez a legveszélyesebb is.

A teflon nem tapadós felületét az úgy nevezett politetrafluor-etilén (PTFE) bevonattal érik el, ami egy plasztik polimer, s ha 300 C° fölé melegszik, méreganyagok kezdenek el szivárogni belőle. Ez a mérgező gőz influenzaszerű tüneteket okozhat. Nem csak az emberekre veszélyes, de a kisállatok és a madarak esetében akár halálos is lehet.

A Teflon konyhai edényekbe egy másik kémiai vegyület is megtalálható, a perfluor-oktánsav (PFOA), ami összekapcsolható több rákos megbetegedéssel is, mint például a mell-, a prosztata- és a petefészek rákkal. Miközben úgy hiszik, hogy a PFOA olyan kicsi mennyiségben található meg a teflonokban, hogy nem veszélyes az emberekre, fontos megjegyezni, hogy sok más mindennapos tárgyban is megtalálható. Épp ezért, a legjobb, ha lecsökkentjük az ilyen edények használatát.

Vannak más bevonatú edények is, amik PTFE- és PFOA-mentesek (például a gránit), ám ezeket is csak addig biztonságos használni, amíg a bevonat teljesen ép. A bevonat elég vékony, így könnyedén felsérthetjük. Ha egyszer felsértettük, azonnal hagyjunk fel a használatával.

Próbáld ki inkább a következő tuti biztos alternatívát: használj valódi öntöttvas konyhai edényt. Biztonságos főzni benne, és biztosan ellenáll az időnek is. Jól és igazán egyenletesen melegszik fel, sőt ha kifényezed, még le sem ragadnak benne a dolgok. Nem szivárognak belőle méreganyagok az ételedbe, mi több, igazság szerint remek természetes módja a vasszinted megemelésének is. Ha pedig nem vagy vashiányos, kipróbálhatod a lakkal bevont öntöttvas edényeket is, amik épp olyan biztonságosak, és ugyanolyan kényelmes használni őket.

2. Alumínium edények és alufólia

Nem meglepő, hogy az alumínium használata igen elterjedt, amellett, hogy ez a leggyakoribb fém, nagyon erős, könnyű, többcélú és újrahasznosítható. Ugyanakkor vannak rejtett veszélyei.

Az alumínium egy neurotoxikus fém. A megemelkedett alumínium szintet számos központi idegrendszeri betegséggel kapcsolták össze, beleértve az Alzheimer-kórt és az amiotrófiás laterálszklerózist (ALS). Mivel az alumínium edények általában bevonatosak, a bevonat hajlamos a sérülésre, ennek következtében pedig mérgező fém kerül az ételedbe.

Próbáld ki a következő biztonságos alternatívát inkább: üveg edény. Az ilyen típusú edények soha nem fognak mérgező anyagot kibocsájtani melegítés hatására. Tartósak, környezetbarátok, és nem tartják magukban a régi ízeket és szagokat. Az egyetlen hátránya, hogy leragadhatnak bennük az ételek, de ez igazán kevés ár azért, hogy biztonságos edényben süss-főzz.

3. Vörösréz konyhai edény

Biztosan láttál már vörösréz edényeket az üzletekben, és te is elámultál rajta, milyen szépek. Lehet, hogy már a gyors hővezetéséről is hallottál. De tudtad, hogy a vörösréz valójában veszélyes, ha edényekhez használják?

Csak úgy, mint sok már nehézfém, a vörösréz is fontos az emberi egészségnek… kis mennyiségben! De ha nagyobb mennyiség kerül a szervezetedbe, az akár nehézfém mérgezéshez is vezethet. Ha a vörösréz edény nincsen bevonva más anyaggal, savas ételek főzése során vörösréz szabadul fel belőle. Ha pedig bevont edényt vásárolsz, a bevonat gyakran tartalmaz nikkelt, ami pedig egy másik mérgező elem.

Próbáld ki a következő biztonság alternatívát inkább: rozsdamentes acél edény. Ez egy igazán nagyszerű opció, viszonylag könnyű és ellenáll a karcolásoknak, ha pedig kifényezed, nem fognak leragadni az ételek sem. Igen tartós, csak bizonyosodj meg róla, hogy jó minőségű, étkezési rozsdamentes acél edényt veszel.

4. Kerámia bevonatos edény

A kerámia bevonatos edények szépek, elsőre pedig biztonságosnak is tűnnek. Tulajdonképpen, a 100%-os kerámia edények teljesen biztonságosak. A bevonatos kerámia edények azonban igencsak rossz anyagokat rejtenek magukban.

A lágy kerámia bevonat nem éppen tartós, és mindennapi használat mellett néhány hónap alatt megsérül a bevonat. Ha pedig ez megtörténik, a bevonatban található ólom és kadmium az ételedben köt ki, később pedig a testedben. Az ólommérgezés a fémmérgezések egyik legveszélyesebb típusa, hastáji fájdalomhoz, fejfájáshoz, meddőséghez és egyéb egészségügyi komplikációkhoz vezethet (komoly esetekben pedig akár kómához vagy halálhoz). Még ha a bevonat ólommentes is, a felsértett edény akkor is veszélyt jelenthet, ugyanis a kerámia bevonat alatt általában neurotoxikus alumínium van.

Próbáld ki a következő biztonságos alternatívát inkább: 100%-os kerámia edény. Ez az egyik legjobb és legbiztonságosabb opció, hiszen teljesen természetes anyagokból készül, nem mérgező, nem karcolódik, és nem pereg le. Továbbá nem is ragadnak le benne az ételek, és akár mosogatógépben is mosható. Az egyetlen negatívuma, hogy a 100%-os kerámia edények igen drágák, ugyanakkor valóban tartósak is.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

21 hozzászólás

  1. Nagyanyam szaz eves zomancozott palacsintasütöjet elhoztam Nemetorszagba es sokat hasznalom, miutan a csaladban is aööandoan szolgalatban volt.Tisztesseges zomancos serpenyö. Nem attol függ, milyen burkolata van egy edenynek, hanem a minösegtöl. Ugyanugy lehet teflonos, mint rezes edenyt hasznalni, persze betartani bizonyos elöirasokat. Szeretnem tudni, ki az , aki 300 fokra fel tudja a serpenyöjet forrositani?
    Az ilyen tanacsadas mögött mindig reklam van, valaki el akar adni dolgokat es a masikokat lekicsinyiti.

    • Szerintem a cikk igen hasznos. Az ön hozzászólása több részletében is téves ill. megalapozatlan, és jól látszik hogy tudása, ismeretei a témában tartanak a nullához. Nem is értem miből táplálkozhat magabiztossága, hogy hozzászóljon egy ilyen anyaghoz!

    • Ajánlom figyelmébe a PFOA-C8 (teflon) élettani hatásairól szóló tanulmányt. A drágább (minőségi) edények bevonata is ez volt 2012-ig. Minden gyártó, sajtó úgy nyilatkozott, hogy a levált bevonat egyszerűen keresztül megy az emberi szervezeten. Holott tudományos tény, hogy ez a szintetikus anyag valóában bioakkumlatív, ami lerakódik a szervezetben.
      Részemől akár Tefal, akár SpiderPan ha meglátom, hogy sérült a bevonat, repül a kukába…

      • A mai napig tart Amerikában a Teflon per ami rengeteg értelmetlen halálért felelős! Elérhető a teflonról szóló film az interneten! Én megbotránkozva néztem végig és a végén azt mondtam a feleségemnek dobáljuk ki az összes tefal termékeinket. Abban a pillanatban mikor egy hajszál karc keletkezik elkezdi ontani magából a mérgező anyagokat ! Keresse így az interneten PFOA-C8 (teflon) veszélyei! Szerintem hamar megváltozik a véleménye!Az a baj,hogy tudatossan mérgeznek bennünket és ezek mögött óriási bevételek vannak !

  2. 1981-ben vásároltam un. porcelánmázas eredeti olasz fazekat és lábast. Milliószor használtuk, még mindig szuper a bevonat, nem válik le.
    Pontokért kerámiabevonatos Tesco serpenyő normál, kíméletes használat mellett kb 2 hónapot bírt ki, utána kuka….

  3. A sütőm melegíthető 300 fokra. Szoktam is kenyeret sütni! Igaz, csak Römertopfban, igazi kerámiaedényem nincs.

  4. Üdv!
    Próbáltam 100%-os kerámia serpenyőt keresni, de nem találtam sehol. Csak olyat, ami 100% kerámia bevonatos! Félreértem az írást, és ez a jó alternatíva, vagy csak ennyire ritka az írásban szereplő edény fajta?
    Ha kapnék egy linket, azt nagyon megköszönném.
    Sz.

    • Kerámia edénybe úgy letapad a tojás is vakarhatod 1 órát a gránitos márkás edények a jók meg márványos persze vigyázni kell rá de minden csak úgy tart sokáig kocsin is ha megsérül a festés valahol persze nem jó kezd rozsdálni az is

    • Üdvözletem!

      Én ezt találtam, ami talán tényleg kerámia – úgy látszik, a tengeren túlról kell rendelni:
      https://xtrema.com/

      Én is érdeklődöm, hogy elérhető-e pl. Magyarországon, mert sehol nem találok ilyet, csak bevonatos edényeket..

      Köszönettel,
      G. Gábor

  5. –Ausztriában vettem Jamie OLiver márkájú, feket “aluguss” edényeket és egy fekete wok-edényt.
    Otthon arról volt szó, hogy ezek egészségre károsak. Ez egyébként Salzburgban az Interspar pontgyűjtő akciójában vásárolható, az akció ma is tart még.
    Ez az említett cég elég jónevű, de ha az alumínium káros, ebben a formában is, akkor miképpen lehetséges, hogy káros edényekhez adják a nevüket egy ilyen széleskörű akcióban?

      • Épp most néztem meg ezt a filmet. Igencsak elgondolkodtató. Azt hiszem kidobom a tefon bevonatú serpenyőimet és veszek inkább öntöttvasból készültet. Bár legalább már negyven éve használok teflonos edényeket, 71 éves vagyok, eddig még szerencére nem lett bajom tőle. De ki tudja, a késöbbiekben mi lesz?

        • Az a baj hogy nem mindenre jó az öntöttvas mert ami letapadhat az le is fog benne. Én a Márkás Gránitos márványos bevonatúakra esküszöm persze kell rá vigyázni lehetőleg fakanállal vagy műanyaggal keverni nyúlkálni benne max rántottnál óvatosan villával forgatni vagy műanyaggal és akkor szuper tojás se tapad le benne nem úgy mint a kerámiába vakarászhattam 1 órát mire lejött

    • Kedves Hász Erzsébet,
      attól, még haogy Ausztriában szerezted be, az ALU ott is ALU! És ha nem egészséges akkor ott sem az, akár Jamie Oliver, akár nem.
      Ennyit tudok hozzászólni, egyébként én is éltem nyugaton közel 12 évet és simán elmondhatom, bizony nem minden arany, ami fénylik 🙂

  6. Nem arról van szó véletlen, hogy nem igazán fogy a saválló valahol, ezért szidni kell valahogy a többit?
    De ha már szidni kell, adok igaz és hasznos dolgokat:

    A teflon bevonat nagyon sérülékeny mosogatáskor és könnyen leválik. És ott a le fog le tud égni amit bele tesznek. Amitől még jobban sikálja az ember és még nagyobb lesz a sérülés.

    Az alu nagyon könnyen deformálódik , alacsony hőn is. Így nagyon vigyázni kell rá.

    A ráz annyira drága hogy két saválló is kijön egy réz árából. És nem jobb, csak drágább az alapanyag.

    A kerámia nagyon jó, amíg valahogy meg nem sérül (Ez erősen minőség függő) . Onnantól töredeznek belőle darabok meg ilyenek. Ez nem ár, inkább márka függő.

    Összességében a “rozsdamentes acél” éri meg a legjobban, de abból is van ami magasabb vas tartalmú mint kéne é képes rozsdásodni.

  7. Amióta közelebbi kapcsolatba kerültem a polimerek gyártásával, kifejezetten figyelek a műanyagok használatára. Pld mikróba sosem teszem, még ha rajta is van, h mikrózható, mert megolvadhat. Biztosan mindenki látott már olyan mikrózható edényt, aminek pld a sarka buborékos lett, mert ott helyileg felforrt azt étel és megolvasztotta a műanyag dobozt.
    Fagyasztani sem szabad benne a strandra vitt italt, mert a fagyás hatására is mérgező anyagok kerülnek az italba.
    A teflont nehéz feldolgozni, egyedüli oldószere a kaporsav, továbbá magába szívja a vizet, ezért nem szabad elmosni, olajos kendővel érdemes eltörőlni.
    A réz edény sem teljesen réz, pontosabban nem teljesen vörösréz, mert az mérgező. Ha más nem, mindenki halott már a pálinkafőzés alkalmával létrejövő mérgező folyadékból, ami rézeleje névre hallgat. A vörösréz edények belső felülete rozsdamentes acél, ahogy az orvosi acél is az. Az élelmiszeripari gépek anyaga is ez, ipari konyhában is ilyen gépekkel lehet találkozni.
    A vörösréz azért használatos edények külső anyagként, mert nagyon jó a hővezető képessége, így gyorsan reagál a bevitt hőre, hamarabb melegszik fel, hűl le az edény.
    A tűzizománcozott edény bevonata ráégetett porrá őrölt üveg, ugyanakkor ha pld lekvárt főzünk benne, akkor azt az edényt lekvárfőző edénynek érdemes elkönyvelni, természetesen a rozsdamentes acél edény jobb választás erre a célra.
    A kerámia magas hőmérsékletet is képes elviselni, de redig és törékeny, nem bírja a dinamikus igénybevételt, ezért főzeskor ahogyan az üveg edényeket is, lassan érdemes hevíteni, hűteni, hogy legyen ideje az edény belső részeinek is átvenni/leadni a hőt és kitágulni/zsugorodni.

    A rozsdamentes acélból készült edény a tulajdonságai miatt kedvelt, alapanyaga jóval olcsóbb, mint a réz, nem sérülékeny, jól vezeti a hőt, igénytelen, gondozásmentes.

  8. Egy része nem nagyon meggyőző és ilyenkor az egész cikk kétségeket ébreszt bennem hogy nem sok alapja lehet az állításainak.Pl.: a nikkel mérgező és utána pedig javasolja a rozsdamentes edények használatát amely ötvözetekben rengeteg nikkel van!A vörösréz bográcsok kiválóan használhatok főzésre de természetesen nem lehet zöld”patinás és savas ételeket nem szabad bennük tárolni.A pálinkafőző edényekben, lecsapató spirálokban keletkező patinát szintén el kell távolítani ,egyébként teljesen biztonságos,réz nélkül nem lehet jó pálinkát főzni a szakemberek szerint.A teflon is jó csak nem szabad túlhevíteni,én pl.nem abban szoktam kérgesíteni a húsokat.

  9. Szintén boldog tulajdonosa vagyok az olasz porcelánmázas fazéknak és lábasnak.
    Még az átkosban vettem, 1981 óta többszáz főzés, néhány leégetés(!) kínzás után, ma is tökéletesen használható, szinte nyűhetetlen, a máz nem sérült meg.
    Ma már nemigen kapható ilyen termék.

  10. Öntöttvas serpenyő sosem ég le ha elomelegiti. Javaslom keressen rá öntöttvas edények használatára. Ki kell égetni stb.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét