Több új tanulmány is kimutatta, hogy az üdítőitalok mindennapos fogyasztása az étrendedben igen nagy pusztítást visz végbe észrevétlenül.
Összeállítottuk a legmeggyőzőbb érvek listáját a mindennapos Coca-Cola fogyasztás ellen.

8. Vitaminhiány

A kóla koffein mellett foszforsavat is tartalmaz, aminek vizelethajtó hatása van, s ennek következtében elkezdi kimosni a tápanyagokat és a vitaminokat a testedből, mindössze 60 perccel azután, hogy megittad. Képzeld el, hogy ez történik mindennap. Itt kezdődik a vitaminhiány.

7. Fogromlás

A Coca-Cola magas savtartalma és a cukrozott hozzávalók a fogzománc károsodásához és lyukas fogakhoz vezethetnek. Ha a vitaminhiány következtében, a szervezetedben alacsony a kalcium bevitel, akkor a fogaid akár kívül-belül elkezdhetned rohadni, s ez bizony semmi jóhoz nem vezet.

6. Nyugtalanság

Az alváshiány mellett, a nyugtalanság is a koffeinbevitel egyik mellékhatása. Minden egyes kólás doboz annyi koffeint tartalmaz, mint egy csésze igen erős kávé. A függőséget okozó hatását is bebizonyították már, ezért ha egyszer a kevesebb kóla mellett döntesz, fejfájást, ingerlékenységet, sőt akár depressziót is tapasztalhatsz.

5. Túlsúly

Amikor túlsúlyról beszélünk, elsősorban nem a kinézetre, hanem arra gondolunk, hogyan is érezzük magunkat. A túlsúly önmagában nem okoz problémát, azonban negatív hatással van az immunrendszerre, valamint a szívrendszerre, továbbá az ízületeidre és csontjaidra, amik a kalciumhiány következtében már egyébként is le vannak gyengülve.

4. Bőrproblémák

A mindennapos kóla fogyasztás ugyanolyan hatással van a bőrödre, mint a dohányzás. Az üdítőitalok, a magas cukortartalmuk miatt könnyedén okoznak bőrgyulladásokat. Kiszárítják a bőrt, valamint elősegítik a ráncok kialakulását. Felgyorsítják a bőröregedést, sőt petyhüdté és fénytelenné teszik a bőrödet. Hozzájárulnak az ekcéma, a rettentő száraz, viszkető, gyulladt bőr, valamint a pattanások kialakulásához.

3. Szív- és vérproblémák

A rossz koleszterinszint megnövekedése a szívinfarktus esélyét is megnöveli. Ha mindennap csupán 1 doboz kólát iszol, akár máris magas vérnyomástól szenvedhetsz. Azoknál a nőknél, akik ilyen mennyiségben fogyasztanak Coca-Colát nagyobb eséllyel alakul ki a 2-es típusú cukorbetegség. Biztos, hogy megéri?

2. A rák kialakulásának kockázata

Nem azt mondjuk, hogy rákos leszel, ha mindennap kólát iszol, de a benne található benzolmolekulák és a műanyag palack miatt az orvosok azt javasolják, hogy hetente maximum egy doboz kólát fogyasszunk annak érdekében, hogy csökkentsük a rák kialakulásának kockázatát.

1. Veseelégtelenség

Ha úgy gondolod, hogy a diétás kóla egészségesebb és biztonságosabb, sajnos el kell, hogy keserítsünk. A Zero cukros Coca-Cola valószínűleg egyáltalán nem tartalmaz cukrot, helyette tele vannak mesterséges édesítőszerekkel, amik rettentően káros hatással vannak a veséidre. Főként, ha olyannyira függő vagy, hogy mindennap fogyasztasz kólát.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

8 hozzászólás

  1. 15 éve iszok napi szinten 1 liter kólát, főleg zerot. A felsoroltak közül még egyik sem jelentkezett még alapszinten sem. Igaz sportolók is és nem tartom helyesnek, sőt próbálok leszokni, nem iszom nem dohányzom, de ez szerintem riogatás.

  2. Egyetertek az előttem szólóval. Riogatás. Zero Colat iszom, bár nem mindennap. Mindennap sportolok 1órát.
    Es élek.

  3. Ez egy óriási nagy zagyvaság, sok pontja egyáltalán nem igaz, ami igen, az meg mindennapi nagy mennyiségű fogyasztás esetén. Nézzetek kicsit komolyabb oldalakon utána inkább.

  4. Cukor és magas koffeintartalma miatt nem azonnal fog hatást gyakorolni. Hanem 20-25 év után. Főleg azoknál akik nem mozognak. De ott akkor meg komolyabban betegednek le.
    És amióta nagyon nagyon nehezen lejöttem a kóláról, azóta a fogaim is kevésbé szuvasodnak.
    Viszont a kóla komoly károkat okozhat a pénztárcában. Ha naponta 2 liter kólát megiszik valaki, akkor 10-15 ezer forinttal lesz szegényebb havonta.

  5. évtizedek alatt jön ki a visszafordíthatatlan pusztító hatása
    mint a dohányzásnak vagy a szesznek

  6. Sajnos én 20 éve napi 2-3 litert ittam coco cola zeró most ez év márciusától nem iszom 😢De azért döntetem így mivel a vaccina súlyos károkat okozot bennem

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét